Pálvölgyi László (Dunaújváros, 1968. július 27.Pálvölgyi László adatlapja (Allmusic Hungary)) magyar basszusgitáros, az Akela és az Ossian együttesek tagjaként vált ismertté.

Zenei pályafutása 1985-ben kezdett zenélni a Scout dunaújvárosi heavy metal zenekarban.Scout – Egy ősrégi klip Pávcsi múltjából (Hammerworld.hu, 2013) Pár év alatt az együttesből elfogyott a lendület, és amikor 1988-ban Pálvölgyit megkereste Paksi Endre, hogy csatlakozzon az Ossianhoz, az akkor már csak trióban fellépő Scout fel is oszlott. Az Ossian éppen az első lemezének felvételein dolgozott, amikor Pálvölgyi a zenekar tagja lett, de az Acélszív dalaiban még a korábbi basszusgitáros Kovács T. Péter és Maróthy Zoltán gitáros játszották fel a basszustémákat.

A második Ossian-album turnéja után Pálvölgyi távozott a zenekarból,Pálvölgyi László interjú (Rattle Inc., 2018) és 1990-ben Pavelka Gyula gitárossal megalapították az Akelát, amely az 1990-es évek egyik legnépszerűbb magyar metalegyüttese lett. Első lemezük 1992-ben jelent meg A fenevad címmel a Hungaroton kiadásában.

A doboscseréket leszámítva a zenekar magját 1996-ig a Katona László (ének), Pavelka Gyula (gitár), Györki István (gitár), Pálvölgyi László (basszusgitár) négyes alkotta, amely olyan ma már klasszikusnak számító albumokat készített, mint a Farkastörvények (1993) és a Fekete Bárány (1995). A ’90-es évek végére több más vezető magyar metalegyütteshez hasonlóan az Akela is megfáradt és 1998-ban feloszlottak.Akela biográfia (Rockerek.hu)Akela – A farkasbőrbe bújt zenekar (Hard Rock Magazin, 2008) Az akkori felállásból Pálvölgyi vezetésével Havasi Gábor gitáros és Szalai Gábor dobos megalapították a Raza Loca nevű zenekart, amelyhez énekesként a spanyol ajkú Jean Michel Dalgo Manzur csatlakozott. A csapat stílusa az ezredfordulós metaltrendekhez igazodva a Korn nu metalját idézte.Raza Loca ’99 (Shock! Magazin, 1999)Raza Loca koncertbeszámoló (Shock! Magazin, 1999)

A Raza Loca nem lett országosan ismert, 2002-ben pedig újjáalakult az Akela, amibe Pálvölgyi is visszatért. A következő öt évben három újabb Akela-stúdióalbum született meg, de a csapaton belüli feszültség 2007-ben újra szétrobbantotta a társaságot. Az Akela 2009-es újabb feltámasztásában Pálvölgyi már nem vett részt.

Diszkográfia Akela

Stúdióalbumok A fenevad (1992) Farkastörvények (1993) A félelem születése (1994) Fekete bárány (1995) Fővárosi Emberkert (1996) Fájdalomcsillapító (1997) Forr a dalom (2004) Fejetlenség (2006) Fattyúdal (2007)

Ossian Félre az útból (1989)

Jegyzetek

További információk

Kategória:Magyar basszusgitárosok Kategória:Rockzenészek Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek