Irmédi-Molnár László (Temerin, 1895. október 17. – Budapest, 1971. augusztus 22.Gyászjelentése) magyar térképész. Az ELTE Természettudományi Kar (ELTE TTK) tanszékvezető professzora, ezredes, a Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagja, a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület tiszteletbeli elnökségi tagja, újságíró. A földrajztudományok kandidátusa (1969).

Életpályája Szülei: Molnár Béla László András (1860–1924) és Tost Vilma (1868–1911) voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 1025/1971. folyószám alatt. Elemi iskoláit szülővárosában végezte el. 1915-ben Budapesten érettségizett. Az első világháborúban katonaként szolgált; hadifogoly volt Szibériában (1915–1916). Az 1910-es években Klipp Alajossal és Illés Istvánnal geodéziai tanfolyamon vett részt. 1921–1922 között a Magyar királyi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tanult; itt Szinnyei József, Riedl Frigyes, Domanovszky Sándor és Cholnoky Jenő oktatta. 1922–1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult tovább, ahol Ballagi Aladár, Hóman Bálint, Angyal Dávid, Haltenberger Mihály, Papp Károly és Lóczy Lajos tanította. 1923–1927 között a Magyar Földrajzi Intézet műszaki tisztviselője volt. 1927–1930 között a szegedi egyetemen tanársegéd volt. 1931–1945 között a budapesti Honvéd Térképészeti Intézet térképésze és műszaki főtisztviselője volt. 1933–1941 között, valamint 1948–1950 között szerkesztette a Térképészeti Közlönyt. 1938–1945 között a Magyar Földrajzi Társaság helynév bizottságának tagja volt. 1939–1940 között a kiállítást rendezett az Állami Térképészeti Intézet 20. évfordulójára. 1942-ben őrnaggyá nevezték ki. 1943-ban részt vett az új oktatótáblák megszerkesztésében és terjesztésében. 1943-ban már alezredesként szolgált. 1945-ben frontszolgálatot teljesített; ismét fogságba esett; Jászberénybe került, de még abban az évben szabadult. 1946-ban a Szent István Akadémia tagja lett. 1946–1951 között az Állami Térképészeti Intézet Tudományos Osztályának munkatársa volt. 1947-ben ezredessé léptették elő. 1947–1949 között bekapcsolódott a Pázmány Péter Tudományegyetem térképészet oktatásába. 1950–1951 között Sopronban volt meghívott előadó. 1951–1953 között a budapesti műszaki egyetem hadmérnök karán volt egyetemi tanár, 1952-től docens. 1952-ben megvált a Néphadseregtől, s katonaként nyugdíjba vonult. 1953–1966 között az ELTE TTK vezetője volt. 1967-ben nyugdíjba vonult.

Munkássága főleg a térképészet-történeti kutatásokkal kapcsolatos. Tóth Ágoston Rafael, Lázár deák és Mikoviny Sámuel térképészek munkásságát derítette fel.

Sírja a Farkasréti temetőben található (11/1-1-314). bélyegkép|jobbra|200px|Irmédi-Molnár László térképész, egyetemi tanár sírja Budapesten. Farkasréti temető 11/1-1-314.

Magánélete 1924-ben házasságot kötött dr. Póra Edittel (1898–1972).

Művei A posta a hadsereg szolgálatában (Bélyeg folyóirat, 1916) Adatok dohánytermelésünk gazdaságföldrajzához (Föld és Ember, 1928) A szegedi Fehér tó. Előadatott a magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem Barátai Egyesületének 1928. dec. 12-én tartott ülésén. 2 táblával. (Föld és Ember, 1929 és külön: A szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára. III. 6. Szeged, 1929) Mikovinyi Sámuel térképfelvételi módszere. A Mikovinyi-féle térképek jegyzéke (Térképészeti Közlöny, 1930) Tápé község háziipara. (A szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára. IV. 22. Szeged, 1933) 1809-ből származó francia térkép Magyarországról. Erdély kézirati térképe a 18. sz. közepéről (Térképészeti Közlöny, 1935) A Monarchia III. katonai felvétele és az új magyar felvétel közötti különbség (Földrajzi Közlemények, 1935) Felsőszopori Tóth Ágoston honvédezredes a századbeli térképezés úttörőjének élete és működése (Budapest, 1939) Karacs Ferenc térképmetsző (Térképészeti Közlöny, 1938) Karacs Ferenc (Földrajzi Közlemények, 1938) Munkács és az új határ. Az új magyar–tót határ (Ifjúság és Élet, 1938–1939) Az 1789. évi kataszteri felmérés Zala vármegyében (Földrajzi Közlemények, 1939 és külön: Bp., 1939) Dobrudzsa. A régiek térképező műszereiről (A Földgömb, 1940) A domború hatást keltő térkép (Földrajzi Zsebkönyv, 1940) Magyarok Moldvában (Ifjúság és Élet, 1940. szeptember 15.) A német nyugati átkaroló hadjárat (Földrajzi Zsebkönyv, 1941) A földrengésjelző hálózat megszervezése (Térképészeti Intézeti Tudósítások, 1941) Milyen műszereket használtak a régi térképészek? (Magyar Katonai Szemle, 1941) A Távol-Kelet problémái. Horvátország. (A Földgömb, 1941) Az elemi térképolvasás vezérfonala (Az Országos Magyar Sajtókamara Könyvtára. 5. Budapest, 1941) Térképészeti példák a térképolvasáshoz és a térképfelhasználáshoz (összeállította, Budapest, 1941) Jelkulcs a térképolvasáshoz (összeállította, Budapest, 1941) A térképolvasás és a tereptan elemei (tankönyv, Budapest, 1941) Cirenaica, az afrikai olasz hadszíntér (Ifjúság és Élet, 1941. február 1.) Négy év a szibériai vasút mentén. 1–30. (Ifjúság és Élet, 1941–1942) Algéria. Marokkó (A Földgömb, 1942) Kőrösi Csoma Sándor emlékezete (Térképészeti Intézeti Tudósítások, 1942) Hazatértek a bukovinai székelyek. A Balkán hadjárat (Földrajzi Zsebkönyv, 1942) Reguly Antal emlékezete. A távolkeleti hadszíntér földrajza (Földrajzi Zsebkönyv, 1943) Szicília (A Földgömb, 1943) Hajózási vázlat a Dunáról. Német térkép Észak-Afrikáról (Térképészeti Intézeti Tudósítások, 1943) Tanuljunk térképvázlatot készíteni! – Térképvázlat készítése (Ifjúság és Élet, 1943–1944) Salamon-szigetek (A Földgömb, 1944) Itália (Földrajzi Zsebkönyv, 1944) Történeti visszapillantás a magyar térképészet fejlődése (Magyar Katonai Szemle, 1944) A Térképészeti Intézet 25 éve (Térképészeti Intézeti Tudósítások, 1944 és Földrajzi Zsebkönyv, 1945) Térképező eljárások. Műmelléklettel és rajzokkal (Földrajzi Zsebkönyv, 1948) A táj. A térkép és a terepjáró (Turista Értesítő, 1948) Térkép és térképnyomtatás (Budapest, 1948) Helymeghatározás a térképen. Pontmeghatározás a térképen. Térképolvasási gyakorlatok (Természetbarát, 1949) Hegyidomtan. Egyetemi jegyzet (A Soproni Földmérő Kar jegyzetei. Sopron, 1950 és Tiszti iskolások tankönyve. Budapest, 1951) Térképsokszorosítás. Egyetemi jegyzet (A BME Hadmérnöki Kara kiadványa. Budapest, 1954) Térképtan. I–II. köt. 1. éves geológus és 2. éves földrajz–földtan szakos hallgatóknak. Egyetemi jegyzet (Az ELTE Élet- és Földtudományi Kara kiadványa. Budapest, 1954) Térképtudományi tanulmányok (Budapest, 1958) Geodéziai kézikönyv (III. kötet 2. rész, Budapest, 1960) The earliest known map of Hungary, 1528 (Imago Mundi, Amszterdam, 1964) Térképalkotás (Budapest, 1970)

Díjai, kitüntetései Háborús Érdemrend (1930) Osztrák Háborús Emlékérem (1935) Károly csapatkereszt Bolgár Háborús Emlékérem (1938) Erdélyért Emlékérem (1941) Nemzetvédelmi Kereszt (1942) honvédelmi miniszteri dicséret (1944) „Lázár deák” érem (1964) Az Oktatás Kiváló Dolgozója (1965) Kiváló Szolgálatért

Jegyzetek

Források

Irmédi-Molnár László

További információk Kádár László: Búcsúbeszéd Irmédi-Molnár László ravatalánál (Földrajzi Közlöny, 1971. 4. sz.) Bendefy László: Irmédi-Molnár László (Geodézia és Kartográfia, 1965. 6. sz.; 1971. 6. sz.) Varga Endre: Irmédi-Molnár László: Felsőszopori Tóth Ágoston honvédezredes, a 19. századbeli térképezés úttörőjének élete és működése (Századok, 1940) Irmédi-Molnár László. Életrajz és művei bibliográfiája (A Szent István Akadémia tagajánlásai. Budapest, 1946) Irmédi-Molnár László hetvenéves (Földrajzi Közlemények, 1965) Stegena Lajos: A tudományegyetemi térképészképzés (Geodézia és Kartográfia, 1970) Halálhír (Népszabadság, 1971. aug. 24.) Raum Frigyes: Magyar földmérők arcképcsarnoka (Budapest, 1984) Raum Frigyes: A magyarországi földmérők és térképészek fontosabb életrajzi adatai (Budapest, 1986) Magyar utazók lexikona. Szerkesztette: Balázs Dénes. (Budapest, 1993) Magyar tudós lexikon. Főszerkesztő: Nagy Ferenc. (Budapest, 1997) Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz (Újvidék, 2002)

Kategória:Magyar térképészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Temeriniek Kategória:Magyar újságírók Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:A bolgár Háborús Emlékérem kitüntetettjei Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar hadifoglyok az első világháborúban