Arató András (Budapest, 1953. május 30. –) a Klubrádiót működtető Monográf Zrt. elnök-vezérigazgatója, fotóművész.
Élete A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Műszaki Egyetemen tanult, ahol 1977-ben diplomát szerzett. Ezután tizenkét évig tervezőmérnökként dolgozott. 1989-ben korábbi munkatársaival megalapította a Dunaholding Zrt.-t.
Tanulmányok 1967 – 1971: Kölcsey Ferenc Gimnázium 1972 – 1977: Budapesti Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar 1987 – 1989: Marx Karoly Közgazdaságtudományi Egyetem
Munkahelyek 1977 – 1979 Főmterv 1989 – 2001 A Dunaholding Kft. 2001 – A Klubradio Rt.; elnök–vezérigazgató Egyéb tevékenységek 1994 – 1995 a Magyar Vállalkozói Szövetség társelnöke 2000 – 2004 A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke 2006 – A Magyar Fotográfiai Alapítvány megbízottja 2006 – Magyar Fotográfusok Szövetségének tagja 2008 – A Magyar Újságírók Szövetségének tagja
Fotográfia
Egyéni kiállítások
Tükröm, tükröm, Budapest, 2016 Kettes látás, Budapest, 2014 Szabadság, szerelem, Budapest, 2011 Kedvenc arcaim – kedvenceim arca, Budapest, 2010 Poszt-szovjet Toi-Story és más történetek, Budapest, 2008 Magyar írók, színészek, rendezők, Szentpétervár, 2007 Pannon etűdök, Moszkva, 2007 Euro-Hungarian Standpoints and Perspectives, Ankara, 2004 Eurogondola, Budapest, 2003 Fejezetek, Komédium Galéria, Budapest, 2001
Könyvek
Önálló kötetek Fejezetek / Chapters; Komédium Kht., Bp., 2001 Képes és képtelen enciklopédia; Glória, Bp., 2005 Arcnovellák; Kossuth, Bp., 2008 Sándor Anna: Szibériai anziksz; fotó Arató András; Kossuth, Bp., 2010 Miért éppen Skandinávia? Utazóskönyv; Kossuth, Bp., 2010 Kórtársak és egyéb madarak; rajz Szűcs Édua, jegyz. Széky János; Olvasó Sarok, Bp., 2010 A múlt elkezdődött; Dunaholding, Bp., 2012 Gábriel éve. ...régi kór árnya felé; Gabbiano Print, Bp., 2014 MIX túra. Utazások testben vagy lélekben; Kossuth, Bp., 2020 Az elmúlt fél év. A klubrádió és én; Kossuth, Bp., 2021 Basszus. Üzenetek Abszurdisztánból; AB Obo, Bp., 2023
Források
https://www.fotomuveszek.hu/tagok/arato-andras
Jegyzetek
Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Radnóti Miklós antirasszista díjasok Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar lapalapítók és sajtóvállalkozók