Ez a diszkográfia az angol Clean Bandit zenekar megjelent kiadványait tartalmazza, mely áll 2 kiadott stúdióalbumból, 2 db EP-ből, 14 kislemezből, melyen több közreműködő művész is hallható, valamint 16 videóklipet, és 8 remixet.
2012 decemberében megjelent a csapat első debütáló kislemeze, az A + E című mely felkerült az Egyesült Királyság kislemezlistájára is. A dal debütáló albumukon hallható. 2014 májusában megjelent a Mozart's House, mely szintén slágerlistás helyezést ért el, és a csapat egyik legjobb dala volt. A Dust Clears az album 3. kimásolt kislemeze, mely 43. helyezést ért el a kislemezlistán. Az album 4. kislemeze a Rather Be Jess Glynnel közösen szintén slágerlistás helyezést ért el.
2016-ban Sean Paul és Anne-Marie közreműködésével megjelent a Rockabye című kislemez, mely az Egyesült Királyságban hatalmas siker volt. A 2016-os karácsonyi értékesítések alapján a 2. legjobban fogyó kislemez volt. A második stúdióalbum 2018. november 30-án jelenik meg.
Stúdióalbumok
Cím Album megjelenés Slágerlistás helyezésDíjak, jelölések UKPeak chart positions for albums and singles in the United Kingdom: All except "A+E": "A+E": AUT BEL (FL) FRA GER IRE NL NZ SWI US New Eyes Megjelent: 2014. május 30. Label: Atlantic Formátum: CD, LP, Digitális letöltés 3 67 39 52 31 9 22 30 8 180 BPI: Arany What Is Love? Megjelenés: 2018. november 30. Label: Atlantic Formátum: CD, LP, Digitális letöltés colspan="11"
EP-k
Cím Megjelenés A+E Megjelenés: 2012. december 7. Label: Black Butter Formátum: Digitális letöltés Mozart's House Megjelent: 2013. március 29. Label: Warner Music Formátum: Digitális letöltés
Kislemezek Mint vezető művész
Cím Év Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Album UK AUS BEL(FL) FRA GER IRE ITAhttp://italiancharts.com/showitem.asp?interpret=Clean+Bandit+%26+Jess+Glynne&titel=Real+Love&cat=s "Real Love": http://www.italiancharts.com/forum.asp?todo=viewthread&id=44567 NZ SWI US "A+E"(featuring Kandaka Moore and Nikki Cislyn) 2012 100 — — — — — — — — — New Eyes "Mozart's House"(featuring Love Ssega) 2013 17 — — — — — — — — — "Dust Clears"(featuring Noonie Bao) 43 — — — — — — — — — "Rather Be"(featuring Jess Glynne) 2014 1 2 2 2 1 1 2 2 2 10 BPI: 3× Platina ARIA: 5× Platinum BEA: Platina BVMI: 3× Arany FIMI: 4× Platina IFPI SWI: Platina RMNZ: Platina RIAA: 3× Platina SNEP: Platina "Extraordinary"(featuring Sharna Bass) 5 — — — — 21 17 — — — BPI: Ezüst FIMI: Arany "Come Over"(featuring Stylo G) 45 — — — 76 — — — — — "Real Love"(with Jess Glynne) 2 13 — 131 2 26 59 35 37 — BPI: Platina ARIA: Platina FIMI: Arany New Eyes andI Cry When I Laugh "Stronger" 2015 4 — — — — 56 — — — — BPI: Ezüst New Eyes "Tears"(featuring Louisa Johnson) 2016 5 — — — 95 21 — — — — BPI: Platina FIMI: Ezüst What Is Love? "Rockabye"(featuring Sean Paul and Anne-Marie) 1 1 2 4 1 1 1 1 1 9 BPI: 2× Platinua ARIA: 5× Platina BEA: 2× Platina BVMI: 3× Arany FIMI: 7× Platina IFPI SWI: 2× Platina RIAA: 2× Platina RMNZ: Platinum SNEP: Gyémánt "Symphony"(featuring Zara Larsson) 2017 1 4 4 11 9 2 8 12 6 — BPI: 2× Platina ARIA: 4× Platina BEA: Platina BVMI: Platina FIMI: 4× Platina IFPI SWI: 2× Platina RIAA: Arany RMNZ: Platina SNEP: Gyémánt"Disconnect"(with Marina and the Diamonds) — — — — — — — — — — "I Miss You"(featuring Julia Michaels) 4 20 5 112 49 3 75 17 43 92 BPI: Platina ARIA: 2× Platina BEA: Platina RIAA: Ezüst RMNZ: Arany SNEP: Arany What Is Love? "Solo"(featuring Demi Lovato) 2018 1 7 3 4 1 1 16 21 2 58 BPI: Platina ARIA: Platina BEA: Arany BVMI: Arany FIMI: Platina RMNZ: Arany SNEP: Arany "—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.
Közreműködő előadóként
Cím Év Legjobb slágerlistás helyezés Album BEL(FL)Tip "Intentions"(Gorgon City featuring Clean Bandit) 2013 88 Nem album dal
Remixek
Dal Év Előadó "A&E" (Clean Bandit VIP Remix) 2012 Clean Bandit „Waiting All Night” (Clean Bandit Remix) 2013 Rudimental (featuring Ella Eyre) „Wanderlust” (Clean Bandit Remix) 2014 The Weeknd „Come Over” (Clean Bandit VIP Remix) Clean Bandit „Love Again” (Clean Bandit Remix) 2015 Rae Morris „To Ü” (Clean Bandit Remix) Jack Ü (featuring AlunaGeorge) „Say It” (Clean Bandit Remix) 2016 Flume (featuring Tove Lo) „Stargazer” (Clean Bandit Remix) 2018 End of The World</span> „Alone” (Clean Bandit Remix) Halsey (featuring Big Sean and Stefflon Don) „Drink About” (Clean Bandit Remix) Seeb (featuring Dagny)
Videóklipek
Title Year Director(s) „Mozart’s House” (featuring Love Ssega) 2010 Jack Patterson „Christmas Special” „Telephone Banking” (featuring Love Ssega) 2011 „UK Shanty” (featuring Eliza Shaddad) 2012 Jack Patterson „A&E” (featuring Kandaka Moore and Nikki Cislyn) „Nightingale” (featuring Nikki Cislyn) „Dust Clears” (featuring Noonie Bao) 2013 „Rather Be” (featuring Jess Glynne) „Extraordinary” (featuring Sharna Bass) 2014 Clean Bandit „Come Over” (featuring Stylo G) „Real Love” (with Jess Glynne) Jack Patterson „Stronger” 2015 „Tears” (featuring Louisa Johnson) 2016 „Rockabye” (featuring Sean Paul and Anne-Marie) „Symphony” (featuring Zara Larsson) 2017 „I Miss You” (featuring Julia Michaels)
Szerzőként, dalíróként
Cím Év Előadó(k) Album Közreműködő (k) Mint Dalíró (k) Producer (ek) „Hold My Hand” 2015 Jess Glynne I Cry When I Laugh Jack Patterson Producer, dalíró Jessica Glynne, Janee Bennett, Ina Wroldsen Starsmith "Mad Love" 2018 David Guetta and Sean Paul featuring Becky G Mad Love the Prequel Producer, dalíró Sean Paul Henriques, Pierre Guetta, Emily Schwartz, Shakira Ripoll, Rosina Russell, Giorgio Tuinfort, Ina Wroldsen, Raoul Chen Giorgio Tuinfort, David Guetta, Jason Henriques, Banx & Ranx, 1st Klase
Jegyzetek
Kategória:Diszkográfiák