A Rockabyehttps://web.archive.org/web/20161220222414/http://www.warnermusic.ca/press-release/2524/uk-trio-clean-bandit-release-their-new-single-rockabye-feat-sean-paul-and-anne-marie/ a brit Clean Bandit formáció 2. kimásolt kislemeze a What Is Love? című 2018 novemberében megjelenő stúdióalbumról.https://www.officialcharts.com/chart-news/clean-bandit-announce-neil-amin-smiths-departure-from-the-band__16699/ A dalban Anne-Marie énekesnő, valamint Sean Paul közreműködik. A dal 2016. október 21-én jelent meg, és ez volt az első kislemez, mióta Amin-Smith elhagyta az együttest. A dal az egyedülálló anyák nehézségeiről szól, és utal a Rock-by-Bee Baby óvodás rímre is. A dal Anne-Marie Speak Your Mind albumán is helyet kapott.

2016. december 23-án az karácsonykor az Egyesült Királyságban az első számú kedvenc volt, és a slágerlistán az 1. helyezést érte el. A dal hat hétig volt csúcson, valamint több mint 20 országban is slágerlistás helyezést ért el.https://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-38407566

Előzmények

A dalt Anne-Marie és a norvég Ina Wroldsen írta, aki a fiáról írta a dalt, mely Grace Chatto szerint kifejezetten a zenekar számára íródott, és mely annyira érzelmes és különleges. Az együttes 2016. október 21-én jelentette be a dal megjelenését, két nappal azután, hogy Neil Amin-Smith kilépett a zenekarból. Chatto nagyon szerette volna megnyerni Sean Pault a dal előadására, ami végül sikerült is. Anne-Marie a dalban elmesél egy történetet, akinek a zenekar nagyon szereti a hangját, és előadásmódját. A csapat korábban Anne-Mariet a Rudimental zenekarban hallotta énekelni, valamint többször találkoztak több fesztiválon is. "Jó volt együtt dolgozni vele" – nyilatkozta Chatto.

A dal A minorban íródott és 102 BPM sebességű ütemet kapott. A dal a G3-tól E5-ig terjed.https://www.musicnotes.com/sheetmusic/mtd.asp?ppn=MN0169796

Kereskedelmi teljesítmények

2016. október 28-án a Rockabye a 7. helyre lépett be az angol kislemezlistán, majd 3. és később első helyezést ért el, megelőzve a Little Mix együttes Shout Out My Ex című dalát. Így a csapat Rather Be című dala után ez a második első helyezettje a csapatnak az angol kislemezlistán. A dal Ausztria,https://oe3.orf.at/charts/stories/oe3austriatop40/ Finnország,https://www.ifpi.fi/tilastot/virallinen-lista/artistit/Clean+Bandit/Rockabye+(Feat.+Sean+Paul+&+Anne-Marie) Írország, Új-Zéland, és Svájcban is slágerlistás helyezést ért el,http://swisscharts.com/song/Clean-Bandit-feat.-Sean-Paul-&-Anne-Marie/Rockabye-1603603 valamint a 2016-os év karácsonyi kedvence volt az Egyesült Királyságban, és az egyik legjobban fogyó kislemez. Ausztráliában az egyetlen első helyezett volt a dal.https://australian-charts.com/showitem.asp?interpret=Clean+Bandit+feat.+Sean+Paul+%26+Anne-Marie&titel=Rockabye&cat=s

Az Egyesült Államokban a dal a Billboard Hot 100-as listán debütált 2016. december 24-én. A 2014-es Rather Be című dal óta ez volt a második kislemez, mely meghódította az amerikai listát. A Billboard lista dance listáján 2017. február 18-án első helyezett lett a dal.https://www.billboard.com/articles/columns/chart-beat/7720931/hot-100-ed-sheeran-divide-clean-bandit-top-ten

Videóklip

A dal videóklipjét Cap Sa Sal, Begur Spanyolországban, valamint George Tavern London vették fel. A 4: 13 perces videó több mint 1,9 milliárd megtekintést produkált a YouTube csatornán.http://www.criticjonni.com/2016/11/clean-bandit-sean-paul-anne-marie-rockabye.html 2018 szeptemberében a 30. legnézettebb videóklip volt.https://www.youtube.com/watch?v=papuvlVeZg8

Megjelenések

CD Single Németország Atlantic – 190295872830https://www.discogs.com/Clean-Bandit-Ft-Sean-Paul-Anne-Marie-Rockabye/release/9444679 Rockabye 4:11 Mastered By – Stuart Hawkes Rockabye (Thomas Rasmus Chill Mix) 3:38 Mastered By, Remix – Thomas Rasmus

Régió Dátum Formátum Verzió Label Világszerte 2016. október 21. Digitális letöltés Original 2016. december 9. Remixes EP 2017. január 20. Lodato & Joseph Duveen Remix 2017. január 27. Autograf Remix 2017. március 10. Eden Prince Remix 2017. március 17. Ryan Riback Remix

Slágerlisták

Heti összesítés Slágerlista(2016–17) Legjobb helyezések Argentina (Monitor Latino) 10 Australia Dance (ARIA) 1 Brazil (Billboard Brasil Hot 100) 9 Chile (Monitor Latino) 4 Colombia (National-Report) 31 Croatia (HRT) 1 Ecuador (National-Report) 4 Germany Dance (Official German Charts) 1 Greece Digital Songs (Billboard) 4 Guatemala (Monitor Latino) 15 Latvia (Latvijas Top 40) 1 Lebanon (Lebanese Top 20) 1 Luxembourg Digital Songs (Billboard) 2 Malaysia (RIM) 5 Mexico (Monitor Latino) 1 Mexico Airplay (Billboard) 1 Mexico Streaming (AMPROFON) 13 Paraguay (Monitor Latino) 13 Panama Anglo (Monitor Latino) 6 Philippines (Philippine Hot 100) 7 Romania Airplay (Media Forest) 3 Russia Airplay (Tophit) 1 Slovenia (SloTop50) 1 South Korea International Chart (Gaon) 79 Ukraine Airplay (Tophit) 1 Venezuela (National-Report) 26

Év végi összesítés Slágerlista (2016) Helyezés Australia (ARIA) 66 Austria (Ö3 Austria Top 40) 75 Germany (Official German Charts) 59 Hungary (Single Top 40) 29 UK Singles (Official Charts Company) 37 Slágerlista (2017) Helyezés Argentina (Monitor Latino) 20 Australia (ARIA) 30 Austria (Ö3 Austria Top 40) 49 Belgium (Ultratop Flanders) 22 Belgium (Ultratop Wallonia) 8 Canada (Canadian Hot 100) 9 Denmark (Tracklisten) 21 Germany (Official German Charts) 29 Hungary (Rádiós Top 40) 6 Hungary (Single Top 40) 6 Hungary (Stream Top 40) 13 Israel (Media Forest) 4 Italy (FIMI) 5 Netherlands (Single Top 100) 19 New Zealand (Recorded Music NZ) 31 Poland (ZPAV) 60 Slovenia (SloTop50) 5 Sweden (Sverigetopplistan) 27 Switzerland (Schweizer Hitparade) 4 UK Singles (Official Charts Company) 23 US Billboard Hot 100 44 US Dance/Electronic Songs (Billboard) 6

Minősítések

Jegyzetek

Kategória:Clean Bandit-kislemezek Kategória:Sean Paul-kislemezek Kategória:2016 kislemezei