A Quantico egy 2015 és 2018 között vetített amerikai televíziós sorozat. A műsor alkotója Joshua Safran, a történet pedig az FBI kiképzőhelyeként szolgáló Quanticoban játszódik, ahol az egyik hallgatót egy terrorista támadás elkövetésével vádolják, ezért menekülnie kell. A főszereplőt Priyanka Chopra alakítja, de megtalálható még a sorozatban többek közt Josh Hopkins, Jake McLaughlin, Aunjanue Ellis és Yasmine Al Massri.

A sorozatot az Amerikai Egyesült Államokban az ABC adta le 2015. szeptember 27. és 2018. augusztus 3. között, Magyarországon először az AXN mutatta be 2016. szeptember 6-án és az első két évadot adták le, a harmadik évad premierje a Sony Maxon volt 2018. szeptember 19-én.

Cselekménye A történet két szálon fut: a jelenben, a new york-i Grand Central állomáson történt terrortámadás után, és a múltban, az FBI quantico-i kiképzőközontjában. A sztori középpontjában az egyik újonc, Alex Parrish áll, aki azért jelentkezik a szervezethez, hogy az ügynökként dolgozott apjával kapcsolatos kérdésekre kapjon választ. Azonban őt vádolják meg a grand centrali támadás elkövetésével, amit vélhetően egyik volt évfolyamtársa követett el, ezért miközben menekül igyekszik fényt deríteni az igazi tettesre.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Alex Parrish Priyanka Chopra Bogdányi Titanilla Liam O'Connor Josh Hopkins Zöld Csaba Ryan Booth Jake McLaughlin Horváth Illés Miranda Shaw Aunjanue Ellis Makay Andrea Nimah Amin / Raina Amin Yasmine Al Massri Sallai Nóra Shelby Wyatt Johanna Braddy Bálizs Anett Simon Asher Tate Ellington Czető Roland Caleb Haas Graham Rogers Előd Álmos

Epizódok

Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt Eredmény2016People's Choice Awards Kedvenc színésznő új televíziós sorozatban Priyanka Chopra Kedvenc új televíziós drámasorozat Quantico Teen Choice Awards Choice TV: Breakout Star Priyanka Chopra Choice Breakout Series Quantico 2017People's Choice Awards Kedvenc színésznő televíziós drámasorozatban Priyanka Chopra Kedvenc televíziós drámasorozat Quantico

Jegyzetek

Források

Kategória:2015-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2018-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós thrillersorozatok Kategória:Az ABC saját gyártású műsorai