Hans Florian Zimmer (Frankfurt, 1957. szeptember 12. –) kétszeres Oscar-, többszörös Grammy- és háromszoros Golden Globe-díjas német zeneszerző, legismertebb művei filmzenék.
Fiatalkora Hans Zimmer a nyugat-németországi Frankfurt am Mainban született. Kisgyermekként Königstein-Falkensteinben élt. Otthon tanult zongorázni, s csak rövid ideig vett zongoraórákat, mivel nem szerette a hivatalos órák fegyelmezettségét. Egy Reddit beszélgetésben azt mondta: "A hivatalos képzésem egy kéthetes zongoraóra volt. Nyolc iskolából rúgtak ki. Beléptem egy zenekarba. Autodidakta vagyok, de mindig hallottam a zenét a fejemben. A 20. század gyermeke vagyok; a számítógépek nagyon hasznosak voltak." Az Ecole D'Humanité nemzetközi internátusba járt Bern kantonban. Tizenévesen Londonba költözött, ahol a Hurtwood House iskola tanulója volt. Gyermekkorában erőteljesen befolyásolták Ennio Morricone filmzenéi, és a Volt egyszer egy vadnyugat című zeneszámot idézte fel, amely arra inspirálta, hogy filmzeneszerzővé váljon. Az 1999-es Berlini Filmfesztiválon elmondott beszédében megemlítette, hogy zsidó származású, és arról beszélt, hogy édesanyja annak köszönhetően élte túl a második világháborút, hogy 1939-ben Németországból Angliába menekült. A Mashable-nek adott interjújában 2013 februárjában a szüleiről az alábbiakat mondta: "Anyám nagyon muzikális, alapvetően zenész volt, apám pedig mérnök és feltaláló. Tehát úgy nőttem fel, hogy amikor mondjuk a zongorát módosítottam, akkor anyám rémülten levegőért kapkodott, míg apám fantasztikusnak tartotta amikor láncfűrészeket és ehhez hasonló dolgokat csatoltam a zongorához, mert azt gondolta, hogy ez a technika fejlődése." 2006-ban a ZDF német televíziónak adott interjúban ezt mondta: "Apám meghalt, amikor még gyerek voltam, és ekkor a zenébe menekültem, a zene lett a legjobb barátom."
Pályája Zenei karrierjét többek között a The Buggles nevű zenekarban ("Video Killed the Radio Star") kezdte meg billentyűsökön és szintetizátoron játszva. Az 1980-as években Stanley Myers filmzeneszerzővel dolgozott együtt. Az áttörés 1988-ban jött el az Esőember dallamainak köszönhetően, amiért Oscar-díjra jelölték.
Azóta Zimmer jó néhány élvonalbeli produkcióhoz szerzett zenét, úgymint a Dunkirk, az Eredet, a Csillagok között, A Sötét Lovag-trilógia, Az utolsó esély, A szikla, a Tiszta románc, a Gladiátor, a Miss Daisy sofőrje, az Egyiptom hercege, a Pearl Harbor – Égi háború, Az őrület határán, A Sólyom végveszélyben, a Lánglovagok, Az utolsó szamuráj, Az időjós, a Holiday, A Da Vinci-kód, A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse, vagy A Karib-tenger kalózai: A világ végén. 1995-ben Oscar-díjjal jutalmazták a Legjobb filmzene kategóriában Az oroszlánkirályért.
Más zeneszerzők, köztük Steve Jablonsky, James Dooley és Geoff Zanelli Zimmer Remote Control Productions (előtte Media Ventures) elnevezésű stúdiójában dolgoznak. Korábban Harry Gregson-Williams, Mark Mancina, John Powell és Klaus Badelt is tagja volt a stúdiónak.
Díjak és jelölések Oscar-díj 1989 : Esőember (jelölés) 1995 : Az oroszlánkirály (nyertes – Legjobb eredeti filmzene) 1997 : Kinek a papné… (jelölés) 1998 : Lesz ez még így se! (jelölés) 1999 : Egyiptom hercege (jelölés) 1999 : Az őrület határán (jelölés) 2001 : Gladiátor (jelölés) 2010 : Sherlock Holmes (jelölés) 2011 : Eredet (jelölés) 2015 : Csillagok Között (jelölés) 2017: Dunkirk (jelölés) 2022 : Dűne (nyert) Golden Globe-díj 1995 : Az oroszlánkirály (nyert) 1999 : Egyiptom hercege 2001 : Gladiátor (nyert) 2002 : Pearl Harbor – Égi háború 2003 : Szilaj, a vad völgy paripája (a legjobb betétdalért jelölve) 2004 : Az utolsó szamuráj 2005 : Spangol – Magamat sem értem! 2007 : A da Vinci-kód 2009 : Frost/Nixon 2011 : Eredet 2014 : 12 év rabszolgaság 2015 : Csillagok Között 2017 : A számolás joga 2018 : Dunkirk 2022 : Dűne (nyert) 2025 : Dűne: Második rész 2026 : F1 – A film Grammy-díj 1991 : Miss Daisy sofőrje 1995 : Az oroszlánkirály (Filmzene) 1995 : Az oroszlánkirály (Legjobban hangszerelt kísérőzene, átdolgozott kompozíció) (nyert) 1995 : Az oroszlánkirály (Legjobb gyerekeknek szólóalbum) (nyert) 1996 : Az utolsó esély (nyert) 2001 : Gladiátor 2007 : A da Vinci-kód 2007 : A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse 2009 : A sötét lovag (nyert) 2011 : Eredet 2011 : Sherlock Holmes 2013 : A sötét lovag – Felemelkedés 2016 : Csillagok között 2018 : A számolás joga 2018 : Dunkirk 2019 : Szárnyas fejvadász 2049 2020 : Az oroszlánkirály 2022 : Dűne 2023 : Top Gun: Maverick 2023 : Nincs idő meghalni 2024 : Love Will Survive (legjobb vizuális médiára írt dal) 2025 : Dűne: Második rész (nyert) Szaturnusz-díj 1993 : Játékszerek 1996 : Az utolsó esély 1997 : A szikla 1999 : Egyiptom Hercege 2001 : Irány Eldorádó 2001 : Gladiátor 2006 : Batman: Kezdődik! 2009 : A sötét lovag (nyert) 2010 : Sherlock Holmes 2011 : Eredet (nyert) 2013 : A sötét lovag – Felemelkedés 2015 : Csillagok között (nyert) 2025 : Dűne: Második rész BAFTA-díj 1992 : Thelma és Louise 1995 : Az oroszlánkirály 2001 : Gladiátor 2009 : A sötét lovag 2010 : Call of Duty: Modern Warfare 2 2011 : Eredet 2014 : 12 év rabszolgaság 2015 : Csillagok Között 2017 : Bolygónk, a Föld 2. 2018 : Dunkirk 2018 : Szárnyas fejvadász 2049 2022 : Dűne (nyert) Satellite-díj 1999 : Az őrület határán (nyert) 2001 : Gladiátor (nyert) 2002 : Hannibal 2004 : Az utolsó szamuráj (nyert) 2006 : A da Vinci-kód 2010 : Eredet (nyert) 2013 : 12 év rabszolgaság 2015 : Csillagok között 2017 : A számolás joga 2018 : Dunkirk 2019 : Nyughatatlan özvegyek 2022 : Dűne (nyert) 2023 : Top Gun: Maverick 2025 : Dűne: Második rész
Emmy-díj 2010 : The Pacific – A hős alakulat 2017 : Géniusz 2023 : Prehisztorikus bolygó 2024 : Az auschwitzi tetováló 2024 : Bolygónk, a Föld III 2024 : Az auschwitzi tetováló 2025 : The Americas
Filmográfia
Érdekességek Az utolsó szamurájjal jegyezte 100. score-ját. Zenéi gyakran felcsendülnek filmelőzetesekben. Nagy hatással volt rá Ennio Morricone A misszióhoz komponált zenéje. Kedvenc filmes zenei főtémája John Carpenter A 13-as rendőrőrs ostroma című filmjéé. 2000-ben a Gladiátor minden idők egyik legkeresettebb filmzenealbuma lett. Gyakran dolgozik Ridley Scott-tal. Egyik legnagyobb rajongója Steven Spielberg, aki az Az utolsó esély dallamaiba szeretett bele, azonban barátsága és hűsége köti John Williamshez, s talán csak ezért nem vált Zimmer a rendező állandó munkatársává. Teljesen magától tanult, mindent amit tud, megfigyelések és együttműködések útján sajátította el. A BMW iX különféle módjainak motorhang effektjeit is Hans Zimmer alkotta meg.
Jegyzetek
További információk
Hans Zimmer Magyarországon – koncertbeszámoló a Filmzene.net oldalon (magyarul) Hans Zimmer életrajza a Filmzene.net oldalon (magyarul) Hans Zimmer és Ridley Scott együttműködése – összeállítás a Filmzene.net oldalon (magyarul) Német zene.lap.hu – linkgyűjtemény
Kategória:Német zeneszerzők Kategória:Filmzeneszerzők Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Frankfurtiak Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok