Lupita Amondi Nyong’o (Mexikóváros, 1983. március 1. –) Oscar-díjas kenyai származású mexikói–amerikai színésznő.

Élete és pályafutása Mexikóvárosban született a kenyai politikus és oktató Peter Anyang’ Nyong’o lányaként, egyéves korától Kenyában nevelkedett. Az Egyesült Államokban járt iskolába, filmes és színművészeti szakon szerzett diplomát a Hampshire College-ben.

Hollywoodi karrierjét produkciós asszisztensként kezdte. Első színészi szerepét a 2008-as East River című rövidfilmben kapta, ezután visszatért Kenyába, ahol a Shuga című televíziós sorozatban játszott 2009 és 2012 között. 2009-ben írója, producere és rendezője volt az In My Genes című dokumentumfilmnek. Ezt követően a Yale School of Drama színművészeti iskolában mesterfokon diplomázott. Nem sokkal ezután megkapta első komoly filmes szerepét Steve McQueen 12 év rabszolgaság című 2013-as történelmi drámájában, ahol Patseyt, a rabszolganőt játszotta. Alakításáért számos kritikai elismerést kapott, valamint Oscar-díjat ért számára a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Ő lett az első kenyai származású és az első mexikói születésű színésznő aki Oscar-díjat vehetett át.

A Broadwayn 2015-ben debütált az Eclipsed című, kritikailag igen sikeres darabban, egy árva tinédzserlány szerepében, alakításáért Tony-díjra jelölték. A 2015-ös Star Wars VII. rész – Az ébredő Erő című kasszasikerben Maz Kanata szerepébe bújt, akit motion capture technológia segítségével személyesített meg, 2016-ban pedig A dzsungel könyvében szinkronizálta Rakshát, a farkast. 2018-ban a Fekete Párduc című Marvel-szuperhősfilmben láthatta a közönség Nakia szerepében.

A színészkedésen túl Nyong’o lelkes aktivista, támogatja a műemlékvédelmet, kiáll a nemi erőszak ellen, valamint a nők és az állatok jogaiért. 2014-ben a People magazin a legszebb nőnek választotta. 2019-ben csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en.

Magánélete Brooklynban él. Folyékonyan beszél angolul, spanyolul, luó és szuahéli nyelven.

2024-ben megszerezte az amerikai állampolgárságot.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2013 12 év rabszolgaság 12 Years a Slave Patsey Gáspár Kata Steve McQueen 2014 Non-Stop Non-Stop Gwen Czető Zsanett Jaume Collet-Serra 2015 Star Wars VII. rész – Az ébredő Erő Star Wars: The Force Awakens Maz Kanata Varga Gabriella J. J. Abrams (1.) 2016 A dzsungel könyve The Jungle Book Ráksa (hangja) Varga Gabriella Jon Favreau Katwe királynője Queen of Katwe Nakku Harriet Szabó Emília Mira Nair 2017 Star Wars VIII. rész – Az utolsó jedik Star Wars: The Last Jedi Maz Kanata Varga Gabriella Rian Johnson 2018 Fekete Párduc Black Panther Nakia Trokán Nóra Ryan Coogler (1.) 2019 Kis szörnyetegek Little Monsters Miss Caroline Roatis Andrea Abe Forsythe Mi Us Adelaide Wilson / Red Pálmai Anna Jordan Peele Star Wars IX. rész – Skywalker kora Star Wars: The Rise of Skywalker Maz Kanata Varga Gabriella J. J. Abrams (2.) 2022 355 The 355 Khadijah Adiyeme Gáspár Kata Simon Kinberg Fekete Párduc 2. Black Panther: Wakanda Forever Nakia Trokán Nóra Ryan Coogler (2.) 2024 Hang nélkül: Első nap A Quiet Place: Day One Sam Pálmai Anna Michael Sarnoski A vad robot The Wild Robot Roz (hangja) Nemes Takách Kata Chris Sanders 2026 Odüsszeia Odyssey Heléné / Klütaimnésztra Pálmai Anna Christopher Nolan

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2009–2012 Shuga Ayira 5 epizód 2017–2018 Star Wars: A sors erői Star Wars Forces of Destiny Maz Kanata (hangja) 2018 Star Wars: Lázadók Star Wars Rebels archív felvétel (1 epizód) 2019 Warrior Women with Lupita Nyong’o önmaga műsorvezető 2019– Élet a Serengeti Nemzeti Parkban Serengeti narrátor 2021 Super Sema Sema (hangja) Ki vagy te, Charlie Brown? Who Are You, Charlie Brown? narrátor dokumentumfilm 2022 Emberi erőforrások Human Resources Asha (hangja) 2023 Hormonokkal túlfűtve Big Mouth Asha (hangja) 2025 Great Performances Viola

Rövidfilm Év Eredeti cím Szerep 2006 Roho Laila 2008 East River F 2011 Star Tours: The Adventures Continue Maz Kanata

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Mexikói színésznők Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Kenyaiak Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok