Morvay Pálma Erzsébet (Budapest, 1954. február 3. –) magyar énekesnő (szoprán).

Életpályája Felvidéki eredetű családban született, Morvay János és Fördős Eszter lányaként; édesapja zsigárdi, édesanyja negyedi származású.

Gyerekkora óta foglalkozik zenével, énekléssel. Első nyilvános énekszereplése Budapesten volt 1966-ban. 1972-ben elvégezte a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumot (a „Kisképzőt”) fotográfus-illusztrátor szakon.

1972–1978 között a Magyar Filmgyártó Vállalatnál (MAFILM) standfotósként dolgozott Koltai Lajos operatőr mellett. A közös anyagot fotókiállításon is bemutatták a Rátkai Márton Klubban. Közben az Országos Filharmóniánál előadóművész–dal-oratórium kategóriában működési engedélyt szerzett, és rendszeresen fellépett az általuk szervezett koncerteken.

Énektanulmányait magánúton folytatta, majd 1976-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszakára, ahol 1981-ben szerzett diplomát operaénekesi és tanári szakirányon. Mesterei Dr. Sipos Jenő professzor (magánének), Varasdy Emmi zongoraművész (korrepetitor) és Mikó András, a Magyar Állami Operaház főrendezője (színpadi szerepgyakorlat) voltak. Pályafutását az opera tanszak elvégzése után nagyoperettek primadonnaszerepeivel kezdte, valamint az 1980-as évek közepétől rendszeresen ingázott Magyarország és Ausztria között.

Kurzusok Weimar Salzburg Bécs

Ének versenyek Kalrovy Vary Dvorzsák énekverseny Bécs Belvedere énekverseny

További mesterei Rudolf Knoll professzor (Salzburg, Mozarteum) Elizabeth Schwarzenberger (Bécs, Volksoper) Takács Paula (Budapest, Operaház)

Családi állapot Házastársai voltak: Szenthelyi Miklós, Kossuth díjas hegedű művész, Budapest díszpolgára Ferkai Tamás, osztrák-magyar származású színház és filmrendező Nagy Gábor, vállalkozó.

Munkahelyei Előadóművészként dolgozott a Pécsi Nemzeti Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban és a Gyulai Várszínházban, valamint az alsó-ausztriai Sankt Pölten színházában (St. Pölten Landestheater Niederösterreich).

Pedagógusként tevékenykedett a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, az Országos Szórakoztatózenei Központ Stúdiójában, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetében, a Kőbányai Zenei Stúdióban és művészeti tanácsadóként a Kolimusical Színpadon.

Magyar Nóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesületének Vezetőségi Tagja.

És még Európa számos más ország nagyvárosaiban énekelt.

Fellépései Számos európai országban voltak jelentősebb külföldi vendégszereplései és fellépései, így például Ausztriában, Németországban, Olaszország, Görögországban, Spanyolország, Dániában, Horvátországban, volt Szovjet Unio (Oroszország), Ukrajna, Románia és Szlovákiában.

Színházi szerepei Kacsóh Pongrác: János vitéz – A francia királykisasszony Kodály Zoltán: Háry János – Mária Lujza Jacobi Viktor: Leányvásár – Lucy Schubert: Három a kislány – Grisi Lucia (színésznő) Dunajevszkij: Szabad szél – Stella Szirmai Albert: Mágnás Miska – Rolla Ábrahám Pál: Viktória – Viktória Huszka Jenő: Lili bárónő – Lili Kálmán Imre: Ördöglovas – Leontine Metternich Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Szilvia Lehár Ferenc: A mosoly országa – Liza Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Ilona Robert Stolz: Vénusz selyemben – Jadja lengyel hercegnő Szentmihályi Szabó Péter (Mikszáth Kálmán nyomán): Új Zrínyiász – Boborné Prokofjev: A három narancs szerelmese – Ninetta Johann Strauss: Bécsi vér – Gabrielle (Zedlau grófné) Gluck: Rászedett kádi – Fatime Mascagni: Parasztbecsület – Lola Verdi: Rigoletto – Ceprano grófnő, Apród

Jelentősebb zenei fellépések

Mozart: Requiem Verdi: Requiem Dvořák: Stabat Mater Pergolesi: Stabat Mater

Szólóestek Budapest, Bécs, Salzburg, Bad Hofgastein, Hamburg, Pozsony

Jelentősebb rádiós szereplések NDR Hamburg: Zonntakte Magyar Rádió: Virágénekek Magyar Rádió: Magyarnóta-felvételek Magyar Rádió: Blum József: Apostol (rockopera): Szomszédasszony

Jelentősebb televíziós szereplései Prokofjev: A három narancs szerelmese – Ninetta (az Intervízió televíziós közvetítése és felvétele, Spliti Nyári Játékok) Athén TV ET2 felvétel Arcképcsarnok operettszemüveggel 1. rész: Suppé: Boccaccio – Fiametta Lehár: Friderika – Friderika Leo Fall: Madame de Pompadour – Madame de Pompadour Lehár: Paganini – Anna Eliza 2. rész: Millöcker: Dubarry – Dubarry Offenbach: Kékszakáll – Boulotte Lehár: Cárevics – Szonja Strauss: Casanova – Laura Dankó Pista: Nótaénekes-vetélkedő (Duna Televízió) Portréfilm (Duna Televízió) Karikacsapás – Balkay László talkshow (Budapest TV) Az utolsó tánctanár – német–magyar koprodukció (ZDF)

Egyéb művészi tevékenységek (főként fotós munkák)

Filmek Hunnia Filmstúdió: Jutalomutazás, Szépek és bolondok, Dériné hol van?, Végül..., Autó..., A járvány, Ámokfutás MTV: Keménykalap és krumpliorr (1973), Kínai Kancsó Balázs Béla Stúdió: Szerelmi Varázslások Hungaroton Lemezfotók: Szenthelyi Miklós (1973), Bächer Mihály (1973, 1975), Schiff András (1976), Réti József (1976) Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny: Pop-Musical kategóriában zsűritag (2019) Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny: Pop-Musical kategóriában zsűritag (2023) Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny: Pop-Musical kategóriában zsűrielnök (2024) Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny: Pop-Musical kategóriában zsűritag (2025)

Elismerései 1994 – Dankó Nótaénekes Vetélkedő Közönségdíj 1996 – Negyed község díszpolgára 2022 – Dankó Pista Életműdíj 2025 – Kulturális és Innovációs Minisztérium Művészeti Életpálya Elismerése

Szeretett négylábú családtagok Díjnyertes Sztár cicák: Pom-Pom Moonlighting (Miss Austria), PomPom George (Mr. Austria), PomPom Achiello (International Europe Champion, ÖVEK Whiskas-Cup 1.hely) XV. Lajos (Tibeti kutya) televíziós és színházi szereplések

Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? – Székely András 1988

Néni, kérem, Bagaméri úrhoz van szerencsém?, index.hu OSZK (Országos Széchényi Könyvtár): Filmarchívum (negatív gyűjtemény)

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Élő személyek Kategória:Szopránok