Sólyom Ildikó (Székesfehérvár, 1940. június 27. –) magyar színésznő.
Életpályája Székesfehérváron született, 1940. június 27-én. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1961-ben végezte el. Egy évadot a Veszprémi Petőfi Színházban töltött. 1963-tól a József Attila Színház színésznője. Szerepelt a Vígszínházban is.1969 és 1979 között a Nemzeti Színház tagja volt.
1979 és 1984 között nem lépett színpadra. 1984-től ismét a Nemzeti Színház művésze volt.
Édesapját, Sólyom László altábornagyot hat társával 1950-ben koncepciós per alapján halálra, özvegyét börtönbüntetésre, a nagyszülőket a kicsi gyerekekkel kitelepítésre ítélték. A Kádár-korszakban a részleges rehabilitáció után a családnak megígérték, hogy a párt segíti őket. Annak viszont nem örültek, hogy Ildikó ezzel a névvel a színi pályát választotta.http://www.http ://latoszogblog.hu/blog/szerepek Két könyvet is írt erről az időszakról, a meghurcoltatásáról illetve pályájának megtöréséről Megtörténhetett!? (JATE Kiadó, 1988) illetve …ami a moSólyom mögött van (Magyar Hírlap Könyvek, 1989) címmel. Harmadik könyve két kötetben, 2007-ben jelent meg Összetört-Szétszakadt-Elillant... címmel. A történelmi regény alcíme A Sólyom tábornok-per utóélete. Testvére Sólyom László, televíziós rendező, operatőr.
Fontosabb színházi szerepeiből Jókai Mór – Hevesi Sándor: A kőszívű ember fiai... Alphonsine William Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok... Olivia Anton Pavlovics Csehov: Három nővér... Natalja Ivanovna Marcel Achard: A világ legszebb szerelme... Marie de Surgeres hercegnő Katona József: Bánk bán... Bendeleiben Izidóra Jean Anouilh: Becket... Gwendoline Jean Anouilh: A barlang... A grófnő Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű... Adelaide Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Poloska... Zoja Berjozkina Alexandre Dumas: A három testőr... Bonacieux-né Fernando de Rojas: Celestina... Lucrecia Arthur Miller: Pillantás a hídról... Catherine Arthur Miller: Bűnbeesés után... Elsie Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban... Clara, Mrs. Price Ridley szobalánya Branislav Nušić: Dr. Pepike... Marica Szomory Dezső: II. József császár... Kaunitz grófné Kós Károly: István király – Az országépítő... Bajor Gizella Németh László : Nagy család... Vera, Lidi barátnője Vészi Endre: Hajnali beszélgetés... Zsófi Gyárfás Miklós: Egy nő, akinek lelke van... Piroska William Somerset Maugham – Nádas Gábor – Szenes Iván: Imádok férjhez menni... Denise Berkesi András: Thomson kapitány... Várnagy Júlia Berkesi András: Húszévesek... Galeritag Kertész Imre: Cyrano házassága... Ibolya Kállai István: A csodabogár... Saci Mesterházi Lajos: Férfikor... Lenke Örkény István: Sötét galamb...Sylvia
Önálló est Szerelem minden időben Megtörténhetett!? (Jurta Színház)
Filmek, tv Rangon alul (1960) Az arc nélküli város (1960) Dúvad (1961) Elektra (1962) Nem értem a nőket... (1963) Özvegy menyasszonyok (1964) Másfél millió (1964) Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) Kár a benzinért (1965) Svéd gyufa (1965) Zöldár (1965) A bunda (1966) Az örökös (1969) Csehov: Nyaralók (1970) Só Mihály kalandjai (1970) Fegyház a körúton (1971) Pirx kalandjai (sorozat) A Galilei-állomás rejtélye című rész (1973) Víkend a Marson című rész (1973) Intőkönyvem története (1974) Szép versek '82 (1982)
Jegyzetek
Könyvei Megtörténhetett?; Irodalmi Újság, Párizs, 1988 (Az Irodalmi Újság sorozata) Megtörténhetett!?; JATE, Szeged, 1988 ...ami a moSólyom mögött van; Magyar Hírlap Könyvek, Bp., 1989 Összetört, szétszakadt, elillant... A Sólyom tábornok-per utóélete, 1-2.; Hadtörténeti Levéltár–Paktum, Bp., 2003 (Hadtörténelmi levéltári kiadványok) Források Színházi lexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969
Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Székesfehérváriak