A 19. századi magyar időszaki lapok közé tartoznak a 19. század folyamán Magyarországon (bármely nyelven) megjelenő, illetve a Magyarországon kívül magyar nyelven megjelenő vagy magyar témájú időszaki lapok.
Előzmények
A 18. században indult hírlapok közül néhány a 19. század folyamán is megjelent. Ezek voltak például Magyar Kurir (1787–1834), Magyar Hírmondó (1803-ig), Siebenbürger Zeitung (Nagyszeben) 1837-ig, Vereinigte Ofner-Pester Zeitung (később Pester Zeitung) 1799–1850-es évek (Pest).
A 19. század elején indult hírlapok A Kultsár István által alapított Hazai s Külföldi Tudósítások 1806. július 2-án indult és 1842 végén szűnt meg.
Magyar hírlapok a reformkorban Az 1825. évi országgyűlés meghozta a politikai élet fellendülését, és ez együtt járt az időszaki sajtónak újjáalakulásával. A hazai lapok, a modern külföldi hírlapok előhaladásával lépést tartva, szintén igyekeztek az igényeknek megfelelni. Így indult meg a Jelenkor. Ez a hírlap már többet foglalkozott a közügyekkel, a megyei élet mozzanataival, sőt társlapja, a Társalkodó kiterjeszkedett a hazai iparra és művészetre; a nyelvújítás, az új szavak közkeletűvé tétele körül pedig éppenséggel vezető szerepet látszott vinni. Mindez azonban csak kísérlet volt, amely egyengette az utat a tulajdonképpeni magyar hírlapirodalom fellendüléséhez.
Kossuth Lajosnak jutott az érdem, hogy a modern magyar hírlapirodalmat megalapítsa az 1841. január 2-án megindult Pesti Hírlapjával, amely mindenben megfelelt az akkori műveltebb igényeknek; a szabadelvű haladást és fokozatos reformot tűzte zászlajára, merész eszméit hangoztatta; ezek akkor még koraiaknak tűnvén, erős politikai vitákat gerjesztettek; de azért ő mint bátor harcos, a meggyőzés fegyverével küzdött mindaddig, míg a bécsi körökben politikai iránya vészteljesnek nem tűnt és kiadója, Landerer Lajos hogy lapját megmentse, megvonta tőle a szerkesztést, és 1844 júliusában Szalay Lászlóra bízta. Ennek a hírlapnak a példájára az akkori politikai lapok egytől-egyig megváltoztatták arculatukat, és addigi száraz, egyhangú tudósításaik stílusát élesebb hangnemre váltották. Ilyen hírlapok voltak akkoriban: a Hírnök, a Világ, a Nemzeti Újság, az Erdélyi Hiradó, a Mult és Jelen és a Budapesti Híradó. Hírlapirodalmunk fellendülése és a hírlapolvasók számának szaporodása szülte a szépirodalmi lapok keletkezését; így keletkezett a Regélő (1833), amely szintén a kor igényeinek felelt meg, amikor Pesti Divatlappá változott át (1842), és ezzel együtt tartalmát is igyekezett érdekesebbé tenni. Már az 1840-es években egyszerre három szépirodalmi lapunk volt: a Honderű, a Pesti Divatlap és az Életképek; 1847-ben pedig megjelent Erdélyi János Magyar Szépirodalmi Szemléje, amely a Kisfaludy Társaság közlönye volt. A vidéki időszaki sajtó ebben az időben még német nyelvű volt, így Pozsonyban, Nagyszebenben, Brassóban, Kassán, Aradon, Temesvárt és Győrött. Magyarul csak a Debreczen–Nagyváradi Értesítő (1842) című hirdetési lap jelent meg akkor, amikor Kovács Pál dr., a győri Vaterlandot magához váltotta, és megalapította az első szépirodalmi és vegyes tartalmú magyar vidéki hírlapot, a Hazánkat (1847).
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt Az 1848. márciusi napok meghozták a cenzúra eltörlését; ez az időszaki sajtót is felszabadította béklyóiból. Ez a kedvező új korszak, amelyben a politikai események iránti érdeklődés is növekedett, gomba módra szaporította a hírlapokat. A tekintélyesebbek (Pesti Hírlap, Budapesti Híradó, Jelenkor és a Nemzeti Újság) napilapokká alakultak át és újabbak keletkeztek, például Márczius Tizenötödike, Esti Lapok, Népelem, Radicállap, Kossuth Hírlapja, Nép Barátja, Közlöny, a kolozsvári Honvéd és Szabadság, a pozsonyi Figyelmező, Komáromi Értesítő és a Komáromi Lapok. A vidéki politikai hetilapok is megszaporodtak a következőkkel: Alföldi Hírlap (Debrecen), Arad Brassói Lap, Brassói Magyar Újság, Debreczeni Lapok, Ellenőr (Kolozsvár), Hadi Lap (Csikszereda), Jelen (Kolozsvár), Kolozsvári Híradó, Szegedi Hírlap, Tiszavidéki Újság (Szeged). Kassán jelent meg az első illusztrált hetilap, az Ábrázolt Folyóirat (március 24-től Képes Újság) és Pesten az első humoros lap, a Charivari. A harc kitörésekor a költők letették a lantot és fegyvert fogtak; ezzel a szépirodalmi lapok is megszűntek, legkésőbb (1848. december 31.) szűnt meg az Életképek. A szaklapok, egyháziak és vegyes tartalmúak, melyek a 40-es években keletkeztek, például a Gazdasági Lapok, a kolozsvári Vasárnapi Újság, Ipar- és Természetbarát, Hetilap, Religio, Katholikus Néplap, Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, időközben szintén megszűntek.
A szabadságharc bukása után a századfordulóig A szabadságharc után az elnyomatás szomorú Bach-korszaka következett; hírlapirodalmunknak erőszakkal és furfanggal kellett küzdenie a nyelvünket nem értő, nemzetiségünket megvető, s mindentől rettegő hatalommal szemben. Magyar hírlap kiadására csak a nem kompromittáltak kaphattak engedélyt; ezek is az utólagos cenzúra által folytonos zaklatásnak voltak kitéve, hogy ez által elkedvetlenedve, lemondjanak a szerkesztésről, a magyar nép pedig, jövőjén kétségbeesve, mondjon le nemzetiségéről. A hivatalos Magyar Hirlapnak (a német Pester Zeitung mellett) 1849. november 15-től, a kétfejű sasnak címlapjára illesztésével, megengedték, hogy az osztrák kormány rendeleteit szintén közölje magyar fordításban és a policia által jóváhagyott híreket közöljön (címét 1852. július 1-jén Budapesti Hírlapra, majd 1860. december 1-jén Sürgönyre változtatta). A Figyelmező a magyarok elől Pozsonyba vonult, és ott jelent meg osztrák szellemben 1849 végeig. A Hölgyfutárt Nagy Ignác indította meg 1849. november 5-én szépirodalmi tartalommal, hetenként hatszor jelent meg. Ide sorolhatjuk még ebből az időből a Religiót.
Az 1850-es években a kitartó, erős nemzeti szellem végre lassanként győzedelmeskedett a bécsi kormány germanizáló törekvései fölött. A Pesti Napló 1850. március 9. megindult; ezen hírlap is színleg, de kényszerűségből a centralizáció mellett kezdett írni; azonban ez az irány nem tetszett a magyar közönségnek és az előfizetők (400) csekély száma miatt már-már a bukáshoz közel volt; a többször változott szerkesztők mindent elkövettek, hogy a policia nyomása ellenében is fenntartsák a lapot, a nemzeti érzelem ezen egyedüli tolmácsát; ami sikerült is nekik, mert a nemzetiség elnyomására irányult törekvések a nemzet ellenállásán mindenütt hajótörést szenvedtek.
Politikai napilapok A Magyar Sajtó (1855-ben Bécsben jelent meg, 1857-től Pesten); a többi politikai napilapok így következtek keletkezésük szerint: 1860-ban az Idők Tanuja, Pesti Hirnök 1861-ban Alföld (Arad) 1863-ban A Hon 1867-ben Budapesti Közlöny, Magyar Újság, Esti Lap, Magyar Polgár (Kolozsvár) 1868-ban Magyar Állam 1869-ben az Ellenőr, Szabad Egyház 1870-ben a Reform. Nagyvárad; 1871. Kelet (Kolozsvár), Gyors Posta 1872-ben a Magyar Politika, Temesi Lapok, Szabad Sajtó 1874-ben a Baloldal, Középpárt 1875-ben a Jelenkor, Közérdek, Nemzeti Hírlap, Független Polgár, Egyetértés 1876-ban a Kelet Népe, Budapesti Napilap 1877-ben Magyar Hírlap, Közvélemény, Pozsonyvidéki Lapok, Magyar Korona, Budapest, Szegedi Napló 1878-ban a Pesti Hírlap, 1879-ben a Magyarország, Magyar Lapok, Független Hirlap, Nagyvárad (előbb hetilap), Bihar (előbb hetilap) 1880-ban a Függetlenség, Új Budapest, Szegedi Hiradó (előbb hetilap), Ellenzék (Kolozsvár), Délmagyarországi Lapok (Temesvár), Délmagyarországi Közlöny 1881-ben az Alkotmány, Arad és Vidéke, Kolozsvári Közlöny, Budapesti Hírlap; 1882-ben a Nemzet 1883-ban a Nemzeti Újság 1884-ben a Kitartás, Szabadság (előbb hetilap, Nagyvárad); 1887-ben a Hazánk, Budapesti Újság, Kolozsvár 1888-ban a Kis Újság, Erdélyi Híradó 1890-ben a Magyarság (Kolozsvár) 1891-ben a Magyar Szó (Nagyvárad), Debreceni Ellenőr, Nyugatmagyarországi Hiradó (előbb hetilap), Magyar Hírlap, Debreceni Hírlap, Magyar Újság 1892-ben a Pécsi Napló 1893-ban az Esti Lap, Szabad Szó, Honvéd 1894-ben a Magyarország, Hazánk, Felső-Magyarország (Kassa), Nemzeti Újság, Magyar Estilap, Debreczeni Reggeli Újság, Fővárosi Lapok 1895-ben a Pécsi Figyelő (előbb hetilap), Soproni Hírlap, Zombor és Vidéke (előbb hetilap), Tiszántúl (Nagyvárad)
Politikai hetilapok 1834. Garasos Tár 1834. Vasárnapi Újság (1834–1848) 1855. Politikai Újdonságok 1856. Kolozsvári Közlöny 1857. Napkelet (1857–1862) 1857. Győri Közlöny 1862. Bihar 1863. Eger 1865. Máramaros 1866. Somogy, Pesti Hírlap, Magyar Néplap 1867. Pécsi Lapok, Heti Posta, Igazmondó, Ung, Alföldi Hírlap (Debrecen), Vasmegyei Lapok 1868. Hírmondó, Kecskeméti Lapok, Nép Zászlója 1869. Arany Trombita, Székely Hirlap, Debreczen, Békés 1870. Maros, Nagyvárad 1871. Nemere (Brassó), Sopron 1872. Szombati Lapok, Abaúj-Kassai Közlöny 1873. Kecskemét, Szentesi Lap, Képes Néplap és Politikai Hiradó, Nógrádi Lapok 1875. Kassa és Vidéke, Szabadság (Nagyvárad) 1876. Zala, Újvidék, Békésmegyei Közlöny, Szolnok-Doboka 1877. Magyar Korona 1878. Kalocsai Néplap, Háromszék, Bácska 1879. Magyar Népvilág, Orosházi Közlöny 1880. Hazánk (Győr), Gyöngyösi Lapok 1881. Biharmegyei Lapok, Szabadság (Nagyvárad) 1882. Békés, Nyitramegyei Lapok, Pécs, Közérdek (Nagyenyed) 1883. Székely Nemzet, Szilágy-Somlyó, Szilágy 1884. Máramarosi Lapok, Amerikai Nemzetőr 1885. Nemzeti Hirlap, Nemzeti Politika, Brassó 1886. Bajai Hiradó 1887. Félegyháza és Vidéke, Gyulafehérvár, Csiki Lapok 1888. Pozsonymegyei Közlöny 1889. Vasvármegye, Magyarország, Keresztény Magyarország, Komárommegyei Értesítő, Gyulafehérvári Hirlap, Közérdek (Marosvásárhely), Szamosujvár 1891. Nagyváradi Hirlap, Somogyi Hirlap, Aranyos-Vidék (Torda), Besztercze, Brassói Magyar Újság 1892. Magyar Néplap, Heti Szemle (Szatmár) 1893. Budapesti Néplap 1895. Brassói Lapok 1896. Fogaras és Vidéke, Maros-Vidék stb.
Szépirodalmi lapok A szépirodalom 1850-ben (a Hölgyfutáron kívül) egy folyóiratra szorult össze, ez a Magyar Emléklapok, majd Magyar Írók Füzetei címen jelent meg és az év végén Pesti Röpívek (utolsó száma Pesti Ivek címen hetilappá alakult át, de mindannyiszor betiltották. Ezután következtek: 1852-ben Budapesti Viszhang, Családi Lapok, Csokonai Lapok (Debrecen) 1853-ban a Szépirodalmi Lapok, Divatcsarnok, Délibáb 1854-ben a Vasárnapi Ujság 1855-ben a Nefelejts 1857-ben a Szépirodalmi Közlöny, Nővilág, Napkelet 1859-ben a Képes Újság 1860-ban a Szépirodalmi Figyelő (Arany János lapja), Pesti Hölgydivatlap, Családi Kör 1863-ban a Koszorú (Arany János lapja) 1864-ben a Fővárosi Lapok 1865-ben a Hazánk s a Külföld Magyarország és a Nagyvilág 1866-ban a Képes Világ, Magyar Bazár, A Divat 1871-ben a Figyelő; 1873. Athenaeum 1874-ben a Budapesti Bazár 1876-ban a Hölgyfutár (Kolozsvár) 1877-en a Petőfi Társaság Lapja, Hölgyek Lapja 1878-ban a Képes Családi Lapok, Koszoru (Szana) 1879-ben az Ország-Világ 1883-ban a Magyar Figaró 1888-ban a Divat-Salon 1888-ban a Magyar Szemle 1890-ben A Hét 1891-ben az Élet 1892-ben a Magyar Géniusz 1894-ben a Jókai, A Külföld 1895-ben az Új Idők, Magyar Salon, Élet és Irodalom (Kolozsvár) stb.
Humoros lapok A humoros lapok közül az első volt Az Üstökös, amely a Nagy Tükör és Kakas Márton Albuma című folyóiratok utódjaként jelent meg 1858. augusztus 21-étől. Ezután következtek: 1860. Bolond Miska 1861. Garabonciás Diák, Bohócz, Tatár Péter Fekete Leves 1863. Diogenes, Handabanda 1865. Ördög Naplója, Füles Bagoly 1866. Bakter 1867. Kétfejü Sárkány, Ludas Matyi, Denevér 1868. Buzogány, Borsszem Jankó, Kandi Klári (Nagy-Kanizsa), Pecsovics 1868. Darázs (Szeged) 1871. Mátyás Deák 1872. Csodabogár, Bolond Istók (1876-ban és 1878-ban is). Obsitos 1877. Cigarette, Darázs (Székesfehérvár) 1882. Garabonciás Diák (Győr) 1886. Urambátyám 1887. Mehet 1888. Mátyás Diák 1893. Herkó Páter 1894. Kakas Márton 1896. Virgács (Kolozsvár) stb.
Egyházi és iskolai lapok