A céhes mesterek a céh teljes jogú tagjai voltak: olyan iparosok vagy szolgáltatók, akik önálló, kellően felszerelt műhelyt (boltot stb.) tartottak fenn, és abban inasokat, illetve legényeket taníthattak és dolgoztathattak. A mesterek többnyire a városok középrétegéhez tartoztak — övék volt a nyersanyag, a késztermék és az annak eladásából befolyó haszon.
A mesterré váláshoz a leendő szakembernek: valamely mester szolgálatában le kellett töltenie a inas-, majd legényéveit, a mestermunka (remek) elkészítésével bizonyítania kellett szakmai jártasságát, kellő vagyont kellett gyűjtenie a műhelyhez és annak berendezéséhez. Fentieken túl gyakorta: igazolnia kellett törvényes származását; polgárjogot kellett kapnia az adott városban; meg kellett házasodnia.
A remek bemutatása után a jelöltnek mesterlakomát kellett rendeznie, sőt, a céhrendszer megmerevedésével a belépéshez már felvételi taksát is kellett fizetnie. A céh tagjai a szervezet fenntartására éves taksát fizettek.
A mesterek neveit belépésük sorrendjében a céh mesterkönyvébe jegyezték be, és egyúttal a céh által kiadott mesterlevéllel (németül: Meisterbrief, lengyelül: list majstrowski, oroszul: мастерское свидетельство) igazolták, hogy az új mester a céh teljes jogú tagja.
Jegyzetek
Források
Nagybákai Péter, 1981: Magyarországi cégbehívótáblák. Corvinus Kiadó, Budapest. , 63 old. + 48 tábla
Céh