Bibanco Gyula Emánuel (névvariáns: Bibanco Gyula Imre, Julius Emanuel Bibanco; Szilézia, 1797 körül – Pest, 1841. június 1.) tanár, könyvviteli szakíró, a kereskedelmi szakmunkásképzés egyik magyarországi megszervezője.

Élete

Az 1820-as évek végén javasolta a heti 4 órás szakoktatást megvalósító úgynevezett vasárnapi iskolák indítását, melyekben főképp a kereskedők tanoncai folytattak tanulmányokat. Pesten 1830-ban megalapította az első kereskedelmi nevelőintézetet, melynek tulajdonosa és igazgatótanára volt 1831-től.

Ebben az intézetben, amely 1838-ban nyilvánossági jogot kapott, teljes óraszámban folyt az oktatás német tannyelven és kötelező volt a magyar nyelvtani ismeretek, a jogi alapok és elemi történelmi ismeretek tanítása is. Ehhez a háromtagozatos iskolához csatlakozott egyik tagozatként az esti tagozattal kibővített vasárnapi iskola. A másik tagozaton kereskedelmi oktatást folytattak, nevelőintézet is tartozott hozzá.

Elhunyt 1841. június 1-jén hajnali 3 órakor, 44. évében. A Váci úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkái

Vorträge über die Handelswissenschaften. Pest, 1833–41. négy kötet. Prolog der Handels-Lehranstalt. Ofen. 1835. Die kaufmännische Buchhaltung. Pesth, 1840. (2. kiadás Uo. 1842.) Neuestes Contor-Handbuch. Uo. 1840. Das ungarische Handels- und Wechselrecht. Ofen, 1841. (Censurai példánya az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában.) Theoretisch-praktische Anleitung zur kaufmännischen Stylistik. 3. kiadás Pest, 1847. (4. kiad. Uo. 1855. 5. k. Uo. 1860. Körner Frigyes tanár által átdolgozva.)

Források

Magyar életrajzi lexikon Kislexikon (az itt megnevezett irodalom: Haraszti K.: Bhutan oktatásügye és Hampel A. Kereskedelmi Szakokt., 1914. 4., 6.) Gyászjelentése

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1841-ben elhunyt személyek