A szerkesztéstan az irodalomtudomány egyik részterülete, amely az írásművek elméletének általános részeivel foglalkozik, szemben a kifejezetten a költői, illetve a prózai műfajok törvényszerűségeit kutató költészettannal és a prózai írásművek elméletével.
A szerkesztéstan a hagyományos irodalomelméleti besorolásban a következő kérdéseket vizsgálja: Az írásmű fogalma. A közérdekű közölnivaló jellemzői, szóbeli vagy nyomtatott formája. Az írásmű tárgya és címe. A lelki kényszer hatása, a tárgy készen kapott vagy választott volta, a címek fajtái. Az írásmű alapeszméje. Az alapgondolat (gör. téma) fontossága, vagy hiánya (nagy rendszerező tudományos művek). Az írásmű tartalma. A gondolatgyűjtés (lat. invenció) forrásai (ismeretek, érzelmek, képzelet), helyük és fontosságuk a különböző típusú írásművekben. Az írásmű szerkezete. Az egység, a haladás, a kapcsolatosság, a tagoltság, az arányosság, a teljesség fogalmai. Az előadás módja. A mű formája (leírás, közlés, értekezés, szónoklat, levél), alakja (folytonos, beszéltető). Az írásmű kidolgozása (lat. elokució). A szűkebb értelemben vett fogalmazáshoz szükséges tényezők (akarat, ihlet) szerepe.
Források
Sarudy Ottó: Szerkesztéstan és retorika, Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., 1925
Magyar nyelvű kézikönyvek Góbi Imre: Szerkesztéstan. A stilisztika második része, Budapest, 1887. (2. kiadás. Budapest, 1893 → korabeli kritika.) Koltai Virgil: Stilisztika. I. rész Irálytan, II. Szerkesztéstan, Budapest 1883–1884. Négyesy László. Szerkesztéstan, Budapest, é. n. Novák Sándor: Irály- és szerkesztéstan, Budapest, é. n. (5. kiadás: 1902) Pintér Kálmán: Magyar stilistika. I. Irálytan. II. Szerkesztéstan, Budapest, 1892–1893 Sarudy Ottó: Szerkesztéstan és retorika, Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., 1925 Szántó Kálmán: Szerkesztéstan. A stilisztika második része, Budapest, 1895
Kategória:Irodalom