Michael Corbett Shannon (Lexington, Kentucky, 1974. augusztus 7. –) amerikai színész, producer, zenész és színházi rendező.
Két alkalommal jelölték Oscar-díjra, A szabadság útjai (2008) és az Éjszakai ragadozók (2016) férfi mellékszereplőjeként. A 2014-es 99 Homes című filmdráma egy további Golden Globe-jelölést is hozott számára.
1993-ban debütált a mozivásznon az Idétlen időkig című vígjátékban. Rendszeresen dolgozik együtt Jeff Nichols rendezővel, akinek összes megjelent rendezésében feltűnt: Fegyverek és emberek (2007), Take Shelter (2012), Mud (2012), Éjféli látomás (2016), Loving (2016) és Motorosok (2023). A DC-moziuniverzum Az acélember (2013) és Flash – A Villám (2023) című filmjeiben Zod tábornokot formálta meg.
2010–2014 között a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó című bűnügyi drámasorozat szereplője volt. Szerepelt a Kilenc idegen (2021), valamint a George & Tammy (2022) epizódjaiban is, utóbbival Primetime Emmy-jelölést szerezve.
2012-ben debütált a Broadwayn, 2016-ban a Long Day's Journey Into Night című darabbal Tony-díjra jelölték.
Élete és pályafutása
Zenei pályafutása 2002-ben Shannon Ray Rizzóval és Rob Beitzel-lel együtt megalakította a Corporal nevű indie rockzenekart. Shannon énekel és dalszövegeket ír a zenekarnak. A Corporal 2010-ben adta ki saját címadó debütáló albumát. Az album megjelenését követően két MP3 szám is megjelent letölthető formában. Az első, "Glory" című szám 2011-ben jelent meg, a második, "Obama" című dal pedig 2012 júniusában, amivel a zenekar Obama elnök újraválasztási kampányát támogatta.
Magánélete 2018-ban vette feleségül Kate Arrington színésznőt, akivel 2002 óta élt párkapcsolatban. Két lányuk született, Sylvie (2008) és Marion (2011). A New York-i Brooklyn kerületben található Red Hook környékén élnek.
Filmográfia Film
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1993 Idétlen időkig Groundhog Day Fred Szokol Péter 1996 Láncreakció Chain Reaction virágkiszállító 1997 Chicagói taxi Chicago Cab Crack Head 1999 Az élet kalandja Jesus' Son Dundun The Ride Jimmy 2000 The Photographer Maurice Tigrisek földjén Tigerland Filmore őrmester Maros Ákos Cecil B. Demented Cecil B. Demented Petie 2001 Pearl Harbor – Égi háború Pearl Harbor Gooz Wood hadnagy Fekete Ernő New Port South John Stanton Vanília égbolt Vanilla Sky Aaron 2002 Tiszta ügy High Crimes Troy Abbott Hegedüs Miklós 8 mérföld 8 Mile Greg Buehl Laklóth Aladár 2003 Kenguru Jack Kangaroo Jack Frankie Lombardo Király Attila Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk Bad Boys II Floyd Poteet Kolovratnik Krisztián A nagy hullarablás Grand Theft Parsons Larry Oster-Berg 2004 Water Bobby Matherson Rossz pénz Criminal Gene Halott madarak Dead Birds Clyde Stohl András The Woodsman Rosen 2006 Bogárűző Bug Peter Evans World Trade Center World Trade Center Dave Karnes Szatmári Attila Gyerünk a börtönbe! Let's Go to Prison Lynard Vári Attila Bácskai János. Marvelous John 2007 Fegyverek és emberek Shotgun Stories Son Hayes Blackbird Murl Szerencse dolga Lucky You Ray Zumbro Juhász Zoltán Mielőtt az ördög rádtalál Before the Devil Knows You're Dead Dex Varga Rókus 2008 A szabadság útjai Revolutionary Road John Givings, Jr. Kerekes József 2009 Az eltűnt személy The Missing Person John Rosow Stohl András Mocskos zsaru – New Orleans utcáin Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans Mundt Presits Tamás Míg a halál el nem választ The Greatest Jordan Walker Mit tettél, fiam? My Son, My Son, What Have Ye Done? Brad McCullum Király Attila 2010 The Runaways – A rocker csajok The Runaways Kim Fowley Magyar Bálint A 13-as 13 Henry Holl Nándor Jonah Hex Jonah Hex Dr. Cross Williams Nagypál Gábor 2011 Take Shelter Curtis LaForche Return Mike The Broken Tower Emile Opffer Géppisztolyos prédikátor Machine Gun Preacher Donnie Király Attila 2012 Mud Mud Galen bácsi Debreczeny Csaba Fék nélkül Premium Rush Bobby Monday Karácsonyi Zoltán A jégember The Iceman Richard Kuklinski 2013 Az acélember Man of Steel Zod tábornok Széles Tamás A szomszéd fiú The Harvest Richard Young 2014 Young Ones Ernest Holm Végül összejöttünk | They Came Together| Spike (cameo)| Tóth Roland |- | Megőrjít a csaj| She's Funny That Way| rendőr (cameo)|
| 99 Homes| Rick Carver
!scope="row" rowspan="2"| 2015 | A nő, akit szerettem| Freeheld| Dane Wells | Rába Roland |- | Másnap(os) karácsony| The Night Before| Mr. Green | Király Attila |- !scope="row" rowspan="10"| 2016 | Teljesen ismeretlen| Complete Unknown| Tom | Kőszegi Ákos |- | Frank és Lola| Frank & Lola| Frank Reilly
| Éjféli látomás| Midnight Special| Roy Tomlin | Varga Gábor |- | Batman Superman ellen – Az igazság hajnala| Batman v Superman: Dawn of Justice| Zod tábornok | Széles Tamás
| Wolves| Lee Keller
| Poor Boy| Blayde Griggs
| style="background:#ccccff| Elvis és Nixon| style="background:#ccccff| Elvis & Nixon| Elvis Presley | Rába Roland |- | Loving| Loving| Grey Villet | Gyurin Zsolt
| Salt and Fire| Matt Riley
| Éjszakai ragadozók| Nocturnal Animals| Bobby Andes nyomozó | Epres Attila |- !scope="row" rowspan="3"| 2017 | A víz érintése| The Shape of Water| Richard Strickland ezredes | Sarádi Zsolt |- | Feszültség| The Current War| George Westinghouse
| Pottersville| Pottersville| Maynard Greiger
!scope="row" rowspan="3"| 2018 | 12 katona| 12 Strong| Hal Spencer főtörzszászlós | Fekete Ernő |- | style="background:#ccccff| Ami egykor volt| style="background:#ccccff| What They Had| Nicky Everhardt
| State Like Sleep| Edward
!scope="row"| 2019 | Tőrbe ejtve| Knives Out| Walt Thrombey | Fekete Ernő |- !scope="row" rowspan="2"| 2020 | style="background:#ccccff| | style="background:#ccccff| The Quarry| Moore rendőrfőnök
| Echo Boomers| Mel Donnelly
!scope="row"| 2021 | style="background:#ccccff| Bajnokszív| style="background:#ccccff| Heart of Champions| Jack Murphy | Nagypál Gábor |- !scope="row" rowspan="5"| 2022 | | Night's End| Isaac Dees
| Abandoned| Renner
| A gyilkos járat|Bullet Train| Fehér Halál | Rába Roland |- | Amszterdam|Amsterdam| Henry Norcross | Király Attila |- | Kegyes kis hazugság| A Little White Lie| Shriver | Király Attila |- !scope="row" rowspan="2"| 2023 | Flash – A Villám| The Flash | Zod tábornok | Király Attila |- | Motorosok| The Bikeriders | Zipco | Szakács Tibor |- !scope="row" rowspan="2"| 2024 | | A Different Man | Michael Shannon
| The End | Apa
!scope="row"| 2025 | Nürnberg| Nuremberg'' Robert H. Jackson Széles Tamás
Rövidfilmek Év Cím Szerep 2000 Mullitt Phil Kunz 2004 Zamboni Man Walt 2010 Herbert White Herbert White 2012 Happy Hour Just Mike
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1992 Overexposed fiatal ember tévéfilm Angel Street Patrick Mulligan tévéfilm 1998–1999 A kiválasztott – Az amerikai látnok Early Edition Merle / Mr. Andrews 2 epizód 1999 Turks férfi 1 epizód 2005 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Avery Shaw 1 epizód 2009 Delocated Mark 1 epizód 2010–2014 Boardwalk Empire – Gengszterkorzó Boardwalk Empire Nelson Van Alden / George Mueller 35 epizód 2017–2020 At Home with Amy Sedaris különböző szerep 3 epizód 2018 Waco Gary Noesner 6 epizód Fahrenheit 451 Fahrenheit 451 Beatty kapitány The Little Drummer Girl Martin Kurtz 6 epizód Mesés elnökünk Our Cartoon President narrátor (hangja) 1 epizód 104-es szoba Room 104 Nathan 2021 Kilenc idegen Nine Perfect Strangers Napoleon Marconi 8 epizód 2022 A kis démon Little Demon borostás férfi (hangja) 6 epizód2022–2023George és TammyGeorge & Tammy George Jones 6 epizód2023 Waco: The Aftermath Gary Noesner 5 epizódvezető producer2025 Merénylet az elnök ellen Death by Lightning James Garfield 4 epizódvezető producer
Jegyzetek
További információk
Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Kentuckyiak