A II. isonzói csatára 1915-ben július 18-ától augusztus 3-áig került sor az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország csapatai között. A korábbi első isonzói csata nem hozott áttörést a támadó olasz csapatoknak, így főparancsnokuk, Luigi Cadorna egy újabb támadást tervezett, melyet már a nehéztüzérség is támogatott, az olasz gyalogság egységesen rohamozott.
A csata Cadorna tábornok öngyilkos stratégiát dolgozott ki: a létszámfölényben lévő olasz csapatoknak frontális támadást kellett intézniük a Monarchia lövészárkai ellen, és míg egyes katonák harcolnak, addig más katonáknak a szögesdrótoktól kellett volna megtisztítani a területet, így segítve az előrenyomulást. A támadás során azonban nem sikerült a szögesdrót-kerítéseket semlegesíteni, és a létszámfölényben lévő olasz csapatokat a Monarchia hadserege visszakényszerítette a saját lövészárkukba. A támadás főként Doberdó ellen irányult, de jelentős harcok dúltak Görz és Tolmein hídfőknél is.
Az olasz támadás nagyrészt a Karszt-fennsíkon folyt, ahol kilátástalan körülményekkel kellett megküzdeniük a harcoló feleknek. Az olasz támadás Görz (Gorizia) bekerítését célozta. A kimerítő kézitusát az olasz 2. és 3. hadsereg vívta, rendkívül sok áldozattal, többek között a magyar 20. hadosztály ellen is. A Monarchia a csata alatt folyamatosan szállított a térségbe a balkáni frontról utánpótlás csapatokat. A Száva-Drina mentén már csak népfölkelő egységek maradtak, azonban még ennek egy részét – egy magyar népfölkelő dandárt – is átszállítottak az Isonzó vonalára. A csata végén ért be még a keleti frontról a gráci hadtest.
Monte San Michele körüli harcok 1915. július 25-én az olasz csapatok elfoglalták a Doberdótól északra fekvő Monte San Michele-t, mely egy nem túl magas domb, ám a birtoklásával uralni tudtak egy igen nagy területet a nehéztüzérségnek köszönhetően. A Monarchia hadvezetésének létfontosságú volt Monte San Michele visszafoglalása, melyet elit katonákkal támadott meg Richter ezredes, és nagy véráldozatokkal, de a hegyet sikerült visszafoglalni. Az itt küzdő magyar csapatok, a 17. közös hadosztály (debreceni, szegedi, karánsebesi és temesvári bakák) , a 20. honvéd hadosztály (budapesti, debreceni, nagyváradi, székesfehérvári honvédek), a 16. hegyi dandár stb. rendkívül sok vért vesztettek. A 20. honvéd hadosztály 2/3-a megsemmisült.
Eredmények A II. isonzói csata jóval több áldozatot követelt mindkét oldalon, mint az első isonzói csata. Három hét alatt több mint katona halt meg. A Monarchia vesztesége közel főre rúgott és megközelítette az olaszok veszteségét, ami a védőnél megdöbbentően magas áldozatnak volt mondható. Az olaszok területi nyeresége minimális volt. Az olasz hadvezetés a második kudarcuk után befagyasztotta a frontvonalat, és elkezdték kiépíteni a védősáncokat, lövészárkokat. Állóháborúra rendezkedtek be.
A Monarchia számára bebizonyosodott, hogy a karsztos Doberdói-fennsíkot a sekély árkokban és kőrakásokból készített fedezékekben hosszabb ideig nem lehet megvédeni, mert a védelmet már egyedül a számbeli fölényben lévő olasz tüzérség is teljesen el tudja pusztítani. Ezért Jenő főherceg elrendelte, hogy kőfúró gépekkel és sziklarobbantások útján kell a hadsereg számára biztos fedezékeket készíteni.
Források
Galántai József: Az első világháború (p. 268) - Gondolat K. Bp. (II.k:1988.) -
További információk Az olasz front Az első isonzói csata FirstWorldWar.com (angolul) Az olasz front térképe 11 csata az Isonzónál (angolul) Alapítvány az áldozatok emlékének. A Kobaridi Múzeum (angolul) Az Isonzó-frontvonal (szlovénül) Pro Hereditate (angolul/olaszul/szlovénül) 1914-1918 A Világháboru magyar szemmel, Julier Ferenc, Budapest, 1933. A második isonzói csata kezdete - Tarján Tamás cikke
Kapcsolódó szócikk Isonzói csaták
Kategória:1915 hadműveletei Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia csatái az első világháborúban Kategória:Olaszország csatái az első világháborúban 02