A 72. cannes-i fesztivál 2019. május 14. és május 25. között került megrendezésre a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában.

A filmes seregszemle időpontját 2018. július 9-én hozták nyilvánosságra. A fesztivál vezetése 2019. február 27-én jelentette be, hogy a rendezvény és a versenyfilm-zsűri elnökének az Oscar-díjas Alejandro González Iñárritu mexikói-spanyol filmrendezőt kérték fel. Ez volt az első alkalom, hogy latin-amerikai filmes személyiség tölthette be a tisztséget. A nyitó- és zárógála házigazdájának a 2008-as, 2009-es és 2018-as fesztivál után immár negyedszer is Édouard Baer francia színészt, rádiós műsorvezetőt kérték fel.

A 2019-es fesztivál A versenyprogram előválogatására 2018. november 21-től lehetett jelölni alkotásokat; a végső határidő nagyjátékfilmek esetében 2019. március 11., rövidfilmeknél március 8., míg a Cinéfondation rövidfilmjeinél február 15 volt. Ez utóbbi kategóriák esetében az online jelentkezési űrlap kitöltésével egyidőben az alkotást is fel kellett tölteni. A nagyjátékfilmeket tartalmazó fizikai hordozóeszközöket 2019. március 11-ig kellett eljuttatni a fesztiválszervezőkhöz.

A versenyprogram és az Un certain regard listáját április 18-án hozták nyilvánosságra.

A rendezvényt Charlotte Gainsbourg és Javier Bardem nyitotta meg; mindketten szerepeltek korábban a zsűrielnök Iñárritu egy-egy filmjében: Gainsbourg a 21 gramm, míg Bardem a Biutiful főszereplője volt, továbbá mindketten díjat vehettek át korábban alakításaikért Cannes-ban. A megnyitóünnepség végén Jim Jarmusch versenyszekcióban indított The Dead Don’t Die című zombi filmkomédiáját vetítették le.

Az előző évhez hasonlóan a megszokott egyetlen Filmlecke (Leçon de cinéma) helyett ez évben is négy találkozót szerveznek művészekkel a fesztiválozók részére, így átadhatta szakmai tudását és tapasztalatait kínai, Sylvester Stallone amerikai és Alain Delon francia színész, valamint Nicolas Winding Refn dán filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Két magyar film vett részt a filmes esemény hivatalos válogatásában: a Cinéfondation kategóriában versenyzett a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója, Moldovai Katalin, Ahogy eddig című kisfilmjével; a Cannes-i klasszikusok között pedig levetítették Bacsó Péter 1969-ben készített, de tíz évre azonnal dobozba zárt és csak időnként zárt körben levetített szatíráját, A tanút. A film nemzetközi téren éppen Cannes-ban mutatkozott be 1981-ben; most ismét világpremierje volt, de ezúttal a restaurált, 4K formátumban digitálisan rögzített eredeti, cenzúrázatlan változatnak. További magyar alkotás is szerepelt Cannes-ban: a fesztivál egyik kísérő rendezvényének, a 13-15 éves fiatal filmkedvelők részére szervezett Cannes Écrans Juniors kilenc versenyfilmje közé beválogatták Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című „tini thrillerét”. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy Lorenzo Mattotti Un certain regard szekcióban bemutatott, francia-olasz koprodukcióban készített Medvevilág Szicíliában című egész estés animációs filmjének elkészítésében részt vettek a Kecskeméti Animációs Stúdió munkatársai.

2019-ben Alain Delon kapta a Tiszteletbeli Pálmát. Ez alkalomból a színész mesterkurzust tartott, majd a Cannes-i Klasszikusok szekcióban bemutatták Joseph Losey 1976-os Klein úr című, a náci megszállás alatt Párizsban játszódó filmdrámáját, amely egykor antiszemita felhangú vitát provokált. A művész elismerésének terve 2019-ben is kisebb botrány tárgya lett: ezúttal egy amerikai nő (Margherita B.) a Women and Hollywood feminista szervezet nevében indított internetes petíciót Delon ellen korábbi „szexista, homofób és rasszista” kijelentései miatt, amit több mint 18 ezren írtak alá, főleg az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Ausztráliából és Franciaországból. A filmes seregszemle szervezői végül is nem álltak el szándékuktól; a fesztivál elnöke kijelentette: külön kell választani a világsztár munkásságát és esetleges vitatható nézeteit; őt mint művészt részesítik elismerésben, egyébként pedig Delont is megilleti a szabad véleménynyilvánítás joga, még ha kijelentéseivel nem is értünk egyet.

A cannes-i fesztivál ez évi hivatalos plakátja a közelmúltban elhunyt Agnès Varda előtt tisztelgett; a képen az látható, ahogy az avantgárd filmes éppen első, Párbeszéd című dokumentum-játékfilmjét forgatja 1955-ben a tengerparton.

A nemek közötti egyenlőség filmes szakmán belül való elérése, illetve az áttekinthetőség és a sokszínűség megteremtése érdekében indított mozgalomhoz 2018-ban csatlakozott, és a „5050x2020 chartát” aláírt cannes-i fesztivál vezetősége vállalásuknak megfelelően nyilvánosságra hozta a rendezvény szervezésével, a filmek válogatásával kapcsolatos fontosabb adatokat. 2019-ben a hivatalos válogatás 21 nagyjátékfilmjéhez 1845 javaslatba hozott alkotást kellett megtekinteni, a rövidfilmes kategóriákhoz pedig 4240-et. A hivatalos válogatásban 8 elsőfilmes alkotó került be; az Arany Kameráért összesen 26 első film versenyzett. A beválogatott nagy- és kisjátékfilmek gyártásában, illetve koprodukciójában mintegy 39 ország vett részt. A paritás megteremtése érdekében a válogató bizottságban négy nő és négy férfi foglalt helyet, a fesztivál Filmosztályának férfi igazgatójához egy nő is csatlakozott művészeti tanácsosként. A zsűrielnökök és tagok válogatásánál ugyancsak figyelemmel voltak a paritásra. Ez évben először számolták a beválogatott női alkotók számát. A nagyjátékfilmek esetében 26 %, a rövidfilmeknél 32 %, a Cinéfondation iskolafilmjei esetében pedig 44 % volt a női alkotók aránya. 2019-ben a nagyjátékfilmek versenyében 4 (19 %), az Un certain regard szekcióban 8 (42 %), a különleges előadások között 3 (28 %), míg a rövidfilmek versenyében 5 (42 %) rendezőnő filmje versenyzett. Az Arany Kameráért küzdött elsőfilmes alkotók esetében ez az arány 52 % volt (13 nő, 12 férfi), ebből a hivatalos válogatásba tartozott 8 rendezőnő (61,5 %). Összességében a hivatalos válogatás alkotóinak 27 %-át tették ki a nők.

A Cannes-i fesztivál filmvására 2019-ben ünnepelte 50. évfordulóját. A rendezvény nagyon korán kezdte felhasználni a filmművészet kettős, kulturális és gazdasági természetét. 2019-re több mint résztvevővel a világ legnagyobb vásárává vált, hozzájárulva a globális filmipar dinamizmusához.

A francia Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (Commission Supérieure Technique de l’Image et du Son – CST), amely a fesztivál technikai partnereként 1951 óta díjazta a rendezvény hivatalos válogatásában versenyző nagyjátékfilm elkészítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtott „filmtechnikai művészeket”, sajtótájékoztattón jelentette be, hogy 2019-ben változik a díj elnevezése: a kotábbi Technikai-művészi Vulcain-díjból Technikai-művészi CST-díj lett.

Kritika Cyril Dion francia író, költő, filmrendező és éghajlatvédelmi aktivista ráirányította a figyelmet a világ legnagyobb filmes seregszemléjének rejtett arcára, a csillogás mögötti, kevésbé elbűvölő valóságra. Felhívással fordult a filmes világhoz, hogy lépjenek fel a környezetvédelmi válsággal szemben. Úgy vélte, "kétség kívül óriási előrelépésre van szükség a szervezésben, hogy a fesztivál ökológiai szempontból jobb legyen". Valóban, a francia Környezet- és Természetvédelmi Egyesület adatai szerint a rendezvény fokozott fogyasztással és az azzal járó mértéktelen pazarlással jár együtt; a lakosság megháromszorozódása, a túlzott kivilágítás, a jachtok és a magánrepülőgépek használata stb. rendkívül nagy környezetszennyezést generál.

Zsűri bélyegkép|jobbra|200px|Alejandro González Iñárritu, a 72. Cannes-i fesztivál elnöke Versenyprogram Alejandro González Iñárritu filmrendező – • – a zsűri elnöke Enki Bilal képregényrajzoló és animációs film készítő Robin Campillo rendező, forgatókönyvíró, vágó Elle Fanning színésznő Jórgosz Lánthimosz rendező, forgatókönyvíró, producer Maimouna N'Diaye színésznő, filmrendező Paweł Pawlikowski rendező, forgatókönyvíró Kelly Reichardt rendező, forgatókönyvíró, vágó Alice Rohrwacher rendező, forgatókönyvíró Cinéfondation és rövidfilmek Claire Denis filmrendező, forgatókönyvíró – – a zsűri elnöke Eran Kolirin rendező, forgatókönyvíró Panos H. Koutras rendező, forgatókönyvíró Stacy Martin színésznő Cătălin Mitulescu rendező, forgatókönyvíró, producer Un Certain Regard Nadine Labaki színész, filmrendező, forgatókönyvíró – Lisandro Alonso filmrendező Lukas Dhont filmrendező Marina Foïs színésznő Nurhan Sekerci-Porst filmproducer Arany Kamera Rithy Panh filmrendező, forgatókönyvíró, producer – / – a zsűri elnöke Alice Diop filmrendező – Sandrine Marques rendező, forgatókönyvíró, filmkritikus – Benoît Delhomme operatőr – Nicolas Naegelen hangmérnök, a Polyson cég igazgatója –

Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye A Hidden Life – rendező: Terrence Malick Atlantique (Az Atlantiak) – rendező: Mati Diop Bacurau – rendező: Kleber Mendonça Filho és Juliano Dornelles Dolor y gloria (Fájdalom és dicsőség) – rendező: Pedro Almodóvar Frankie – rendező: Ira Sachs (Élősködők) – rendező: Il traditore (Az első áruló) – rendező: Marco Bellocchio It Must Be Heaven (A mennyországnak kell lennie) – rendező: Elia Suleiman La Gomera (A hegyek szigete) – rendező: Corneliu Porumboiu Le jeune Ahmed (Az ifjú Ahmed) – rendező: Jean-Pierre és Luc Dardenne Les misérables (Nyomorultak) – rendező: Ladj Ly Little Joe (A boldogságvirág) – rendező: Jessica Hausner Matthias et Maxime – rendező: Xavier Dolan Mektoub, My Love : Intermezzo – rendező: Abdellatif Kechiche (南方车站的聚会) – rendező: Portrait de la jeune fille en feu (Portré a lángoló fiatal lányról) – rendező: Céline Sciamma Roubaix, une lumière – rendező: Arnaud Desplechin Sibyl (Szex és pszichoanalízis) – rendező: Justine Triet Sorry We Missed You (Sajnáljuk, nem találtuk otthon) – rendező: Ken Loach The Dead Don't Die (A holtak nem halnak meg) – rendező: Jim Jarmusch Once Upon a Time... in Hollywood (Volt egyszer egy Hollywood) – rendező: Quentin Tarantino

Nagyjátékfilmek versenyen kívül Diego Maradona – rendező: Asif Kapadia Hors normes (Különleges életek) – rendező: Olivier Nakache, Éric Toledano La belle époque (Boldog idők) – rendező: Nicolas Bedos Les plus belles années d'une vie – rendező: Claude Lelouch Rocketman – rendező: Dexter Fletcher Too Old To Die Young – North Of Hollywood, West Of Hell (5-6. epizód) – rendező: Nicolas Winding Refn (épisodes 5 et 6 de la série) Cannes-i klasszikusok Restaurált kópiák 125 rue Montmartre (Montmartre 125) – rendező: Gilles Grangier A tanú – rendező: Bacsó Péter Caméra d’Afrique – rendező: Férid Boughedir (A lótolvaj) – rendező: Easy Rider (Szelíd motorosok) – rendező: Dennis Hopper First Blood (Rambo – Első vér) – rendező: Ted Kotcheff Hakudzsaden (A fehér kígyó legendája) – rendező: Jabusita Taidzsi – rendező: Kanal (Csatorna) – rendező: Andrzej Wajda L’àge d’or (Aranykor) – rendező: Luis Buñuel La cité de la peur, une comédie familiale (A félelem városa) – rendező: Alain Berbérian La prima notte di quiete (A nyugalom első éjszakája) – rendező: Valerio Zurlini Lásky jedné plavovlásky (Egy szöszi szerelme) – rendező: Miloš Forman Le ciel est à vous (Az ég a tiétek) – rendező: Jean Grémillon Los olvidados (Elhagyottak) – rendező: Luis Buñuel Miracolo a Milano (Csoda Milánóban) – rendező: Vittorio De Sica Moulin Rouge – rendező: John Huston Mr. Klein (Klein úr) – rendező: Joseph Losey Nazarín – rendező: Luis Buñuel Pasqualino Settebellezze – rendező: Lina Wertmüller Plogoff, des pierres contre des fusils – rendező: Nicole Le Garrec Tetri karavani (Fehér karaván) – rendező: Eldar Sengelaja és Tamaz Meliava The Doors – rendező: Oliver Stone The Shining (Ragyogás) – rendező: Stanley Kubrick Toni – rendező: Jean Renoir

Dokumentumfilmek Cinecittà: I mestieri dei cinema Bernardo Bertolucci – rendező: Mario Sesti Forman vs. Forman – rendező: Helena Trestíková, Jakub Hejna Making Waves: The Art of Cinematic Sound – rendező: Midge Costin La passione di Anna Magnani – rendező: Enrico Cerasuolo