Dömötör Zoltán (Budapest, 1935. augusztus 21. – Budapest, 2019. november 20.) olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, úszó, edző.

1953-ban érettségizett a Könyves Kálmán Gimnáziumban. A Kandó Kálmán Technikum elvégzése után egy szemesztert járt a Budapesti Műszaki Egyetemre, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán, később a Testnevelési Egyetem vízilabda-szakedzői szakán szerzett diplomát.

Sportpályafutása 1953-tól a Tűzoltóság Sport Club élsportolója. 1954-ben úszásban Európa-bajnok a 4 × 200 méteres gyorsúszóváltó tagjaként. 1958-ban és 1962-ben az Európa-bajnok vízilabdacsapat tagja és a tornák gólkirálya. Az Újpesti Dózsa játékosaként három olimpián vett részt. 1960-ban Rómában a harmadik helyezett csapat tagja volt. 1964-ben Tokióban az aranyérmes, 1968-ban Mexikóvárosban a harmadik helyezést elért csapat tagja volt. 1959, 1961 és 1965-ben a magyar válogatottal megnyerték a Trofeo Italia-t, amely, az akkor még nem létező vízilabda világbajnoksággal azonos rangú torna volt. 1971 és 1975 között edzőként Algériában dolgozott. 1981-től 20 éven át a Központi Sportiskola (KSI) vízilabda szakágvezetője. Ezidő alatt 8 jövőbeli olimpiai bajnokot nevelt Benedek Tibor, Kásás Tamás, Märcz Tamás, Steinmetz Barnabás, Steinmetz Ádám, Székely Bulcsú, Vári Attila és Varga Zsolt személyében. 1985-ben Mesteredző lett. 2004-ben az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke lett, mely tisztséget 2012-ig viselte.

Rekordjai 200 m gyors 2:13,8 (1951., Budapest) ifjúsági országos csúcs 2:12,0 (1953. augusztus, Budapest) ifjúsági országos csúcs 2:10,2 (1954. július 13., Budapest) ifjúsági országos csúcs

400 m gyors 4:43,8 (1954. december 3., Budapest) ifjúsági országos csúcs (33 m)

Sikerei, díjai Úszóként Európa-bajnokság aranyérmes: 1954, Torino (4 × 200 m gyors) Magyar bajnokság aranyérmes (5): 1954 (400 m gyors, 4 × 100 m gyors, 4 × 200 m gyors), 1957 (4 × 100 m gyors), 1960 (4 × 100 m gyors) ezüstérmes (2): 1953, 1954 (mindkettő 200 m gyors) bronzérmes (2): 1955, 1956 (mindkettő 200 m gyors)

Vízilabdázóként Olimpiai játékok aranyérmes: 1964, Tokió bronzérmes (2): 1960, Róma, 1968, Mexikóváros Európa-bajnokság aranyérmes (2): 1958, Budapest, 1962, Lipcse Universiade aranyérmes: 1963. Porto Allegre Magyar bajnokság aranyérmes (2): 1960, 1967 ezüstérmes (3): 1958, 1959, 1965 bronzérmes (2): 1963, 1966

Elismerései A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1962) Magyar Sportért kitüntető cím (1994) Kiváló Nevelő Munkáért (1995) Kemény Ferenc-díj (1996) Bay Béla-díj (2001) Olimpiai érdemérem (2005) Budapest díszpolgára (2013) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013) Háromszor tüntették ki a Sportérdemérem arany fokozatával. posztumusz Életmű Fair Play-díj (2020)

Magánélete Családjával a 2000-es évek óta Solymáron élt.Hegedűs András: Lőj, Dömötör, lőj...! – Bemutatjuk Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázót. Fixpont, II. évf. 7. szám, 2008. július.

Emlékezete Dömötör Zoltán Dunakeszi Sportuszoda (2024)

Jegyzetek

Források Magyar életrajzi lexikon

Jocha Károly: Lőj, lőj, lőj! ...Dömötör lőj... gól!; Geo-Sport, Bp., 2019

Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1964) Kategória:Olimpiai bajnokok (vízilabda) Kategória:Európa-bajnok vízilabdázók Kategória:Az Újpesti TE vízilabdázói Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Magyar vízilabdaedzők Kategória:Magyar úszók Kategória:Európa-bajnok úszók Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Solymáriak Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei