Németh Pákolicz Tamás (Budapest, 1973. március 31. –) író, rendező

Életútja Németh László és Pákai (Pákolicz) Hilda gyermekeként született. Gyermekkorát Budakalászon töltötte, jelenleg Pomázon illetve Budapesten él, tevékenykedik.

1990–1994 között elvégezte a Debreceni Agrártudományi Egyetemet, 1997-ben a Szegedi Tudományegyetemen környezetvédelmi mérnöki, majd 2006-ban a Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakképesítést szerzett. 2022-ben képesítést szerzett a Budapest Film Academy dramaturg-forgatókönyvíró és rendező szakos hallgatójaként.

Jogi tevékenysége mellett 2014-ben kezdett irodalommal és zenével foglalkozni, ekkor vette fel anyai ágról a Pákolicz írói nevet (szegről-végről több író, költő is kapcsolódik a családhoz, így Pákolitz István és Pákolicz Mihály is). Verses- és novelláskönyveit saját zenei háttérrel, 2019-től már hivatásszerűen, előadóestjein mutatja be.  Írásaival, zenéivel igazi lelki utazásra invitálja hallgatóságát. Művei jelentek meg a Nyugat Plusz a NAPÚTONLINE, a Literatura, az A hetedik és az Új Egyensúly című nyomtatott, illetve elektronikus folyóiratokban. Saját kötetein kívül megjelentetett más, gyűjteményes kötetekben is (Történetek tizenegy hangra, ITT-OTT Kalendárium, Akvarell). Komplex kötetszerkesztési munkája Dévai Nagy Kamilla: Akit az isten meghagyott című életregénye volt, első egyfelvonásos színdarabja pedig a „Patkánycsapda”címet viseli.

Műveiben a gyökerek mentén, a magyar irodalmi hagyományokon haladva irányítja a figyelmet az egyetemes emberi értékek fontosságára. A műfajok mezsgyéjén keresi a határok átfedéseit, szokatlan megközelítésben, más szemléletben, újfajta előadásmódokkal kísérletezve. Írásaiban, zenéiben a klasszikus stílust öltözteti modern köntösbe.

Több, mint tizenöt éve foglalkozik filmkészítéssel. Az utóbbi időszak nagy eredménye az interneten megjeleníthető irodalmi témájú rövid videók létrehozásának kitalálása, kimódolása.

Művei Kötetek

Hogy örömöd legyek – verseskönyv (Kalandoor 2024)

Leírás: http://ntpakolicz.hu/oromodlegyek Simeon Rorschach levelei egy párhuzamos valóságból – rövidpróza regény (Kalandoor 2023)

Leírás: http://ntpakolicz.hu/simeon Pasztell szavak – verseskötet (Kalandoor 2022) Leírás: http://ntpakolicz.hu/pasztell Úton a teljességhez – életfilozófiai könyv (Kalandoor 2021) Leírás: http://ntpakolicz.hu/uton

Kis esti bűbáj – verseskötet (Kalandoor 2020)

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=9MATJKAQ7ew

Leírás: http://ntpakolicz.hu/kisesti Megszegett gondolat – verseskötet (Kalandoor 2019)

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=mgbawZIbowQ

Leírás: http://ntpakolicz.hu/megszegett_gondolat Ébrenálmok – novelláskötet (Kalandoor 2018)

Könyvbemutató Budakalász TV videó: https://www.youtube.com/watch?time_continue=433&v=rxx6WQAtQ9Q Budakalász TV hírek: http://www.szentendre.media.hu/tv-budakalasz/hirek/kultura/irodalmi-estek-budakalaszi-iro-mutatkozott-be Leírás: http://ntpakolicz.hu/ebrenalmok

Válogatások Történetek tizenegy hangra – novelláskötet (Budakalászi Kreatív Író Klub, 2016)

Akvarell – novelláskötet (Budakalászi Kreatív Író Klub, 2020)

Szerkesztési munkák

Gömbös Olivér: Futottam holdversenyt (Kalandoor, 2023) Dévai Nagy Kamilla: Akit az isten meghagyott (2020, 2022, 2023) életregény, I-III. rész (szerkesztés, tördelés, nyomdai előkészítés) , ,

Színdarabok Ne hívj fel, ha beszélni akarsz velem (stream-mű, 2020) Patkánycsapda (egyfelvonásos bemutatkozó színmű, 2017)

Filmek

LEGBELSŐ SZÍV (forgatókönyv, rendezés) https://www.imdb.com/title/tt34385896/, https://www.facebook.com/Legbelsosziv Ha az én lovam lennél II. rész (rendezés, szereplés) – Mozinet "A lovam és én" pályázat második nyertese – https://www.youtube.com/watch?v=y3ccwuOknvY Ha az én lovam lennél I. rész (rendezés, felvételek, vágás) – https://www.youtube.com/watch?v=5uDiq6Ru9FY SOS SMS (rövidfilm, forgatókönyv, szereplés, 2020) – XVII. Göcsej filmszemle I. díj – https://www.youtube.com/watch?v=Zf-qslRKudI Kiss Eszter "Irodalmi barangolások" elnevezésű, több mint 50 részből álló sorozat megfilmesítése (2020-folyamatosan) Kalandoor CD magazin – túrafilm sorozat elkészítése, kiadása (1999-2008) ISSN 1587-4923

Színpadi rendezések

Ajtónyitogató – Szabó Magda Debrecene (sétaszínház társrendezés 2021) Dévai nagy Kamilla Életmű Koncert (Budapesti Nemzeti Színház nagyszínpad 2020) Pátyi Közösségi Ház:Magyar Kultúra Napja (2020) Pomázi Művelődési Ház: Magyar Kultúra Napja (2020) Pomázi Művelődési Ház: Magyar Kultúra Napja (2019)

Előadások (önálló produkciók és közreműködések)

Kiemelt események:

Dévai nagy Kamilla Életmű Koncert (Budapesti Nemzeti Színház nagyszínpad, 2020.03.08) – közreműködés: cajon, gong, ritmushangszerek https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/975746919489577 ITT-OTT találkozó (Chicago – Lake Hope, 2019.08.04-11) https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/811826442548293 https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/809441939453410 https://www.facebook.com/lszilagyi/posts/10221035941036640 https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/807700229627581 Magyar Költészet Napja (Páty, versfürdő Kiss Eszterrel, 2019.04.12) Megszegett gondolat (szerzői est, Budakalász, 2019.04.11) Budapest Music Center (Stockhausen: Kontakte Originale, a gitáros szerepe, 2019.01.18) Hobo színpad (Művészetek völgye, 2017.07.28)

Jegyzetek

Források (egyéb) http://www.naputonline.hu/2020/08/05/nemeth-pakolicz-tamas-nagyapam-pipaja/ https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/970060113391591 https://www.youtube.com/watch?v=7Z_bwlGxUq4 https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/948222972241972 https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1555941291212555&id=310638039076226 https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/974001552997447 http://ahetedik.hu/kategoriak/hirek-felhivasok-palyazatok/item/2474-kreativ-kultur-klub-pomazon.html https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1445302075609811&id=310638039076226 https://www.facebook.com/literaturamuveszetimagazin/posts/2194452580646368 https://www.facebook.com/NTPakolicz/posts/520053595058914 https://www.ujegyensuly.hu/szerzo/nemeth-pakolicz-tamas https://www.facebook.com/sandoroliver.muranyi/posts/2125015237526041

Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar költők, írók Kategória:Magyar zenészek Kategória:Budakalásziak