A Fallout 76 egy online akció-szerepjáték, melyet a Bethesda Game Studios fejlesztett, és a Bethesda Softworks adott ki 2018-ban, Microsoft Windows, PlayStation 4 és Xbox One platformokra. A Fallout sorozat első játéka amely teljesen többjátékos módot tartalmaz (MMORPG). Ebben a játékban a játékosok egy posztapokaliptikus környezetben járhatnak be egy teljesen nyílt világot. A Bethesda a fejlesztés során a Creation Engine motort használta, mely a Fallout 4-ben is szerepelt.

A játék kezdetben vegyes kritikákat kapott, amelyet a problémákkal terhelt fejlesztés és vitatott fejlesztői döntések okoztak. Számos negatívum illette a technikai hibákat, tervezési hiányosságokat, és a nem játékos karakterek (NPC) kezdeti teljes hiányát; emellett a Bethesda módszereit a kritizált hiányosságok megoldásával kapcsolatban. A fejlesztők később kiadott új frissítésekkel és hibajavításokkal igyekeztek orvosolni ezeket, amely részben sikerült is. A játékosok száma idővel nőtt, amely a Fallout televíziós sorozat 2024-es bemutatásakor érte el a csúcsot.

Játékmenet

A Fallout 76 a Bethesda Game Studios első online szerepjátéka, mely játszható első személyű és harmadik személyű nézetből is. A játékos vagy egyedül, vagy a szervereken éppen játszó más játékosok segítségével járhatja a világot és teljesíthet küldetéseket. A szerverek dedikáltak, azaz a játékos azokhoz kötött. A játék publikus szerverekkel indult, csak később, a Fallout 1st előfizetéssel járt az a lehetőség, hogy privát szervert lehessen indítani, ahol a játékos a saját maga által meghívott barátaival együtt játszhat.

Több elemet megtartottak a korábbi szerepjátékokból. Ilyen a V.A.T.S. névre hallgató célzórendszer, mely ezúttal valós időben jelenít meg információkat, valamint a Pip-Boy névre hallgató kéziszámítógép, amely típusában és megjelenésében is leginkább az első két Fallout játék eszközeire hasonlít. A játék világa továbbra is nyílt világ, az induláskor is már négyszer akkora területtel, mint ami a Fallout 4-ben látható. A helyszín ezúttal az Appalachia névre hallgató Nyugat-Virginia, számos olyan helyszínnel, melyek a valóságban is léteznek, illetve olyan mutáns szörnyekkel, amelyeket a helyi folklór inspirált (pl. a molyember).

Megmaradt a SPECIAL-rendszer is, azaz a karakterek alapképességeit az erő, az érzékelés, a kitartás, a karizma, az intelligencia, az ügyesség, és a szerencse határozzák meg. Szintlépésekkor ezeket a képességeket lehet fejleszteni 1-től 15-ig terjedő skálán. Bizonyos szintlépésenként passzív képességek (perkek) is felvehetőek, amelyek szintén bónuszt adnak a SPECIAL-rendszeren belül, és cserélhető kártyák formájában léteznek. Minden kártyának van egy értéke, a játékos pedig azokat használhatja, amelyek értéke megfelel az aktuális képzettségének. A játékos egyesítheti is a kártyákat, amelyekkel erősebb – de nagyobb értékű – kártya jön létre. A rendszer célja az, hogy a korábbi játékok folyamatosan meglévő perkjei helyett mindig az aktuális helyzethez igazodóan tudjuk variálni képességeinket.

A játékból az induláskor teljes egészében kimaradtak a nem játékos karakterek (NPC-k), így minden ember, akivel találkoztunk, egy másik játékos volt. Ennek megfelelően a történet elmesélése is megváltozott: robotokon, hololemezeken, terminálokon keresztül történt, és ezek adják a küldetéseket is. A Wasteland frissítéssel 2020 áprilisában kerültek be a játékba az NPC-k. Megmaradt az előző részből ismert építkezés lehetősége (C.A.M.P.). Mivel más játékosok esetleg elpusztíthatják ezeket, így amikor a karakter offline, az építkezése állapota mentésre kerül és nem látható mások számára. Az ellenségek is megtámadhatják az általunk létesített építményeket, ezért védelmi mechanizmusokat hozhatunk létre a visszaverésükre. Megmaradtak a nukleáris fegyverek is: egy ilyen felhasználásával radioaktívvá tett környéken sokkal jobb holmik felkutatására van esély, miközben a sugárzás odacsal extra erős lényeket is.

Létezik a játékon belül egy speciális valuta, az Atom is. Ezt vagy valódi pénzért lehet megvenni, vagy különféle kihívások teljesítéséért automatikusan adja a játék. Az ehhez kapcsolódó áruházban különféle extrákra költhetjük el a pénzt.

Az induláskor csak egyetlen játékmód, a fentebb részletezett "Adventure Mode" képezte a játék részét. 2019 márciusától októberig létezett egy "Survival Mode" is, amelyben a játékosok egymást is levadászhatták, és ranglistákon szerepelhettek. 2019 júniusában egy battle royale játékmód, a "Nuclear Winter" is bekerült a programba. A játékosok ebben az esetben az 51-es Menedékben kezdtek, amelynek mesterséges intelligencia ura egymás elleni harcra kényszerítette a lakókat. Ebben a módban az alapjáték pár eleme megtalálható volt, mint a tervrajzok vagy a nukleáris rakéták indítókódjai. Idővel a játéktér mérete fokozatosan csökkent, ezzel is arra késztetve a játékosokat, hogy minél előbb végezzenek a másikkal. Az győzött, aki (vagy amelyik csapat) utoljára életben maradt. Ez a játékmód 2021 szeptemberében megszűnt. 2019 októberében indult a Private Worlds, azaz a privát szerveren történő barangolás, de ez csak a Fallout 1st előfizetők számára volt elérhető. Ezt aztán 2021 szeptemberében integrálták a Fallout Worlds játékmódba, mely immár teljesen személyre szabhatóvá tette azt. A Private Worlds jelenlegi neve Custom Worlds, emellett elérhető még a Public Worlds is, amelyek a fejlesztők által kitalált különféle módosított világok.

Történet A játék az előző részek univerzumában, egy alternatív idősíkon játszódik, 2102-ben, 25 évvel a Nagy Háború után, mely egy nukleáris háború volt, és az egész Földet radioaktív sivataggá változtatta. Játékosunk a nyugat-virginiai 76-os Menedékből indul útjára, ahol az ország legkitűnőbb és legtalpraesettebb elméi vészelték át az eseményeket. A Visszafoglalás Napján ("Reclamation Day") a Menedék túlélői nekilátnak újra benépesíteni a pusztaságot.

Főhősünk is elindul teljesíteni a küldetést, első útja azonban a Menedék korábbi Felvigyázójához vezet. Ő elmondja, hogy a Menedéknek volt egy másodlagos direktívája is: biztosítani egy sor nukleáris fegyvert, amit szerte Appalachiában halmoztak fel. Első feladatunk felvenni a kapcsolatot a Kiérkezők (Responders) néven ismert szervezettel, akik a vészhelyzeti rádióállomások hullámhosszán keresztül segítették a háború után a túlélőket. Ez sikertelen lesz, mert nekik menekülniük kellett a Felperzseltek (Scorched) nevű másik szervezet elől. A Felperzseltek nem mások, mint olyan ghoulok, akik a sugárzás hatására létrejött perzselő bestia (Scorchbeast) leheletétől megfertőződtek. A Scorchbeast pedig nem mást, mint egy mutáns denevér, amit az Enklávé egyik kísérleti biológiai fegyvere hozott létre egy régi bányában. Ezek az állatok folyamatosan növekednek, és az őket megfertőző vírussal szimbiózisban élnek. A kollektív tudat irányítója egy királynő, amelyik rendszeresen támadást intéz az emberek ellen. Mivel ők fenyegetést jelentenek a túlélőkre, ezért a játékos feladata egy nukleáris fegyver kilövése a királynő feltételezett tartózkodási helyére. Ehhez fel kell tárnia a Szabad Államok néven ismert szervezet bunkereit, akik a Felperzseltek és a bestia levadászásán munkálkodtak. Ugyan sikerül egy radart építeni az általuk hátrahagyott alkatrészekből, de annak kicsi hatótávolsága miatt tulajdonképpen használhatatlan. Így aztán először fel kell erősíteni a radar jelét, majd a játékosnak be kell törnie a kormányzati számítógépes rendszerbe, mely felkelti az Enklávé figyelmét – ők a korábbi epizódokból ismert amerikai árnyékkormány. MODUS, a központosított mesterséges intelligenciájuk hajlandó segíteni a detektálásban, ha cserébe a játékos több számítógépet is visszaköt a kormányzati hálózatba.

MODUS segítségével a játékos megtalálja a keresett helyet és odairányítva egy rakétát szétbombázza a bestia fészkét. A becsapódás helyén egy lejárat nyílik egy titkos föld alatti laborba, amelyből kiderül, hogy a bestia valóban egy ember alkotta szörny. A robbanás ereje felébreszti a bestia királynőt, akivel meg kell küzdeni, de ha sikerrel járunk, Appalachia egy időre fellélegezhet.

Wastelanders Egy év telt el az események óta. Az emberek kezdenek visszaszivárogni a környékre, ahogy megtudják, hogy biztonságos, és persze az állítólagos mesés kincsek ígérete is csábítóan hat. Az újonnan érkezők két frakcióra oszlanak: a telepesek vezére Paige, a fosztogatóké pedig Meg. A segítségükkel kell először a maradék Felperzseltekkel szemben megoldást találni a 76-os Menedéknek, majd elindul a kincsvadászat. Állítólag a Vault-Tec Egyetem rendelkezett egy titkos részleggel, ahol a világ vezető elméi szigorúan titkos dolgokon dolgoztak a háború előtt. Az egyetem épületébe érkezve kiderül, hogy ott található a 79-es Menedék is, amelyben az Egyesült Államok háború előtti teljes aranytartalékát őrizték, természetesen kiemelt biztonság mellett. A vagyon megszerzése céljából valamelyik frakcióval szövetkeznünk kell, és ennek során többször döntési helyzetbe is kerülünk azzal kapcsolatosan, hogy a kincsből kit mennyi illet.

Steel Dawn Kaliforniából egy csapat érkezik Maxson tábornok megbízásából az Acél Testvérisége részéről, miután a Felperzseltek végeztek Taggerdy paladinnal és társaival. A hosszú út során alaposan megfogyatkozott csapat Fort Atlasban üt tábort, és céljuk a jelenlétük megerősítése, melynek során egyes frakciókkal szemben ellenségesek, míg másokkal valamivel jobb a viszonyuk.

Steel Reign 2104-re Appalachia viszonylag békésnek mondható területté válik, azonban az Acél Testvérisége megosztott, mert Rahmani paladin és Shin lovag azon vitatkoznak, hogy a szervezet elsődleges direktíváit be kell-e tartani avagy sem. Ha ez nem lenne elég, szupermutánsok és az Enklávé által elszabadított rémségek kezdik el terrorizálni a lakosságot. Innentől kezdve mindenki számára kulcsfontosságúvá válik, hogy betartva a direktívát a Testvériség kizárólag a háború előtti technika begyűjtésén és megőrzésén munkálkodjon, vagy segítsen a lakosságnak. Mivel a kapcsolat Maxsonnal és a Lost Hills-i bunkerrel elveszett, a döntés csak rajtunk áll.

Expeditions: The Pitt Még mielőtt kiirtották volna őket a Felperzseltek, a Kiérkezők szert tettek egy működőképes vertibirdre, amivel elrepültek egészen Pittsburgh-ig, amit most már The Pitt-nek hívnak. A Pittsburghi Szövetség áll szemben a fosztogató Fanatikusokkal, akiktől meg kell őket védenünk és folytatnunk kell a civilizáció helyreállítását.

Expeditions: Atlantic City 2105-ben Atlantic City városából érkezik segítségkérés. Három frakció emelkedett itt ki: a Showmen, az Atlantic City Városi Kormányzat, és a Lombardi család. A várost megkímélte a közvetlen atomcsapás, viszont a háború miatt kialakuló szökőár elmosta az egészet.

Ezek azonban csak a nagyobb frissítések, a játékhoz rendszeresen érkeznek kisebb frissítések, melyek új tartalmakat hoznak.

Fejlesztése Kezdetben a Bethesda csak az egyjátékos Fallout-játékok jogait vette meg az Interplaytől, a többjátékos módot meghagyta nekik azzal, hogy ha 2009-ig nem sikerül elkészíteniük egy online szerepjátékot, a jogok a Bethesdát illetik. Az Interplay a bolgár Masthead Studios segítségével el is kezdte fejleszteni a "Project V13" kódnéven futó játékot, amelynek 2010-ben a Fallout Online nevet adták. A Bethesda azonban beperelte őket, mert nem sikerült határidőben befejezni azt, és először sikeresen elérte, hogy ideiglenesen leállítsák a fejlesztést, majd 2012-ben megvették a névjogokat. A Fallout Online ettől a ponttól kezdve nevet változtatott, és mint BIMAR (Black Isle Mayan Apocalypse Replacement) kódnéven folytathatták a fejlesztést az Interplay részéről.