A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (rövidítve: KESMA, angolul: Central European Press and Media Foundation, rövidítve: CEPMF) 2018-ban alapított magyar alapítvány. Az alapítvány létrehozását a nemzetközi szervezetek és a hazai független média egybehangzó álláspontja szerint magyar közpénzekből fenntartott, manipulációs tevékenységet folytató „fideszes médiabirodalomként” jellemzik, amely az Orbán-kormány propagandacéljait hivatott szolgálni. Az alapítvány élére Fidesz-közeli személyek kerültek azért is, mert addig is csak fideszes kötődésű médium vált a részévé. Az Orbán-kormány az alapítványt „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősítette. A 2026-os választást követően a Magyar-kormány leállította az ide irányított állami hirdetéseket. A kormányzati finanszírozás megszűnésével a KESMA-birodalom kényszerűségből leépítésekbe kezdett.Bicsérdi-Fülöp Ádám - Ennyit ért a Fidesznek a saját médiabirodalma (Telex.hu, 2026.06.18.)

Az Alapítvány alapító okiratának preambuluma

Magyarország, valamint vele együtt a visegrádi térség országai, mint már közös történelmük során oly sokszor, ismét korszakalkotó szerepet vállaltak magukra Európában. Az elkövetkező évek, évtizedek döntésein múlik egy olyan közösség kiépítése a Kárpát-medencében és a tágabb értelemben vett visegrádi térségben, mely a keresztény – nemzeti értékeket közösen vallja, örökül kapott identitását megőrzi, a nemzetét érintő sorsfordító kérdésekben együttesen fellép, s értékeinket szem előtt tartva elismerést vív ki magának.

A múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetséget mi magunk építjük, felelősséget viselünk egymásért, ezért a nemzetet szolgáló feladatok támogatása is közös kötelezettségünk. Hisszük, hogy nemzetünk jövője szorosan összefügg közösségünk művelődésével, keresztény kultúránk megőrzésével, így mindennapi tájékozódásunkkal is. A magyar írott és elektronikus sajtónak a közösségi összetartozás erősítésében, a közös jövőnkről szóló gondolkodás megalapozásában elvitathatatlan szerepe és felelőssége van.

Hisszük, hogy a nemzeti, keresztény értékeinket közösen vallva, és a mai kor eszközeivel felvértezve, a jelenlegi és az előttünk álló évtizedek kérdéseire nemzeti alapon önálló válaszokat adhatunk. Ettől a céltól vezéreltetve, feladatunknak tekintjük azon előfeltételek megteremtését, kezdeményezések és megoldások támogatását, mely a nemzetünk jelen és jövő időben való felelős tájékoztatását szolgálja, közép-európai barátainkkal együtt a korszakoltó szerepvállalásunkat elősegíti.Preambulum, KESMA

Az Alapítvány alapító okiratában szereplő célok Az Alapítvány célja, hogy a magyar tömegtájékoztatás részét képező nyomtatott sajtó, rádió, tv, online felületeinek értékteremtő valamint a magyar nemzeti öntudat erősödését szolgáló tevékenységét elősegítse. Mindehhez kapcsolódóan elsődleges cél az alaptörvény IX. és XI. cikkeiben foglalt alapvető értékek biztosítása. Így különösen a magyar helyi (megyei, városi, lokális) sajtó támogatása, a helyi közösségek minél teljesebb értékű tájékoztatása érdekében végzett terjesztésük és közösségépítő munkájuk fenntartása. Ezáltal célunk a magyar írott sajtó megőrzése, valamint olyan strukturális együttműködések kialakítása a média más felületeivel (tv, rádió, online), amelyek hosszútávra biztosítják a hagyományos, nyomtatott magyar sajtó-kultúra megőrzését.

Cél továbbá azon előfeltételek biztosítása és előteremtése a Kárpát-medencén belül és kívül, amelyek segítik, hogy a média megnövekedett társadalmi felelősségéből fakadó kérdésekre hiteles elméleti és gyakorlati válaszokat adjon (ez érinti a szerepvállalási, a fenntarthatósági, valamint az etikai kérdéseket is). Célja ezen túl, hogy az Alapítvány kutatási, oktatási, tehetséggondozó és más szervezési, közösségszervezői tevékenységével hozzájáruljon a nemzeti értékeken alapuló magyar közbeszéd formálásához, valamint közösségünk következő, nemzeti értékeket valló nemzedékének felneveléséhez.

Története Az alapítvány létesítő okiratának kelte 2018. augusztus 30-ra datálható. Az alapítvány létrehozásának jogerőre emelkedésének időpontja 2018. szeptember 11.

2018. november 28-ig 10 médiavállalkozásban szerzett többségi tulajdont a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. Az alapítvány kuratóriuma a médiavállalkozások jövőbeli működtetésével kapcsolatos feladatok elvégzésére Liszkay Gábort kérte fel. Az alapítványnak kormányközeli, pontosabban: fideszes, Orbán miniszterelnök személyi, illetve baráti körébe tartozó, vele feltétel nélkül szolidáris üzletemberek, és állami posztokat betöltő személyek mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, áldozatként ajánlották fel a több tízmilliárdos értékű médiaérdekeltségeiket. 2018. november 29-én a The New York Timesban megjelent cikk szerint, a több mint egy tucat médiatulajdonos önzetlen és szabad döntése eredményeként egyetlen kormányközeli szervezet tulajdonosi hányada alapján több mint 400 médiacég felett gyakorolhat kontrollt.

2018. december 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy Magyarország Kormánya nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az ECHO HUNGÁRIA TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zrt, a Magyar Idők Kiadó Kft, a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Kft, továbbá az OPUS PRESS Zrt. megszerzését.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint alkotmány sértő közérdeknek minősíteni a Fidesz-alapítvány felállását, miután az Orbán-kormány a fúziót „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősítette, amit így sem a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH), sem a Médiatanácsnak nem kell vizsgálnia.

A Mérték médiakutató szerint az alapítvány létrehozása a médiatörvényt is több ponton sérti.

Az MSZP 2018 decemberében bejelentette, hogy pert indít a Médiatanács ellen mulasztás címén, miután a szervezet nem lépett fel az alapítvánnyal szemben, mikor az irányítást szerzett az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett. Bár a „nemzetstratégiai jelentőségű” minősítés kizárja a GVH és a Médiatanács vizsgálatát, Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke szerint a bíróságnak joga van arra kötelezni a Médiatanácsot, hogy vizsgálja ki az esetet. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szerint az alapítvány sérti az Európai Unió alapszerződését, az EU alapjogi chartáját, valamint az állami finanszírozásokra vonatkozó uniós rendeleteket is, ezért panasszal fordul az uniós versenyjogi biztoshoz, az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságához (ECON), valamint az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságához (IMCO).

Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők is bejelentették, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben. Szabó szerint nem elég egy rendelettel közérdekűvé minősíteni az alapítványt, be is kell bizonyítani, hogy az miért számít annak. Szél szerint a rendelet sérti az alaptörvényt, mert nem valósulhat meg az emberek sokszínű tájékoztatáshoz való joga. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke pedig arra emlékeztetett, hogy 2010-ben a Médiatanács nem engedélyezte az Axel Springer és a Ringier magyarországi leányvállalatainak fúzióját. Az Alkotmánybíróság viszont utóbb kimondta, hogy szerintük a KESMA „nemzetstratégiaivá” minősítése nem ütközik alkotmányos aggályokba.Nem alkotmányellenes a rendelet, ami nemzetstratégiaivá minősítette a KESMA-t Index, 2020. június 25. Egyes humoristák szerint pedig ez az angol-magyar mozaikszó pedig CASH-MA sokatmondó rövidítése az orbáni rendszer sajátosan értelmezett sajtó és média szabadság értelmezésének, az arcátlan és szinte totális kiépítését illetően.

2019. február 4-én az alapítvány kuratóriumának elnöke, Varga István bejelentette lemondását, miután kritikus véleményt fogalmazott meg bizonyos kormányközeli médiumokról.Le is mondott a kormányhű médaholding vezetője, miután bevallotta, hogy ellenzéki lapokat olvas (HVG, 2019. február 4.)

2019 februárjában az Európai Bizottság is elkezdett foglalkozni az alapítvánnyal a magyarországi médiahelyzet kapcsán, mert tudni szeretnék, hogy a KESMA megléte milyen hatást gyakorol az ország sajtójának többszínűségére. Magyarország sajtóhelyzetét már a testület 2017-es vizsgálata is aggasztónak látta, kiemelve a függetlenség hiányát és a politikai beavatkozások okozta piactorzulást. Bár 470 sajtóterméket ajándékoztak a tulajdonosok az alapítványnak, ezek értékhatára így sem érte el a bizottság hatáskörébe tartozó értékküszöböt. A témáról folyó vita során Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője úgy nyilatkozott, hogy „valószínűleg azért van problémájuk a magyar sajtóval a kritikus képviselőknek, mert itt egy konzervatív-keresztény értékeket közvetítő és egy nyomtatott médiát megmentő céllal létrehozott nemzeti stratégiailag fontos projektről van szó.” Bocskor szerint 69 százalékban még mindig kormánykritikus a magyar média és csak 31 százalékban kormánybarát.A magyar média 69 százaléka kormánykritikus - mondta a Fidesz Brüsszelben (Index, 2019. február 20.) Később úgy pontosított, hogy a 69:31 arányú kormánykritikus túlsúly említésekor a médiumok fogyasztói elérésére gondolt: a kormánykritikus médiumokat szerinte 3 millióval többen keresik tájékozódásra, mint a kormánypárti sajtótermékeket.Bocskor Andrea szerint őt szándékosan értették félre (Magyar Nemzet, 2019. február 26.) A kormányközeli állításokat, miszerint ellenzéki médiafölény lenne, a Mérték és az Átlátszó 2019 áprilisában publikált számítása részben cáfolta, számításaik alapján a Fidesz-közeli médiumok árbevétel alapján számított részaránya a magyar médiapiacon 2017-ben legalább 77,8 százalékot tett ki.Mindent beborít a Fidesz-közeli média (Mérték/Átlátszó, 2019. április 25.) A fogyasztói elérés alapján számított kormánykritikus túlsúlyt a teljes médiapiacra nézve számítások nem igazolták, azonban vannak kutatások, amelyek az online médiára nézve a Bocskor által említetthez hasonló arányú kormánykritikus túlsúlyt mutattak be az online híroldalak piacán. A Mérték és az Átlátszó számítása miatt már a KESMA meglétével egészítették ki azt az Európai Bizottsághoz benyújtott médiaügyi panaszt, amit már az alapítvány felállása előtt elküldtek a testületnek a fideszes médiatúlsúly miatt.Az Európai Bizottság közbelépését kérik a Fidesz háromnegyedes médiatúlsúlya ellen (Népszava, 2019. április 25.) 2019 augusztusára el is készült az a tanulmány, amit az EP megbízásából az alapítványról írt a firenzei székhelyű Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központ. Eszerint megállapítható, hogy a KESMA kockázatot jelent a magyar sajtó sokszínűségére, mert aggodalomra ad okot, hogy több száz médiatermék szerkesztése egyetlen, a Fideszhez köthető vezetésű alapítvány kezében van.Csak ártott a KESMA létrehozása (Népszava, 2019. augusztus 1.)Az Európai Bizottság szerint "a Kesma kockázatot jelent a magyar sajtó sokszínűségére" (444.hu, 2019. augusztus 4.)

2019 februárjának végén az alapítvány székhelye Liszkay Gábor balatonföldvári nyaralójából átkerült Budapestre, a Mediaworks székházába, a megszüntetett Népszabadság szerkesztőségi épületébe.A Népszabadság egykori székházába vackolta be magát a fideszes médiaalapítvány (168 Óra, 2019. március 13.)

2019. március 22-től Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója lett az alapítvány kuratórium elnöke, a kuratóriumba bekerült Hegedűs Zoltán Szabolcs, a felszámolás alá került Új Média és Teletext Szolgáltató Kft. volt ügyvezetője.Megvan a fideszes médiaholding új vezetője (24.hu, 2019. március 22.)

Egyértelműen kimutatható volt az is, hogy az alapítványt alkotó médiumok a Fidesz-kormány hirdetéseit elosztó New Land Media Kft.-n keresztül kapták bevételeik legnagyobb részét.Pár ábra megmutatja, hogy mennyire nem a piacról él a kormányközeli média (G7.hu, 2019. június 17.)