A Juventus Football Club, rövidítve Juventus FC vagy egyszerűen Juventus (latin: iuventus vagyis fiatalság) olasz labdarúgóklubot 1897-ben alapították. A klub székhelye Olaszországban, Torinóban van. A világ egyik legjelentősebb, és egyben legsikeresebb olasz labdarúgócsapata. Ötvenöt trófeát nyert a csapat, közte harminchat bajnoki címet, tizennégy olasz kupát és nyolc olasz szuperkupát. Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezték meg, amit eddig a FIFA feljegyzett. A címek között szerepel két BL-cím (BEK-et is beleszámítva), valamint három UEFA-kupa.

Olaszországban a Juventusnak van a legtöbb szurkolója (főleg délen), és a világon is az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkezik (kb. 170 millió fő).

Jelenleg Torinóban, a klub saját építésű stadionjában, a 2011. szeptember 8-án használatba vett Juventus Arenában játsszák mérkőzéseiket, amely régi stadionjuk, a Stadio delle Alpi (Alpok Stadion) helyén épült fel.

A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a helyi rivális Torinóval. Ezt a mérkőzést Derby della Mole-nak hívják, és fokozottan nagy érdeklődés kíséri. A legnagyobb olasz rangadó mérkőzés, a derby d’Italia viszont a Juventus−Inter összecsapás, főként a 2006-os labdarúgó-botrány (calciopoli) óta.

A Juventus alapító tagja volt a már azóta megszűnt G-14-nek, amely Európa tizennégy (2002-től tizennyolc) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában.

Története

right|thumb|300px|Az első Juve Alfredo Armano, Giocchino Armano, Eugenio Canfari, Enrico Canfari, Francesco Daprá, Domenico Donna, Carlo Ferrero, Luigi Forlano, Luigi Gibezzi, Umberto Malvano, Enrico Piero Molinatti, Umberto Savoria és Vittorio Varetti. Ők tizenhárman alapították a csapatot 1897-ben. Mindannyian a közeli Maaimo D’Azeglio gimnáziumba jártak és 17–18 évesek voltak. A csapat első elnöke Enrico Canfari lett. A csapat alapításakor három név között morfondíroztak a vezetők: Societá Via Fort (Erőd utcai társaság), Societá Sportiva Massimo d’Azeglio (azegliói legnagyobb sporttársaság), Sport Club Juventus (fiatalság sportklub). Végül hosszas viták után az utóbbi lett a befutó. 1898-ban játszotta első (természetesen barátságos) meccsét a helyi rivális FC Torinese ellen (ami nem a mai Torino). Az Olasz labdarúgó-szövetséghez 1900-ban csatlakozott. Az első bajnoki címüket 1905-ben sikerült megnyerniük az akkor még csak három csapatos bajnokságban. Ekkor a csapat egy korábbi stadionjában, a Stadio Motovelodromo Umberto I-ben (I. Umbertó Motorkerékpár Stadion) játszott. Ebben az időben a klub mezszíne rózsaszín volt. A jelenleg is használt fekete-fehér csíkos mezre kényszerből tértek át, amikor az Angliából küldött mezek kissé eltértek a megrendelttől.

A következő években folyamatosan fejlődött a csapat, ám az igazi fellendülés az I. világháború után következett be. A csapat első jelentősebb edzője a magyar Károly Jenő volt, aki 1926-ban ismét bajnoki címhez vezette a csapatot. Ezután 1930-ban következett a harmadik elsőség, melyet további négy követett. E korszakban több jelentős labdarúgó is képviselte a klubot, köztük Combi, Rosetta, Bigatto, Monti, Cesarini, Ferrari, Borel és Bertolini. A csapat ekkorra már európai szinten is meghatározó volt. Szerepeltek az akkori Európa Kupában (a mai UEFA-bajnokok ligája elődje), valamint az olasz válogatott is ekkor ünnepelte 1934-es világbajnoki címét. 1933-ban a klub stadionja is megváltozott. A Stadio Olimpico di Torino (Torinói Olimpiai Stadion) egészen 1990-ig fogadta az ellenfeleket. 1947-ben Gianni Agnelli lett a Juventus elnöke egészen 1955-ig, majd öccse, Umberto Agnelli és később Vittore Catella vette át ezt a posztot. Ezekben az időszakokban hét bajnoki cím valamint három olasz kupa került a vitrinbe. 1971-től az egykori játékos Giampiero Boniperti (aki százhetvenhét gólig jutott) lett az elnök. Ténykedése alatt kilenc bajnoki és négy kupaelsőséget ért el a „Juve”, valamint megnyerték az UEFA-kupát is. Az ezt követő időszakban olyan labdarúgók fordultak meg a csapatban, mint Dino Zoff, Gaetano Scirea, Marco Tardelli, Antonio Cabrini, Franco Causio, Roberto Bettega, Paolo Rossi vagy épp Michel Platini. Utóbbi öt év alatt két bajnoki címet, egy BEK-trófeát, egy EB-elsőséget, három gólkirályi címet és három Aranylabdát nyert, így mondható, hogy a Juventus egyik kiemelkedő alakja volt.

A csapat ezután 1993-ban ismét elhódította az UEFA-kupát, majd 1996-ban a Bajnokok Ligáját (utóbbit másodszor). Ez idő alatt kezdte meg a klubnál karrierjét a „Juve” egyik ikonja, Alessandro Del Piero, aki 2012-ig szolgálta az egyesületet. Ekkor a csapatot kétszer is irányította a korábbi olasz szövetségi kapitány Marcello Lippi. Az ő nevéhez fűződik többek közt a 25. bajnoki cím megszerzése is, valamint a francia Zinédine Zidane szerződtetése. 2006-ban a klubot bundabotrány miatt a Serie B-be sorolták vissza. Ez volt az első alkalom, hogy nem az első osztály tagja volt a klub. A botrány következtében két bajnoki címüket is elvették, de még így is Olaszországban rekordmennyiségű (28) bajnoki címük maradt. A száműzetés csupán egy évig tartott, majd a feljutás után a csapat igyekezett újra nevéhez méltóan szerepelni a bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Az újabb trófeára azonban egészen 2012-ig kellett várni. 2011-ben ugyanis az egykori legendás Juventus-játékos és csapatkapitány, Antonio Conte lett a klub edzője. Sikerült visszahoznia a csapathoz a „spirito Juve” szellemiséget, és vezetésével veretlenül lett bajnok a csapat, ami a húsz csapatot összefogó Serie A történetében azelőtt senkinek sem sikerült. A Juventus ebben az évben a Coppa Italia döntőjébe is bejutott. Ezen a mérkőzésen, május 20-án búcsúzott el a csapattól talán legnagyobb legendája, Alessandro Del Piero, aki tizenkilenc szezonon át szolgálta a Juventust, valamint csúcstartó a klubnál a lejátszott mérkőzések és lőtt gólok számában is.

Eredmények

Hazai

Olasz bajnokság – Serie A Bajnok (36 – rekord): 1905, 1925–26, 1930–31, 1931–32, 1932–33, 1933–34, 1934–351, 1949–50, 1951–52, 1957–58, 1959–60, 1960–61, 1966–67, 1971–72, 1972–73, 1974–75, 1976–77, 1977–78, 1980–81, 1981–82, 1983–84, 1985–86, 1994–95, 1996–97, 1997–98, 2001–02, 2002–03, 2004–052, 2005–062, 2011–12, 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2018–19, 2019–201

1 A sorozatban kilenc bajnoki cím olasz rekord. 2 A 2004–05-ös és a 2005–06-os címet bundabotrány következtében elvették. Az előbbi címet nem adták oda másnak sem, míg az utóbbit a milánói Internazionale kapta meg.

Olasz bajnokság – Serie B Bajnok (1): 2006–07

Olasz kupa – Coppa Italia Győztes (14 – rekord): 1937–38, 1941–42, 1958–59, 1959–60, 1964–65, 1978–79, 1982–83, 1989–90, 1994–95, 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2020–21 Döntős (5): 1972–73, 1991–92, 2001–02, 2003–04, 2011–12

Olasz szuperkupa – Supercoppa Italiana Győztes (9 – rekord): 1995, 1997, 2002, 2003, 2012, 2013, 2015, 2018, 2020 Döntős (8): 1990, 1998, 2005, 2014, 2016, 2017, 2019, 2021

Nemzetközi

BEK/BL Győztes (2): 1984–85, 1995–96 Döntős (7): 1972–73, 1982–83, 1996–97, 1997–98, 2002–03, 2014–15, 2016–17

KEK Győztes (1): 1983–84

UEFA-kupa Győztes (3 – rekord): 1976–77, 1989–90, 1992–93 Döntős (1): 1994–95

Intertotó-kupa Győztes (1): 1999

UEFA-szuperkupa Győztes (2): 1984, 1996

Interkontinentális kupa Győztes (2): 1985, 1996 Döntős (1): 1973

Stadionok

Az első két évben (1897, 1898) a csapat a Parco del Valentinon és Parco Cittadellán játszotta a mérkőzéseket. Ezután 1908-ig a Piazza d’Armi (Hadsereg tere) stadionban játszottak. Kivéve 1905-öt és 1906-ot, amikor is a Corso Re Umberto adott otthont a klubnak.

1909-től 1922-ig a Corso Sebastopoli táborban játszottak. 1923-tól a Corso Marsiglia stadiont használták, ahol négy bajnoki címet is nyertek. 1933-tól az 1934-es labdarúgó-világbajnokságra készített torinói olimpiai stadiont bérelték egészen 1990-ig. Ez idő alatt a csapat 890 bajnoki mérkőzést játszott le és tizenhét bajnoki címet szerzett.

1990-től a Stadio delle Alpi adott otthon a csapat hazai mérkőzéseinek, melyet az 1990-es labdarúgó-világbajnokságra készítettek el. A létesítményt a Torinóval együtt bérelték. Ez idő alatt öt bajnoki címet ünnepelhetett a klub.

2006-ban a csapat ismét visszatért az olimpiai stadionba, ahol egészen 2011-ig játszott. Jelenleg a klub saját építésű stadionjában, a 2011. szeptember 8-án használatba vett, 41 000 néző befogadására képes Juventus Arenában játssza a mérkőzéseit, amely a Stadio delle Alpi helyén épült fel.

Rekordok, érdekességek

Rekordok Legtöbb pont: 102 (Serie A 2013–14) Legkevesebb pont: 29 (Serie A 1938–39 és Serie A 1961–62) Legnagyobb arányú hazai győzelem: 9–1 (Az Internazionale ellen) Legnagyobb arányú hazai vereség: 1–7 (Az AC Milan ellen) Legnagyobb arányú idegenbeli győzelem: 7–0 (A Pro Patria ellen) Legnagyobb arányú idegenbeli vereség: 0–6 (Az Internazionale ellen) Legtöbb gól: 290 (Del Piero) Legtöbb gól egy szezonon belül: 37 (2019-20) Cristiano Ronaldo Legtöbb gól egy mérkőzésen: 6 (Omar Sivori az Internazionale ellen) Legtöbb néző a delle Alpiban: 67 229 (2003. május 15. – Juventus−Real Madrid) Legkevesebb néző a delle Alpiban: 237 (2001. december 12. – Juventus−Sampdoria) Legtöbb mérkőzés: 705 (Del Piero) Legtöbb válogatottság: 176 (Gianluigi Buffon)

A klub tíz legdrágább igazolása Név Honnan Ár SzezonCristiano Ronaldohttp://www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/real-madrid-cristiano-ronaldo-a-juventusban-folytatja-hivatalos-2646499Real Madrid CF105 millió €2018 nyara Gonzalo HiguaínSSC Napoli90 millió €2016 nyaraDusan VlahovicACF Fiorentina81,6 millió €2022 tele Gianluigi Buffon Parma 54 millió € 2001 nyara Pavel Nedvěd Lazio 41,2 millió € 2001 nyara Lilian Thuram Parma 35 millió € 2001 nyara Paulo DybalaPalermo32 millió €2015 nyara Emerson AS Roma 28 millió € 2004 nyara Marco Di Vaio Parma 26 millió € 2002 nyara Alex SandroFC Porto26 millió €2015 nyara Marcelo Salas Lazio 25 millió € 2001 nyara Felipe Melo Fiorentina 25 millió € 1 2009 nyara Diego Werder Bremen 24,5 millió € 2009 nyara 1 Az átigazolási ár tartalmazza Marco Marchionni 4,5 millió eurós vételárát is. 2 Az átigazolási ár tartalmazza Antonio Nocerino 7,5 millió eurós vételárát is.

Szakmai stáb Legutóbb 2021. május 28-án lett frissítve. Megnevezés Név Szakmai edzőkVezetőedző Massimiliano Allegri Segédedző Giovanni Martusciello További edzők Marco Ianni Gianni Picchioni Loris Beoni Kapusedző Claudio Filippi Massimo Nenci Erőnlét Erőnléti vezető Daniele Tognaccini Erőnléti edzők Andrea Pertusio Davide Losi Enrico Maffei Duccio Ferrari Bravo Davide Ranzato Sporttudomány Sporttudományi vezető Roberto Sassi Sporttudományi szakértő és erőnléti edző Antonio Gualtieri Sporttudományi tiszt Darragh Connolly Csapatorvosok Csapatorvos vezetője Luca Stefanini Csapatorvos Nikos Tzouroudis Csapatorvosi medikus Marco Freschi Mérkőzés elemzők Mérkőzés elemzők vezetője Riccardo Scirea Mérkőzés elemző Domenico Vernamonte Mérkőzés elemző Giuseppe Maiuri

Jelenlegi játékosok Lásd még: A Juventus FC játékosainak listája Utolsó módosítás: 2025. február 4.

A vastaggal szedett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel szedett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.