Szilágyi Enikő, születési nevén Borbély Enikő Mária (Kolozsvár, 1952. december 19. –) Jászai Mari-díjas romániai magyar színésznő, érdemes művész. Édesapja Borbély Ferenc teológus, majd a kolozsvári állami magyar opera lírai tenorja (1922–1975). Édesanyja Szász Ilona Polixéna tanítónő, az erdélyi templom- és műemléképítő Szász István unokája.
Pályakép A Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban. 1978-tól Marosvásárhelyen, 1988-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívott vendége. 1989-ben férjével együtt elhagyta Romániát. Először Hollandiába mentek, majd Belgiumba.
Fél évet élt Hollandiában majd Belgiumban 5 évet, ahol tökéletesítette francia tudását és megtanult hollandul. 1993-ban Lengyel György szerződtette Debrecenbe, a Csokonai Színházhoz. Francia sanzonokat tanult. Jacques Brel, Georges Brassens, Léo Ferré dalai mellett megzenésítette Pablo Neruda, García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud verseit. 1995-től a Kecskeméti Katona József Színházban, majd 1997-től újra a debreceni Csokonai Színház tagja.
1999-ben a Budapesti Kamaraszínház tagja két évadon át, majd szabadúszó vendégművészként játszik a Merlin Színházban, a Bárka Színházban, a Thália Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, és a kolozsvári Állami Magyar Színházban 2006-ig. Négyszer kapott alakítási nívódíjat, a szép magyar beszédért Kazinczy-díjat, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
2006 óta Párizsban élt, majd visszatért Budapestre.
New Yorkban, Brüsszelben, Londonban, Berlinben, Párizsban és Budapesten játszik és koncertezik.
A francia sanzon, Barbara, Jacques Brel, Piaf, Georges Brassens, Léo Ferré, Kurt Weill dalai mellett, Pablo Neruda, García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud megzenésített verseinek előadásaival aratott nagy sikereket. 2017-ben A Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a Művészet és Irodalom Lovag díjjal jutalmazta kiváló minőségi munkáját.
Rendszeresen lép fel Magyarországon és Erdélyben, a magyar irodalom kiváló költőinek, íróinak műveivel ajándékozza meg közönségét.
2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
Színházi szerepei
Filmszerepei Románia, Franciaország:
1979 – Falanszter, rendező: Savel Stiopul – Stancuta 1980 – Szegény Ioanide, rendező: Dan Pita – Ioana Valsamachi 1980 – A szerelmem utolsó éjszakája, a háború első éjszakája, rendező: Sergiu Nicolaescu – Petra 1980 – Szitakötős tasak, rendező: Manole Marcus – Martha 1981 – A zsoldosok csapdája, rendező: Sergiu Nicolaescu – Ana 1981 – Névtelen csillag, rendező: Eugen Todoran – Mona 1981 – Irány Mahmudia, rendező: Alexandru Boiangiu – Mária festőművész 1982 – Zsarolás, rendező: Geo Saizescu – Eliza 1982 – Hódító Vilmos, rendező: Gilles Grangier – Flandriai Matild királynő, Hódító Vilmos felesége 1983 – Bukarest rejtelmei, rendező: Doru Nastase – Elisafta 1984 – Veszélyes repülés, rendező: Francisc Munteanu – Ruxandra belsőépítész 1984 – Horea, rendező: Mircea Muresan – Bánffy Ágnes grófnő 1984 – Bachus titka, rendező: Geo Saizescu – Gabi 1985 – Aurika kisasszony, rendező: Serban Marinescu – Clara 1986 – Nyitott út, rendező: Nicu Stan – Klára mérnöknő
Magyarország:
2000 – Balra a nap nyugszik, rendező: Fésös András – Pincérnő 2002 – Kulcslyukon surranó szerelem, rendező: Orosz Dénes – Anya 2003 – Ezt kell beoszd mára, bébi! rendező: Dékány Barbara – dr. Hirsch 2005 – A fény ösvényei, rendező: Mispál Attila – Anya
Díjai, elismerései
1978 – A Románia-i Costinesti-i Ifjúsági Színházi Fesztivál női alakítási díja 1993/94 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért 1994/95 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért 1997/98 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért 1998 – Kazinczy-díj a példamutatóan szép magyar beszédért 1998/99 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért 2002 – A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje maradandó művészi élményt nyújtó színházi és rádiós alakításaiért 2012 – Ars Cinematografica díj a román filmművészetben nyújtott kiemelkedő művészeti alakításaiért 2017 – Francia Köztársaság Kulturális Minisztériumának Művészet és Irodalom Lovagrendje kiváló művészeti munkásságáért 2021 – Őze Lajos-díj 2023 – Jászai Mari-díj 2023 – Kiváló művész – Román Filmszerzők és Filmkészítők Egyesülete, Bukarest 2025 – Érdemes művész
Források https://szilagyieniko.webflow.io/ https://theater.hu/hu/portre/szilagyi-eniko--3.html https://nepszava.hu/3018065_francia-sanzon-kolozsvarrol-az-urania-szinpadan https://www.cinemagia.ro/actori/eniko-szilagyi-34244/
További információk Szilágyi Enikő. Parlando. Esszék, kritikák, versek / Essais, critiques, poèmes; szerk. Fazakas István, franciára ford. Bánföldi Tibor; Fekete Sas, Bp., 2017 + 2 CD Csinta Samu: Gyökerekkel a nagyvilágban – Beszélgetés Szilágyi Enikő színművésszel, Háromszék, 2020. október 16. Online hozzáférés
Jegyzetek
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Kolozsváriak Kategória:Élő személyek Kategória:Őze Lajos-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyarország Érdemes Művésze díjasok