A Budapesti Harisnyagyár egy megszűnt ipari létesítmény Budapest III. kerületében a Bogdáni út és a Ladik utca találkozásánál.
Története A gyár Filatorigáti Textilművek néven jött létre 1923-ban, majd miután ezt egyesítették a pestszentlőrinci fonodával, és az új Filtex nyomóvállalat nyomóüzeme lett. Később a Viktória Kötő és Szövőgyár egyik telephelyeként funkcionált, majd a Viktória telephelyeinek egyesítésével 1951-től működött Budapesti Harisnyagyár néven. 1961-ben beleolvasztották a Vihar és Raktár utcák találkozásánál lévő Óbudai Harisnyagyárat is (korábbi nevén Guttmann és Fekete Budapest Harisnyagyár), és több más üzemet is. A Budapesti Harisnyagyár a szocializmus időszakának egyik legnagyobb és legtöbb gyárral rendelkező kötőipari nagyvállalata volt. Az 1990-es években lehanyatlott a működése, 1994-ben fel is számolták. 2024-2025 között lebontották. A műemlék épületeit meghagyták a telephelyen, az H5-ös HÉV Filatorigát megállóhelye mellett.
Iparvágány A gyárnak saját iparvágánya volt, azonban ez nem a környékbeli vasútvonalak felől, hanem a Szentendrei HÉV vonaláról vezetett az üzembe. A Budapest–Esztergom-vasútvonal a Gödöllői HÉV-en keresztül, az Aquincumi összekötővágányon Óbuda vasútállomás felől volt elérhető a teherszállítás számára.https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/gazgyar/index.html
Galéria
Jegyzetek
Források Óbudai Harisnyagyár - a galambfészektől az aktképekig (welovebudapest.com, 2014. szept. 24.) Budapesti Harisnyagyár (egykor.hu, 2012. máj. 26.)
További információk
Benyó Gergely: Ipartörténeti érték Óbudán: 100 évvel ezelőtt épült fel a Budapesti Harisnyagyár elődje (pestbuda.hu, 2023.04.21.) 65 méteres, 19 emeletes lakótornyokat építenének Óbudán a volt harisnyagyár helyén (24.hu, 2025. ápr. 15.) Szem a Harisnyán “Én nem istenítem Kádárt, de olyan ember volt…” (varosmuvek.hu )
Egyéb képek ,
Kapcsolódó szócikkek Budapesti gyárak listája Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás Szocialista Brigádja
Kategória:Budapest megszűnt vállalatai, üzemei Kategória:Budapest III. kerülete Kategória:Magyarországi technikatörténet Kategória:Megszűnt magyarországi iparvállalatok Kategória:1923-ban alapított cégek