A Philosophia Occulta (Okkult filozófia) Heinrich Cornelius Agrippa tanulmánya az okkult filozófiáról, melyet jelentős hozzájárulásnak értékelnek a rituális mágia és annak valláshoz való viszonya reneszánsz-kori, filozófiai szempontú tárgyalása tekintetében. A háromkötetes mű első könyve 1531-ben Párizsban, Kölnben és Antwerpenben került nyomtatásra, míg a teljes három kötet először 1533-ban Kölnben jelent meg.

Tartalom

A könyvek az elementálokkal, csillag- és ceremoniális mágiával foglalkoznak, áttekintik a négy őselemet, az asztrológiát, a kabbalát, a számmisztikát, az angyali hierarchiát, Isten szent neveit, az erényeket és egymáshoz való viszonyukat, továbbá ezen törvényszerűségek orvosi felhasználásának lehetőségeit, a szellemi látással, alkímiával, ceremoniális mágiával kapcsolatos vonatkozásait és mindezek héber, görög és káldeai összefüggéseit, gyökereit.

A téma ilyen összefoglalásai gyakoriak voltak a korábbi időszak és a kor hermetikus filozófusai között. Tény, hogy a mágia agrippai értelmezése hasonló más írók szintéziseihez, mint például: Marsilio Ficino, Pico della Mirandola és Johannes Reuchlin, és hogy hangsúlyt fektet a természet kutatására, megismerésére. A kor más grimoárjaival ellentétben ezek a könyvek sokkal tudományosabbak, inkább intellektuálisak, mint titokzatosak vagy sejtelmesek.

Kiadások csak az első könyv csak az első könyv, reprint

Magyarul

Lásd még Agrippa von Nettesheim Okkultizmus Mágia Grimoár Vitruvius-tanulmány Rózsakeresztes rend

Külső hivatkozások

Agrippa rövid életrajza angolul Agrippa írásművei Ábrák, képek az Okkult filozófiából Okkult filozófia – a Kongresszusi Könyvtár gyűjteményéből Okkult filozófia "4. könyv" – a Kongresszusi Könyvtár gyűjteményéből

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:16. századi könyvek Kategória:Filozófia Kategória:Okkultizmus Kategória:Mágia