bélyegkép|265px|Gyakran láthatunk fejjel lefele mászó csuszkákat a fatörzseken
A csuszka (Sitta europaea) a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó kis termetű madárfaj, mely megtalálható Ázsia és Európa mérsékelt éghajlatú területein. Akárcsak a csuszkafélék (Sittidae) többi tagja, a csuszka is rövid farkú madár, hosszú csőrrel, testének felső részét szürkéskék tollazat borítja és fekete csík húzódik csőrétől a szeme körül elhaladva az állat szárnyáig. Énekesmadár, amely jellegzetes hangos és többször ismételt dvip hanggal rendelkezik. Három főcsoportjában összesen mintegy 20 alfaja létezik, melyek közül a nyugatabbra eső területeken élő madarak testének alsó része narancsos színezetű, torkukon fehér színnel, míg az Oroszországban élő egyedek testén az alsó tollazat fehéres színű, de a Távol-Keleten élők tollazata szintén inkább az európai társaik narancsos tollazatához hasonló, ám hiányzik róluk a nyaki tollazat fehér színe.
Előnyben részesítik a lombhullató növények alkotta erdőségeket, terebélyes, idős fákkal, elsősorban a tölgyeseket. A párok állandó területeken élnek és fák odvaiban, általában fakopáncsok elhagyott fészkében fészkelnek, néha azonban természetes üregekben. Amikor az odú bejárata túl nagynak bizonyul a nőstények betapasztják sárral, hogy csökkentsék méretét és gyakran bevonják sárral az üregek belső falait is. Az általában 6-9 fehér alapszínű, vörösen pettyezett tojás a fenyőtűkön, vagy fakéregdarabokon fekszik.
A csuszkák elsősorban rovarokat fogyasztanak, főleg hernyókat és bogarakat. Táplálékukat ősszel és telente bükkmakkal és más magvakkal egészítik ki. A fiókákat főleg rovarokkal táplálják szüleik, de magvakkal is kiegészítik, melyeket a fák kérgein és az ágakon találnak. A csuszkák képesek fejjel lefelé is táplálkozni, ahogy haladnak lefelé a fatörzseken, ugyanúgy, mint, amikor épp felfelé kúsznak a törzsön. Gyakori vendégei a kihelyezett madáretetőknek is, ahol könnyedén zsíros falatokhoz és magvakhoz juthatnak. Megrögzötten rejti el élelmiszer tartalékait az erdőben. Természetes ellensége főleg a karvaly.
Az összefüggő erdőségek megritkulása hozzájárulhat ugyan a csuszkák helyi populációinak csökkenéséhez, ugyanakkor e madárfaj elterjedési területe folyamatosan növekszik. Mivel nagy egyedszámmal bír és jelentős kiterjedésű területeken fészkel, ezért a nem veszélyeztetett madárfajok közé sorolták.
Taxonómia és rendszertan A csuszkafélék családja hasonló kinézetű madarakból áll, melyeknek rövid farktollai és rövid szárnyaik vannak, zömök testük és hosszúkás, pettyezett csőrük van. Szürke, vagy kékes színű testük felső részén a tollazat, fekete csík fut a szemük körül és erős lábaik vannak. Mindegyikük a Sitta nemzetségbe tartozik, melyen belül a csuszkák külön alfajt alkotnak, amelyek további alfajokra bomlanak, mint, amilyen például a gesztenyebarnahasú csuszka (Sitta nagaensis), a fahéjszínű csuszka (Sitta castanea), a Sitta cinnamoventris és a Kasmír-csuszka (Sitta cashmirensis).
A csuszkákat Carl von Linné svéd biológus 1758-as Systema naturae című művében írta le először a mai rendszertani elnevezése alatt.Linnaeus (1758) p. 115. A Sitta az ókori görög σιττη, sittē,Jobling (2010) p. 357.Matthysen & Quinn (1998) p. 4. azaz madár szóból ered és az europea utótag arra utal, hogy Európában elterjedt fajról van szó.Jobling (2010) p. 153. A madár angol elnevezéseként szolgáló nuthatch szót 1350-ben jegyezték fel először, mely a nut, azaz dió és a hack, azaz törni szóból ered, mivel e madarak képesek a diókat megtörni kemény csőrükkel, hogy hozzáférjenek a dióbélhez.
Fosszilis maradványai a csuszkáknak viszonylag ritkák és Európában csak a már kihalt Sitta senogalliensis alfajra korlátozódnak, mely az alsó miocén időszakából maradt fenn Olaszországban, valamint egy későbbi leletet találtak Franciaországban. Ezek alapján elmondható, hogy e madárfaj viszonylagosan újabb keletűnek számít a többihez képest.
Alfajai északi csuszka (Sitta europaea europaea) - Észak- és Kelet-Európa, Szibéria közép-európai csuszka (Sitta europaea caesia) - Közép-Európa spanyol csuszka (Sitta europaea hispaniensis) - Spanyolország, Marokkó kis-ázsiai csuszka (Sitta europaea levantina) - Kis-Ázsia perzsa csuszka (Sitta europaea persica) - Irán kaukázusi csuszka (Sitta europaea caucasica) - Kaukázus amuri csuszka (Sitta europaea amurensis) - Kelet-Szibéria szahalini csuszka (Sitta europaea sakhalinensis) - Szahalin sziget kínai csuszka (Sitta europaea sinensis) - Kína Sitta europaea albifrons Sitta europaea asiatica Sitta europaea bedfordi Sitta europaea cisalpina Sitta europaea roseillia Sitta europaea rubiginosa Sitta europaea seorsa
Alfajai Alfaj csoport Megjelenése Elterjedése AlfajaiHarrap & Quinn (1996) pp. 109–114. caesia csoport Barnássárga begy, fehér torok Európa nagy részén, Észak-Afrika, Közel-Kelet S. e. caesia, S. e. hispaniensis, S. e. cisalpina, S. e. levantina, S. e. persica, S. e. rubiginosa, S. e. caucasica europaea csoport Fehér begy Skandinávia és Oroszország keleti része, egészen Japánig és Kína északi részéig S. e. europaea, S. e. asiatica, S. e. arctica, S. e. baicalensis, S. e. albifrons, S. e. sakhalinensis, S. e. takatsukasai, S. e. clara, S. e. amurensis, S. e. hondoensis, S. e. roseilia, S. e. bedfordi, S. e. seorsa sinensis csoport Barnássárga begy és torok Dél- és Kelet-Kína, Tajvan S. e. sinensis, S. e. formosana
Előfordulása bélyegkép|265px|jobbra|Csuszka Diósgyőrben, 2015-ben
Hatalmas területen, szinte egész Eurázsiában elterjedt a leghidegebb (Skandinávia, Oroszország északi területei) és a sivatagos területek kivételével. Észak-Afrikában, az Atlasz-hegységben is találkozhatunk vele. A csuszka fészkelőterülete Írország kivételével Nagy-Britanniától Japánig terjed. Oroszország nyugati részén főleg a 64. szélességi körtől délre a 16-20 fokos júliusi átlag hőmérsékletű helyeken költ, míg az ország északkeleti részén, Szibériában a 69. szélességi körtől délre fészkel. Délebbre, a szigeteket kivéve, a Földközi-tenger térségével bezárólag terjed ki fészkelőterülete, bár kolóniái előfordulnak Szicília szigetén is. Elterjedésének déli határa az északi szélesség 54-55. fokáig terjed ki. Keleten elterjedése magába foglalja majdnem egész Kínát, a Koreai-félszigetet és Tajvant. Vándormadárként felbukkan Libanonban és a Csatorna-szigeteken és néhány egyed feltűnt Finnország déli részén, ahol inkább a S. e. asiatica az elterjedt faj.
Élőhelyéül leginkább különféle természetes és telepített lomberdők, arborétumok, parkok szolgálnak. Az ember közelségéhez is meglehetősen jól alkalmazkodott.
A Kárpát-medencében elterjedt, gyakori és rendszeres fészkelő. Magyarországon a becsült állománya 140 000 – 235 000 költőpár között mozog. A legtöbb csuszka az Északi-középhegységben és a Dunántúli-dombság területén él, a legritkábbak pedig a Dél-Alföldön.
Megjelenése bélyegkép|265px|A csuszkák sok helyen alkalmazkodtak az ember közelségéhez
A csuszka könnyen felismerhető, jellegzetes madár. Feje teteje, háta és szárnyai szürkéskékek, az arcrész mindig fehér, a hegyes csőr és a szemsáv pedig fekete. Hasának színezete alfajtól függően a fehértől a vörösesbarnáig változhat, a közép-európai Sitta europaea caesia hasa mélybarna. A fiatal egyedek színei elmosódottabbak.
Az S. e. europaea alfaj felnőtt hím egyedeinek átlagos testhossza 14 cm, míg szárnyfesztávolságuk 22,5 és 27 cm közt változik. Testsúlyuk 17–28 gramm. Testük felső részén a tollazat kékesszürke, szürke árnyalatú, szemüknél fekete csík húzódik, torkuk fehér, testük alsó részei pedig narancssárgás színezetű, amely a szárnyak és a faroktollak alsó részein fehéres színű. Hosszú csőrük sötétszürke, kivéve az alapjánál, ahol halványszürke árnyalatú. Íriszük sötétbarna színű. Lábaik halványbarna, vagy szürke színűek. Az alfajok közül legjobban a S. e. arctica tér el, mivel szárnyai és farokrésze több fehér árnyalatot tartalmaz és a szem környéki fekete sáv is jelentéktelenebb. A csuszkák rövid ugrásokkal közlekednek a fatörzseken és nem használják faroktollaikat, hogy megtámasszák magukat mozgás közben. Röptük gyors, szárnyaikat bezárják két szárnycsapás közt és rövid ideig röpülnek.
A nőstények hasonló megjelenésűek a hímekhez, viszont jóval kevésbé élénk színezetűek, halványabb testük felső részén a kékesszürke tollazat és inkább fakó árnyalatokban pompázik begyük.
Párzást követően a felnőtt példányok mintegy 80 nap alatt levedlik tollazatukat, amely időszak május végétől szeptember végéig tart, kivéve Szibériában, ahol júniustól szeptember közepéig tart a vedlés. Nyolc hetes koruk környékén a fiókák levedlik szárnytollaik egy részét.
Elterjedési területének jelentős részén csak a csuszka (Sitta europaea) van jelen. Délkelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában a szirti csuszka (Sitta neumayer) és a kövi csuszka (Sitta tephronota) van jelen, melyek nagyobb testűek, viszont halványabb színezetűek a közönséges csuszkáknál. Farokrészüknél teljesen hiányoznak a fehér részek és élőhelyeik túlnyomórészt köves, sziklás vidékek, míg a török csuszka (Sitta krueperi) fején fekete tollak alkotnak sapkát és begye vöröses színű. Kínában a gesztenyebarnahasú csuszka (Sitta nagaensis) él, amely igen hasonló európai társaihoz, de testének felső része sötétebb tónusú, arcán kevésbé fehér és szürkésebb színezetű testének alsó része.
Életmódja bélyegkép|265px|Többnyire rovarokkal, hernyókkal, néha magvakkal táplálkozik.
A csuszka fákon él, nevét is onnan kapta, hogy akár fejjel lefele is haladva mintegy „csúszkál” a fatörzseken (akárcsak a fakuszfélék (Certhiidae)). Repülni is általában csak egyik fáról a másikig szokott. Táplálékát nyáron a fakérgen, ill. a kéregrepedések közt megbújó ízeltlábúak, lárváik és petéik képezik (elsősorban pókok, lepkepeték, mezei poloska-lárvák, bársonylegyek, iszapszúnyogok, fátyolkák), téli étrendjét viszont magvakkal kénytelen kibővíteni. Sokszor keresi fel a madáretetőket, gyakran különféle cinegefélékkel (Paridae) egy csapatba verődve.
Számos hangja ismert. Hívójelei a „cir” és a „tylű-tylű-tylű” hangsorral írhatóak le, míg éneke hangos, ismétlődő „tjúi”, „csú” vagy „pí” füttyökből tevődik össze.
Táplálkozása 265px|bélyegkép|Telente gyakran felbukkan madáretetők környékén is
A csuszkák elsősorban rovarokat fogyasztanak, főként hernyókat és bogarakat. A téli időszakban és ősszel táplálékukat kiegészítik magvakkal, mogyoróval és a bükkfák terméseivel. A fiókákat főleg olyan rovarokkal etetik a szülők, amelyeket a szülők is kedvelnek, valamint magvakkal táplálják kicsinyeiket. A táplálék jelentős részét fák kérgéről, nagyobb ágakról szedik össze, ugyanakkor átnézik a kisebb ágakat is. Időnként a földről is felcsipegetik a táplálékot, különösen akkor, amikor nincs költési időszak. A csuszkák képesek fejjel lefelé táplálkozni, ugyanúgy, mint amikor épp felfelé másznak a fatörzsön. Néha a prédát röptében ejtik el és a csuszkák gyakran eltávolítják a fakérget és a korhadt részeket is, hogy hozzáférhessenek a rovarokhoz, bár nem képesek olyan mélyre fúrni az egészséges farészeken, mint a harkályok (Picidae). A csuszkák telente gyakran igénybe veszik az emberek által kihelyezett madáretetőket, ahol leginkább faggyút, sajtot, vajat és kenyeret fogyasztanak. Feljegyezték, hogy előfordult már olyan eset, amikor vágóhídon kutattak belsőségek után. A méretesebb szilárd táplálékokat mint, például a diókat és egyes nagyobb rovarokat beékelik a fák hasadékaiba vagy a fakéregbe, és ott zúzzák szét erős csőrükkel.Harrap & Quinn (1996) p. 16.