Lachute (francia kiejtéssel: "laʃyt") egy dél-nyugat québeci (Kanada) város, Montréal-tól 62 km-re észak-nyugati irányban, az Ottawa mellékfolyója, az Északi folyó partján, a Montréal–Mirabel nemzetközi repülőtértől nyugati irányban. Az 50-es út mentén fekszik, a következő főbb utak csomópontjában: 148, 158, 327 és 329-es utak.
Lachute az Argenteuil Megyei Önkormányzat székhelye és saját repülőtere is van: Lachute Airport. A papírgyártás és a fakitermelés jelentős a térségben. Népessége fő körül mozog.
Történelem "La Chute" eredendően, a XVII. században az zuhatagát jelentette 24 km-re az való összefolyásától felfelé irányban. 1753-ban Antoine Brunet volt az első frankofón időszakos letelepülő. 1796-ban a vermonti Jedediah Lane néhány ezer hektár földterületet vásárolt az Északi folyó mindkét partján, ott, ahol ma a város fekszik. Ugyanebben az évben a szintén jericho-i Hezekiah Clark családostul települt le az Északi folyó zuhatagai közelében, akiket a brit koronához hű "loyalisták" követtek az amerikai függetlenségi háború elől menekülve. Két évvel később The Chute Settlement (akkor angol néven szereplő Chute település) lakossága már öt családot számlált.
A falu gyorsan gyarapodott. 1803-ban már 30 család élt elszórtan a folyó két partján, míg 1810-re már 83 családot, beleértve 211 iskoláskorú gyermeket számlált Lachute lakossága. 1804-ban vízimalom épült a zubogókra és 1813-ban nyílt meg az első vegyeskereskedés. Egy évre rá Sir John Johnson albáró megvásárolta nagy részét. Fűrésztelepet építtetett és telkeket biztosított templomok építésére, annak érdekében, hogy új telepeseket vonzzon Argenteuilba. 1825-ban Thomas Barron lett az első bíró, majd Lachute első polgármestere is. Postahivatal 1835-ban létesült.
1870 és 1880 között egy újabb fejlődő időszakot élt át a település, gazdasági és társadalmi értelemben is: Montréallal és Ottawával kapcsolatot biztosító vasútvonal épült a kisvároson keresztül. ipari üzemek létesültek, úgy mint Félix Hamelin és Thomas Henry Ayers fűrésztelepe, valamint az ír James Crocket Wilson papírmalma.
1885-re Lachute lakossága kb. 1300 főt számlált és még ebben az évben középiskolát alapítottak a városkában. 1901-ben vezették be az elektromos áramot a városba.
Lachute és Ayersville falu egyesültek és megalakult Cité de Lachute. 1971-ben, a Montréal-Mirabel Nemzetközi Repülőtér építése során csatlakozott Lachute-hoz Saint-Jérusalem Parish egy része. 1981-ben a város megnevezése Cité de Lachute-ról Ville de Lachute-ra változott. 2000-ben területéből 10 km2-t Lachute-hoz csatoltak. 2002-ben a lachute-i önkormányzati rendőrség betagozódott a québeci tartományi rendőrségbe.
2013-ban a Money Sense Magazine beválasztotta Lachute-ot Kanada 200 legélhetőbb városa közé.
Nevezetességek Lachute Nemzetközi Kiállítás A Expo Lachute Fair Québec legrégibb, Kanada második legrégebbi kiállítása, mely 1825 óta folyamatosan megrendezésre kerül. Az Argenteuil Agricultural Society (megyei mezőgazdasági szövetség) területet vásárolt Lachute-ben, hogy állandó helyszínt biztosítson a kiállításnak és elkezdte egy dísztribün, valamint tehén és ló kifutók és istállók építését. 1925-ban az őszi időpontot tavaszira változtatták és kifejezetten haszonállatok bemutatójává változott a rendezvény. A kiállítás ma is jelentős: évente tartanak mezőgazdasági kiállítást júliusban és szeptemberben (Fall Derby). A kiállítás rendezvényterei más események helyszínéül is szolgálnak az év során.http://expolachutefair.com Rózsakeresztes Csend Birtok Lachute külterületén, gyönyörű természeti környezetben terül el a Rózsakeresztes rend Rosicrucian Domain of Silence (Rózsakeresztes Csend Birtok) nevű meditációs és elvonuló központja.Lásd itt: https://www.rose-croix.qc.ca/lieux/domaine-rosicrucien-de-lachute/Korábbi események itt: https://www.rosicrucian.org/events/silent-retreat-with-grand-master-julie-scott-september-20-2016-l A csendes elvonulások csak rendtagok számára nyitottak. Ezen a helyszínen tartja meg éves találkozóját az AMORC Legfelsőbb Nagypáholya is.
Oktatás A közoktatás francia és angol nyelven is elérhető.
Francia tannyelvű iskolák École l'Oasis École Saint-Alexandre École Saint-Julien École polyvalente Lavigne
Angol tannyelvű iskolák Laurentian Elementary School"LAURENTIAN ELEMENTARY ZONE ." Sir Wilfrid Laurier School Board. Retrieved on September 16, 2017. Laurentian Regional High School"LAURENTIAN REGIONAL HS ZONE ." Sir Wilfrid Laurier School Board. Retrieved on September 4, 2017.
Média Rádióállomás működik a településen (Planète Lov 104,9) néven, mely kortárs zenét közvetít.
Demográfia Népesség
Kanadai népszámlálás – Lachute, Québec közösségi profilme.201120062001Népességfő12,55111,83211,628Földterületkm2109.20108.67108.65Népsűrűség1/km2114.9108.9107.0Átlagéletkorév47.144.842.1Lakásszámdb5,9915,4495,245Átlagjövedelem$40,51636,44431,979
Beszélt nyelvek Kanadai anyanyelvi népszámlálás – Lachute, Québec franciaangolfrancia & angolegyéb Év Válaszok Érték Trend Nép % Érték Trend Nép % Érték Trend Nép % Érték Trend Nép % 10,705 6.2% 87.00% 1,310 7.3% 10.65% 130 23.1% 1.05% 160 5.9% 1.30% 10,040 4.3% 87.11% 1,215 10.0% 10.54% 100 13.0% 0.87% 170 29.4% 1.48% 9,610 3.1% 85.84% 1,350 23.1% 12.06% 115 21.7% 1.03% 120 17.2% 1.07% 9,310 n/a 82.39% 1,755 n/a 15.53% 90 n/a 0.80% 145 n/a 1.28%
Éghajlat
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
A város hivatalos weboldala Argenteuil Megyei Önkormányzat hivatalos oldala Official Argenteuil turisztikai oldala Official Argenteuil megye oldala
Fordítás
Kategória:Kanada települései Kategória:Québec tartomány