bélyegkép|200px|jobbra|NXT bajnok, 2015
Mercedes Moné (született Mercedes Kaestner-Varnado) (Fairfield, Kalifornia, 1992. január 26. –) amerikai pankrátor, televíziós személyiség és színésznő. 2012-ben írta alá a szerződést a WWE-vel, ahol Sasha Banks néven először az NXT fejlesztési területhez, később pedig RAW csapatába került. Korábban a Chaotic Wrestling-nél harcolt, ahol egyszer megnyerte a női bajnoki övet. A WWE-nél kilenc bajnoki címet szerzett: egyszeres női NXT bajnok, ötszörös RAW női bajnok, egyszeres SmackDown női bajnok, társával Bayley-vel kétszeres WWE Women's Tag Team Champion. Jelenleg az All Elite Wrestling-gel áll szerződésben.
Profi pankrátor karrier 2015. október 7-én Bayley ellen küzdött meg az NXT TakeOver-en, egy Iron Man meccs keretében. Ez volt az első ilyen jellegű női mérkőzés, s egyben a leghosszabb női meccs (30 perc) a WWE történetében. A mérkőzést a Pro Wrestling Illustrated (PWI) az Év mérkőzésének választotta, Banks pedig megkapta az Év Nője és az Év Mérkőzése különdíjat.
Sasha 2016-ban Charlotte Flair ellen rivalizált, többször elnyerték egymástól a RAW női bajnoki címet. Viszályuk 2016 októberében egy női "Hell in a Cell" meccsen csúcsosodott ki, amelyre a WWE történetében még nem volt példa. Év végén ezért megkapták a PWI Év Viszálya különdíjat.
Bevonulózenéi Feelin’ Me (NXT) Club Rave (NXT) Kookie Dough (NXT) Fastest Girl Alive (NXT) Sky’s The Limit (WWE & CFO$) Sky’s The Limit (Remix)
Eredményei Chaotic Wrestling Chaotic Wrestling Női Bajnok (1x)
Independent Wrestling Entertainment IWE Női Bajnok (1x)
New Japan Pro Wrestling IWGP Női bajnok (1x)
Pro Wrestling Illustrated Az Év Viszálya (2016) (Feud of the Year) - Charlotte Flair ellen Az Év Meccse (2015) - NXT TakeOver, Bayley ellen. Az Év Nője (2015) PWI közönség rangsor szerint a 2. helyet érte el a top 50 női pankrátor közül (2016)
WWE NXT Női Bajnok (1x) 2015.02.11.: NXT TakeOver: Rival-on egy felnégyeléses meccsen legyőzte Charlotte-t, Bayley-t és Becky Lynch-t. WWE Raw Női Bajnok (5x) 2016.07.25.: Legyőzte Charlotte-t RAW-on. 2016.10.03.: Legyőzte Charlotte-t RAW-on. 2016.11.28.: Legyőzte Charlotte Flair-t egy falls count anywhere mérkőzésben a RAW-on. 2017.08.20.: Legyőzte Alexa Bliss-t Summerslam-en. 2020.07.27.: Legyőzte Asuka-t RAW-on. WWE Women's Tag Team Bajnok (3x) 2019.02.18.: Bayley-vel legyőzte Naomi & Carmella, az Iiconics, a Riott Squad, Nia Jax & Tamina és Mandy Rose & Sonya Deville csapatokat az Elimination Chamber-en. 2020.06.05.: Bayley-vel legyőzte Alexa Bliss és Nikki Cross csapatát a SmackDown-on. 2022.04.03.: Naomi-val legyőzte Shayna Baszler & Natalya, Liv Morgan & Rhea Ripley és Queen Zelina & Carmella csapatokat a Wrestlemania 38-on WWE Smackdown Női Bajnok (1x) 2020.10.25.: Legyőzte Bayley-t egy cella meccsen a Hell in a Cell-en. Az év nője (2020) NXT Év végi díj, az Év mérkőzése (2015) - NXT TakeOver, Bayley ellen.
Filmográfia Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2020 A Mandalóri The Mandalorian Koska Reeves 2 epizód
Magánélete Snoop Dogg nevű rapper első unokatestvére. K-pop zene és a japán Sailor Moon című anime rajongója. 2016. augusztus 4-én házasodott össze a WWE jelmeztervezőjével és visszavonult pankrátorával, Sarath Ton-al, ismertebb nevén Kid Mikaze-val, azonban 2024-ben elváltak. Sasha egyik kedvenc pankrátora Eddie Guerrero volt.
Fordítás
Források
WWE Profil További információ
Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Amerikai pankrátorok Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Kaliforniaiak