Regele János (Vác, 1833 körül – Budapest, 1904. augusztus 5.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 2106/1904. folyószáma alatt. királyi tanácsos, a képviselőház nagyiroda főigazgatója, a szentmihályi templomépítő bizottság vezetője.
Életútja
Regele Károly fia. 1861-ben a fővárostól lépett a képviselőház szolgálatába. A provizórium alatt ismét visszatért a fővároshoz, ahonnét 1867-ben került vissza képviselőházi tisztviselőnek és ezután 1903-ban bekövetkezett betegségéig állandóan a képviselőházat szolgálta. 1875-ben irodai igazgató, majd főigazgató lett. 1894-ben a királyi tanácsosi címet kapta. Elhunyt 1904. augusztus 5-én, halálát ütőérdaganat okozta. Örök nyugalomra helyezték 1904. augusztus 7-én délután a Kerepesi úti temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. Felesége Nagy Laura volt.
Emlékezete 1926 és 1948 között az ő nevét viselte a Gelléri Andor Endre utca Rákosszentmihályon (XVI. kerület), melynek egy szakaszát 2012-ben újra róla nevezték el.
Munkái
Az 1881–84. évben tartott országgyűlés képviselőháza jegyzőkönyveinek tartalom-mutatója. Bpest, 1884. Négy kötet. Az 1881–84. évben tartott országgyűlés képviselőháza irományainak tartalom-mutatója. Uo. 1884.
Jegyzetek
Források
Budapest teljes utcanévlexikona. Sprinter Kiadó, 2003. 196. és 418. old. Utcai harc: a papok lenyomták az írókat 2012.10.03. Gyászjelentése
Kategória:Váciak Kategória:Az 1830-as években született személyek Kategória:1904-ben elhunyt személyek