Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (rövidítve: OPNI) korábbi nevén Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda, majd Országos Ideg- és Elmegyógyintézet nagy múltú, mára megszűnt egészségügyi intézmény Budapest II. kerületének Lipótmező városrészében, a Kis-Hárs-hegy északkeleti lejtőjén. A budapesti köznyelvben a „Lipótmező” kifejezés alatt gyakran magát az intézetet értették. Alkalmanként filmforgatások helyszíne.

Története Ferenc József rendeletére épült a Hűvösvölgyi út 116. szám alatt, késő romantikus stílusban, Ludwig Zettl tervei szerint. Zettl a terveket 1859-re készítette el, Ferenc József azokat 1860-ban jóváhagyta. Az építkezés valószínűleg 1861 körül indult meg, és 1863-ra az épület befejezése tervben is volt. Azonban anyagi okok miatt ez elhúzódott, és csak 1868-ra készült el a komplexum. A korabeli építészeti kritikák egy része erősen túlzónak tartotta a terveket. Szerintük a 63 ezer négyzetméter alapterületű épület egy „fejedelmi kastély tér- és anyagpazarlásával épült”.

A 41 hektáron elterülő intézmény 1868. december 6-án nyílt meg. Kezdetben 300, majd 500 páciens ápolását tették lehetővé. A második világháború idején 1600 sérültet gyógyítottak a falai között. Az értékes telken álló 35 épület utoljára 1968-ban kapott teljes felújítást, a főépület pedig egy kisebb mértékűt az 1980-as években. Az ambuláns ellátással együtt a beteglétszám az ezredfordulóra megközelítette a 2 ezret. A különböző pszichiátriai és neurológiai orvosi kezeléseket bentlakásos rehabilitációs szanatórium, továbbá magas színvonalú tudományos műhelyként többek között sokrétű munkaterápiai és alkoholmegvonási kutatások egészítették ki.

2008-ban került kiadásra Dr. Kárpáti Miklós könyve "Volt egyszer egy Lipótmező" .

A könyv az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 140 éves történetét mutatja be. Az intézet keletkezéséről, működéséről, az itt folyó munkáról napjainkig nem jelent meg hasonló összefoglaló írás sem a szak sem a civil sajtóban.

900 dolgozóval és 849 fekvőbeteg ággyal szűnt meg 2007-ben, 139 évnyi működés után.Ács Dániel - Csodálatosan mállik szét Lipótmező (444.hu, 2016.02.08.) Az utolsó igazgató, Nagy Zoltán neurológus főorvos így nyilatkozott erről:http://archiv.masodikkerulet.hu/kerulet/keruletidijazottak/prof_dr_nagy_zoltan.html

„lényegében indoklás nélkül, nagyon brutális módon zárták be az intézményt. Nem gondoskodtak az akkori egészségpolitikusok sem a betegekről, sem a team-ekről. Száznegyven éves szakmai kultúra szűnt meg. A Lipót mindig is vállalta azt az embermentő, gyógyító szerepet, amely több volt, mint egy pszichiátriai és neurológiai osztály: egy időben volt idegsebészete, nagyszerű röntgenrészlege és világhírű neuropatológiája. Mindez a szakmai gazdagság és sokszínűség megszűnt, elmúlt.”

A 2007-es bezárása után az egykori nagy múltú intézmény speciális szakellátási feladatait elsősorban a Nyírő Gyula kórház és az Amerikai úti kórház vette át.

A hatalmas misztikus épületegyüttes műemlék. (Méreteit tekintve az országház után a második legnagyobb.Ha elkezdődik az OPNI felújítása, az akkora munka lesz, hogy észre fogja venni mindenki, aki építkezik - HVG,.2024.04.08.) Bezárása óta őrzik, a szintén kiürített melléképületeivel együtt folyamatosan pusztul.

2014-ben Funk Sándor addiktológus, korábbi főorvos „katasztrofális húzásnak” minősítette a kórház felszámolását.http://www.atv.hu/belfold/20140805-start-funk-sandor

Az épületkomplexum 2020-ban egy ekkor létrehozott Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe került ingyenesen, mint „közfeladat ellátásához szükséges terület”. Az alapítvány közpénzből egy angol nyelvű, fizetős, nemzetközi érettségit adó elit magániskolát tervez létrehozni.https://www.klubradio.hu/adasok/teboly-elmegyogyintezetbol-elit-maganiskola-125776 Sajtóértesülések szerint a 2024-es árakon több mint 100 milliárdosra becsült költségvetésű kivitelezés várható elkészülése tíz évvel tolódik.Mészáros Márton Balázs - Csaknem tíz évet csúszhat a Lipótmezőre tervezett NER-es elitiskola indulása (HVG, 2024.02.27.) Addig a romos főépületen az előzetes állapotfelméréshez szükséges alapvető állagmegóvási munkálatokat végzik el.Mészáros Márton Gábor - Elindult a munka Lipótmezőn: 292 milliót már elköltöttek a volt pszichiátriára, az is kiderült, hogy mire (HVG, 2024.07.31.)

A Lipótmezei út mentén az OPNI kertjéről leválasztott telken 1989 óta működik a Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia.Tevékenységünk - Vadaskert Alapítvány

Igazgató főorvosainak listája

Galéria

Jegyzetek

Források Kurucz Adrienn - Lipótmező: Az egykori tébolyda, a későbbi OPNI helye ma kész szellemváros (wmn.hu, 2024.01.21)

OPNI Emlékoldal http://budapestcity.org/03-muemlekek/02/Orszagos-Tebolyda/index-hu.htm

Kategória:Budapest II. kerülete Kategória:Budapest 19. századi építményei Kategória:Budapest műemlékei Kategória:Budapest kórházai Kategória:Magyarország romantikus stílusú építményei Kategória:Bezárt budapesti létesítmények