Gábriel Tibor (Budapest, 1950. november 18. –) magyar történész, művelődésszervező, városkutató.
Végzettségei Gábriel Ferenc és Nagy Irén első gyermekeként született, testvére Gábriel György. Szász Évával kötött házasságából (1975–1997) két lánya született (Gábriel Andrea - 1975 és Gábriel Ajna - 1977).
A VII. kerületi Kertész utcai általános iskolában (1964), a IX. kerületi József Attila Gépipari Technikumban (1969), majd a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán tanult – utóbbit nem fejezte be (1972). Klubvezetői vizsgáját 1977-ben tette le. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelem-népművelés szakán 1983-ban diplomázott. 1994-ben közigazgatási alapvizsgát, 2004-ben EU-s pályázatírói vizsgát tett le.
Munkahelyei 1969-ben a Ganz Mávag lakatosa, 1972-1973-ban a Mechanikai Laboratórium részletszerkesztője, technológusa, 1973-1975 között a Fővárosi Köztisztasági Hivatal forgalomirányítója, 1975-1977 között a VOLÁN 22. Vállalat műszaki előadója, 1977-1983 években Bp. XV. ker VB. Közművelődési Intézmények Igazgatósága ifjúsági házvezetője (Kozák téri Ifjúsági Ház), 1983-1985 között a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza népművelője, 1985-tól 2000-ig a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság (később Közép-Dunavidéki Regionális Idegenforgalmi Bizottság) főtanácsosa, titkársági csoportvezetője. Egyben ellátja 1989-1994 között a Dunakanyar folyóirat szerkesztőségi titkári feladatait, 1995 és 2000 között pedig a felelős szerkesztője. 2000-től kisebb megszakításokkal egyéni vállalkozó: 2000-től 2002-ig a Kétheti Turizmus szakújságírója, 2003-ban a Budapesti Nap regionális rovata részletszerkesztője, 2005-2006-ban a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria történész-muzeológusa, 2006-2010 között szabadúszó, 2010-től nyugdíjas.
Sport 1964-1969 között az Építők SC kajak-kenu szakosztályában versenyszerűen kenuzik; 1982-ben sportvitorlás vezetői vizsgát tesz, 1984-1990 között a Magyar Televízió búvár szakosztályának, 1992-1996 között az FTSK SE Delfin búvár szakosztálya tagja, legmagasabb búvár vizsgája -1995-ben PADI Rescue Diver; 1996-tól az Ipari Minisztérium SE vitorlás szakosztályának tagja – 1997-ben 200 tengeri mérföldes nemzetközi sportvitorlás hajóvezetői vizsgát tesz le.
Társadalmi munkája A Budapesti Honismereti Társaság titkári feladatait társadalmi megbízatásként 1997-től látja el. Javaslatára került sor 1998-ban a „Városunk -- Budapesti Honismereti Híradó” című, negyedévenként megjelenő periodika kiadására, majd a lap indulásától napjainkig ellátja felelős szerkesztését (alapító szerkesztő). 2003-ban kezdeményezi a Budapesti Históriák c. előadóest sorozat indulását, a 2005-ben induló Budapesti Helytörténeti Portál működtetője (alapító szerkesztő).
A reformkori gazdaságpolitikával, a magyarországi civil szervezetek és a Budai Vigadó történeti múltjával foglalkozó szakmai publikációi részben folyóiratokban (Dunakanyar, Honismeret, SZIN, Örökség stb.), részben tanulmánygyűjteményekben (Vasúthistória Évkönyv [1996; 2003--2007], Újpest 1907–2007, Tanulmányok Budapest múltjából XXXV., Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv V. és VII., stb.) jelentek meg. Rendszeresen népszerűsítette a reformkor és a kiegyezés kora jelentős Pest-budai, majd budapesti személyiségeit, történéseit, épületeit – ismeretterjesztő írásait a főváros kerületi újságai közölték. A 2005 és 2010 között kiadott Budapesti Helytörténeti Emlékkönyv I-VII. sorozatszerkesztője, önálló kötete: A Budai Vigadó története (2011).
Főbb kitüntetései A Honismereti Szövetség Honismereti Emlékérméje (2004) Bél Mátyás-díj (2010) Budapest Főváros Önkormányzata (2013) Budapestért-díja
Jegyzetek
Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar helytörténészek