Pušina falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Csacsincéhez tartozik.

Fekvése Verőcétől légvonalban 40, közúton 55 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 10, közúton 11 km-re délnyugatra Szlavónia középső részén, a Papuk-hegység északi részén, a Pušinska-patak partján fekszik.

Története A település a 16.-17. században keletkezett Boszniából érkezett pravoszláv vlachok betelepítésével, akik a környező földeket művelték meg. A térség többi településével együtt 1684-ben szabadult fel a török uralom alól. A lakosság elmenekült. 1698-ban az azóta beleolvadt „Szmerdicz” faluval együtt „Pusina” néven szerepel Szlavónia felszabadított településeinek összeírásában. A felszabadítás után előbb kamarai birtok volt, majd 1722-ben III. Károly király a környező falvakkal együtt gróf Cordua d' Alagon Gáspár császári tábornoknak adományozta. 1730-ban Pejácsevich Antal, Miklós és Márk vásárolták meg tőle, majd 1742-ben a raholcai uradalommal együtt a Mihalovics családnak adták el. Ezután a 19. század végéig a Mihalovicsoké volt.

Az első katonai felmérés térképén „Dorf Pussina” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Pussina” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum... 541. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Pussina” néven 74 házzal, 576 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 67. o. Buda, 1829.

1857-ben 617, 1910-ben 895 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 85%-a szerb, 10%-a magyar anyanyelvű volt. Verőce vármegye Nekcsei járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 91%-a szerb, 5%-a jugoszláv nemzetiségű volt. 2011-ben 33 lakosa volt.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 617 563 537 588 697 895 872 1.177 679 740 716 600 458 391 57 33

Jegyzetek

Források A község hivatalos honlapja Az első katonai felmérés térképe

További információk A község turisztikai irodájának honlapja A megye turisztikai irodájának honlapja A község kulturális emlékei A község rendezési terve

Kategória:Verőce-Drávamente megye települései