A Dunaújváros FC egykori magyar bajnok labdarúgócsapat Dunaújvárosban. A 2009-ben megszűnt klub nevét a története során többször is megváltoztatták.

Története A csapat 1952-ben alakult Sztálin Vasmű Építők néven (később Sztálinvárosi Vasas), s egy év múlva be is mutatkozott az első osztályban, de 1954-ben kiesett, majd az első és második osztály között ingázott. 1961-ben Dunaújvárosi Kohász SE-re keresztelték. 1998-ban Dunaferr SE néven ismét az élvonalban játszott a csapat, ahol története legnagyobb sikerét 2000-ben érte el, miután bajnok lett. 2001-ben másodikként végzett,2003-ban kiesett az élvonalból. Összesen húsz idényt töltött a legmagasabb osztályban. A 2006-2007-es idényben Andics József és Piero Pini tulajdonos a feljutást tűzte ki célul, a csapat a szezon elején jól szerepelt, azonban félév előtt Pini kilépett, így a klubnak a téli szünetben meg kellett válnia légiósaitól és drága játékosaitól, helyükre saját nevelésű fiatalok kerültek. 2007 novemberében a csapatot üzemeltető Kft. olyan határozatot hozott, mely szerint pénzügyi okok miatt visszalép a bajnokságtól vagy eladja a csapatot. Végül sikerült megmenteni a csapatot, amely a 2008/2009-es bajnokságot is a másodosztályban kezdte, ott alsóházi helyen állt az őszi szezonban.A tavaszt már nem kezdte meg az egyesület, visszalépett a további küzdelmektől.

A Dunaferr csapata tartja a legnagyobb arányú győzelmet az NB I-ben, 1999.október 2-án a Szeged csapatát verte meg 9:0-ra.

Elnevezései 1952 - Sztálin Vasmű Építők 1953 - Sztálinvárosi Vasas 1961 - Dunaújvárosi Kohász SE 1998 - Dunaferr SE 2003 - Dunaújváros FC

Sikerek

NB I Bajnok (1): 1999-2000

Nemzetközi kupaszereplés Szezon Esemény Forduló Ellenfél 1. mérk. Visszav. Össz. 2000–2001 UEFA-bajnokok ligájaSel., 2. ford. Hajduk Split2–02–24–2Sel., 3. ford. Rosenborg BK2–21–23–42000–2001UEFA-kupa1. forduló Feyenoord0–11–31–42001–2002UEFA-kupaSelejtező Olimbiakósz Lefkoszíasz2–42–24–6

Összesítés Esemény M Gy D V Rg Kg Gk UEFA-bajnokok ligája 4 1 2 1 7 6 +1 UEFA-kupa 4 0 1 3 5 10 –5 Összesen 8 1 3 4 12 16 –4

M = Lejátszott mérkőzések; Gy = Győzelmek; D = Döntetlenek; V = Vereségek; Lg = Lőtt gólok; Kg = Kapott gólok; Gk = Gólkülönbség

Híres játékosok

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

Senad Žerić Dave Simpson Almiro Lobo Jegia Javruján Eduard Hrnčár Marek Penksa Ryan Reece Ihor Nyicsenko Bakó Béla Balogh Tamás Baranyi Miklós Bükszegi Zoltán Csehi Tibor Éger László Hegedűs András Kotász Antal Kuti László Lengyel Ferenc Mészáros Norbert Nagy János Nagy Tamás Nikolov Balázs Orosz Ferenc Petry Zsolt Rabóczki Balázs Rósa Dénes Rósa Henrik Salamon Miklós Simon Attila Sowunmi Thomas Tököli Attila Weimper István Zavadszky Gábor Zombori András Zsinka János

Edzők

További információk

Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja Képek, adatok az Eszperantó úti stadionról

Jegyzetek

Kategória:Fejér megye labdarúgócsapatai Kategória:Megszűnt magyar labdarúgócsapatok Kategória:Dunaújváros sportélete Kategória:1952-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Magyar labdarúgócsapatok