Damásdi Alex (1997. március 27. – ) magyar labdarúgó, az osztrák SV Draßmarkt játékosa.
Pályafutása Damásdi Alex az MTK, a Puskás Akadémia és a Videoton játékosa volt utánpótlás játékosként, 2013-ban pedig Felcsútra került, a Puskás Akadémia csapatához. Kölcsönben Csákváron és Cegléden is játszott, majd 2018 nyarán a Debreceni VSC-hez igazolt. Az NB II-es Ceglédben a 2017–18-as szezonban 38 bajnoki mérkőzést játszott, ezeken 9 gólt szerzett. Az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben, 2019. február 2-án. MLSZ (magyarul) Ezt követően többnyire a DVSC tartalék csapatában szerepelt, a 2020-2021-es idény első felében pedig a másodosztályú DEAC játékosa volt kölcsönben. 2021 januárjában a DVSC felbontotta a szerződését. Összesen nyolc alkalommal lépett pályára az élvonalban. Ezt követően fél évet ismét Cegléden töltött, majd 2021 nyarán az NB II-ben szereplő BFC Siófok igazolta le.
Statisztika KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaÖsszesenPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPuskás Akadémia2015–160010––10Összesen0010––10Csákvár2016–174010––50Összesen4010––50Cegléd2017–1838900––389Összesen38900––389Debrecen2018–192030––50Összesen2030––50Karrier összes4495000499
Jegyzetek
Források
Damásdi Alex adatlapja az ÖFB oldalán
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A Ceglédi VSE labdarúgói Kategória:A Csákvár labdarúgói Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói