A Papi Békemozgalom a magyar kommunista rendszer által szervezett mozgalom volt az 1950-es évektől, amely része volt az egyházak társadalmi befolyásának megtörését szolgáló erőfeszítéseknek a diktatúra évtizedeiben. A kommunista állam a pavlovi reflexeket alkalmazta: Szigorúan büntette az engedetlenséget, és bőségesen jutalmazta az engedelmességet.

Az 1950. augusztus 1-jén egy „békegyűlésen” Kádár János irányításával szovjet mintára létrehozott mozgalom célja az egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása volt. Ennek módszere az volt, hogy az uralkodó rezsim a Szentszék befolyási körén kívül eső kulcspozíciókba saját embereit ültette. A rendszer ellenségeinek tekintett papokat pedig nyomás alatt tarthatták azzal a fenyegetéssel, hogy ideológiailag megbízhatóbb papokkal leválthatóak.

A Papi Békemozgalmat a kommunista blokk országai számára központilag tervezték, nemzetközi intézményeket hoztak létre hozzá, de sehol sem sikerült teljesen elérni az egyházak Marxista-Leninista ideológiához való idomítását. Romániában megalapítani sem sikerült,„Néhány államban sikerült megszervezni a hivatalos »békepapi mozgalmat«, amelynek tagjait a Szentszék kiközösítette. Erdélyben nem sikerült létrehozni ezt, a papok és egyháziak ellenállása miatt. De tudjuk: egyéni kollaboránsok igenis voltak.” (Jakubinyi György: Márton Áron püspök és a Szentszék. In: Keresztény Szó, 16. évf. 9. sz., 2005. szeptember) Online: Jugoszláviában létrejött a mozgalom, de szinte látszat nélkül, végelgyengülésben múlt ki, Lengyelországban nem tudott elérni jelentős befolyást, Csehszlovákiában feloszlatták.

Magyarországon évtizedekig működött. A Papi Békemozgalom tagjai sokféle indíttatással csatlakoztak, voltak, akik egyéniségük vagy elhatározásuk miatt kevésbé voltak ártalmasak, mások tevékenysége azonban a diktatúra súlyát helyezte az egyházak és a hívek vállára, segítséget nyújtottak a vallásgyakorlás üldözésében és társaiknak nagy személyes károkat okoztak.

Voltak olyan papok is, akiket kínzással kényszerítettek a békemozgalomhoz való csatlakozáshoz, mint Nyisztor Zoltán prelátus, aki igent mondott, de aztán nyugatra szökött az országból. Varga Ferencnek ugyanez nem sikerült: elfogták és hazaárulás vádjával életfogytiglani börtönre ítélték.

A mozgalom alapító vezetője Beresztóczy Miklós lett, aki elbeszélése szerint nem tudta elviselni a kínzásokat, illetve az egyházi elöljárójával feszült viszonyban álló Horváth Richárd (miután egy püspöke által korábban felfüggesztett, kompromittált másik papot nem tudtak erre a szerepre rávenni.)

A Papi Békemozgalom háttere A Papi Békemozgalom háttere a kommunista állam "békepolitikája" volt. Az 1950-es évek elejének filmhíradóiban megfigyelhető, hogy a narrátor "újrafelfegyverzéssel", "új náci háborúra" való előkészületekkel vádolja Nyugat-Németországot, Eisenhower tábornokot - némely filmhíradó narrációja Eisenhowert "Haláltábornoknak" nevezte - és természetesen az Amerikai Egyesült államokat.

Amikor a papi békemozgalom elindult, az egyházak már túl voltak a kommunista hatalomátvétel első nagy próbatételein, amely sokak számára a halált jelentette. Megkezdődött a papok, szerzetesek, nővérek keletre hurcolása, bebörtönzése és internálása, megkínzása és megalázása, lezajlottak az egyházak és a hívők megfélemlítését szolgáló koncepciós perek.

Az erőszak a mozgalom megindulása után is sokáig folytatódott – a papi békemozgalom azt volt hivatva demonstrálni, hogy a hatalom csak abban a formában tűri meg a vallásgyakorlást, ha az neki, és a Marxista-Leninista ideológiának teljes mértékben alávetetten, a kommunista állam által társadalomellenesnek minősített befolyásgyakorlás kizárásával folyik. A rendszer nyílt támogatása természetesen a hatalom helyeslését váltotta ki.

A mozgalom a megfélemlítés közepette túlélési mintát mutatott a papoknak, amelyhez az is hozzátartozott, hogy a kulcshelyekre juttatott békepapok útján a plébániákon tapasztalt legkisebb aktivitást is áthelyezéssel, vagy ennél drasztikusabb módon büntették.

Erre részben azért volt szükség, mert a hatalomátvétel előtt az egyházak köré hatalmas, milliós tagságú, színes civil élet szerveződött, amelyet szét akartak zúzni, mert a rendszer széthullásáig nem tűrte a hatalomtól független szerveződéseket. Másrészt az egyház belső felbomlasztását azért kísérelték meg, mert az erőszak mérsékelt sikerre vezetett, a hívők megvédték papjukat, vagy elhurcolása után is szimpatizáltak vele és a szabad média fokozatos felszámolásával egyre erősebb egyházellenes propaganda sem volt átütő sikerű, az üldözés és a rágalmak ellenére az egyház és a vallás még mindig élt.

Több sikertelen korai próbálkozás után a magyar kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (MDP KV) jegyzőkönyvei szerint a békemozgalmat a vezetőség tervezte meg. A háttérből való irányítására 1950-ben Kádár János kapott megbízást.

A mozgalom megalapítása A mozgalom Budapesten jött létre. A meghívóban nem szerepelt, hogy mozgalom megalapításáról lesz szó és erre csak a gyűlés végén került sor. Az első békegyűlésen a híradások szerint 273-an vettek részt, amely a papság ekkori 7300-as létszámához képest kicsi volt, a szervezett sajtókampány azonban ezt az összehasonlítást nem közölte, és a résztvevők nagy számáról cikkezett. Ahogy nem közölték azt sem, hogy a gyűlésen papnak öltözött ávósok és ügynökök is részt vettek, vagy hogy a jelenléti íven olyanokat is feltüntettek, akik ekkor már internálótáborban voltak. (Sok szabadon lévő pap utólag tiltakozott, amiért szintén jelenlévőnek tüntették fel őket).

A hivatalos tájékoztatásban (ekkor már csak az volt) az szerepelt, hogy a békepapok a gyűlésen az egyház és a népi demokrácia iránti hűségüket együtt fejezték ki. Természetesen nem szerepelt az újságokban az MDP KV 1950. június 14-ei titkos határozata sem, amelyben a következő utasítás szerepelt: "A papi békemozgalmat fel kell használni a katolikus alsópapság és a felső vezetők szembeállítására" Nem volt ismert az a jegyzőkönyv sem, amely szerint Kádár Jánosék előkészítették az ülés napirendjét, magukat a felszólalásokat és a sajtóvisszhangot.

Jegyzetek

Források Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk! (Budapest, 2005)

További információk Az ’56-os forradalom és a katolikus egyház – A megtorlás A papi békemozgalom – a diktatúra szülötte Keresztes Sándor interjú, többek közt a békepapokról Gárdonyi Máté: Magyar teológusok útkeresése a szocializmus évtizedeiben Ungváry Krisztián: Rés vagy erős bástya? – A magyar katolikus egyház és a Kádár-rendszer – Élet és Irodalom, 2006. március 3. Forráskiadványok, bibliográfia – Lotz Antal hagyaték Iványi Gábor: Népszámlálás. 1975 – Beszélő, 1998. június 7. Pál József: Békepapok. Katolikus békepapok Magyarországon, 1950–1989; Egyházfórum, Bp., 1995 Orbán József Gyula: Katolikus papok békemozgalma Magyarországon, 1950–1956; METEM, Bp., 2001 (METEM-könyvek)

Kapcsolódó szócikkek Opus Pacis

Kategória:Magyarország 1945–1956 között Kategória:Magyar vallástörténet Kategória:Magyarországi kereszténység Kategória:Keresztényüldözések, térítések