Leonardo Spinazzola (Foligno, 1993. március 25. –) olasz válogatott labdarúgó, a Napoli balhátvéde.
Pályafutása Klubcsapatokban Spinazzola Folignóban született, pályafutását a Virtus Foligno és a Siena korosztályos csapataiban kezdte.Dall'intervista di Matteo Magri, «Non avrei mai fatto il calciatore senza la forza di mia madre», Corriere.it, edizione di Bergamo, 2016. november 26. 2010-ben került a Juventushoz, ahol eleinte a Primavera-csapatban lépett pályára. 2012. július 5-én az Empoli csapatának adták kölcsön. Szeptember 1-jén, a Novara elleni 2–2-es döntetlennel végződő másodosztályú bajnokin lépett először pályára a felnőttek között. Hét bajnokin szerepelt a csapatban, majd 2013 januárjában a Virtus Lancianóhoz adták kölcsön.
Mindössze három alkalommal szerepelt a klub színeiben, 2013 augusztusában a Sienához került kölcsönbe a következő idény végéig. 24 másodosztályú bajnokin egyszer volt eredményes, majd a Siena csődje után visszakerült a Juventushoz, amely ekkor megvásárolta játékjogának maradék 50%-át.
2014. augusztus 11-én Spinazzola az élvonalbeli Atalantában folytatta pályafutását, ugyancsak kölcsönben. Augusztus 31-én, a Verona elleni bajnokin mutatkozott be az olasz első osztályban. Kölcsönben megfordult még a Vicenza és a Perugia csapataiban is, majd 2016 nyarán visszatért az Atalantához, ahol ezt követően két szezont töltött és ahol alapemberként számítottak rá. Összese 48 bajnokin kapott lehetőséget.
2018 nyarán visszatért a Juventushoz, ahol 2019. január 12-én debütált a torinóiak első csapatában a Bologna elleni Olasz Kupa mérkőzésen. Március 12-én a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett a nyolcaddöntő visszavágóján a spanyol Atlético de Madrid elleni 3–0-s győztes mérkőzésen.
2024. július 10-én a Napoli szerződtette.IL NAPOLI UFFICIALIZZA L’ACQUISTO DI LEONARDO SPINAZZOLA
A válogatottban 2017. március 28-án, a hollandok ellen 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen mutatkozott be az olasz válogatottban.
Statisztika Klubcsapatokban 2021. április 29-én frissítve. KlubBajnokságSzezonBajnoki mérkőzésOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólEmpoli Serie B2012–137110––81Virtus Lanciano 2012–133000––30Siena 2013–1424120––261Atalanta Serie A2014–152031––51Vicenza Serie B2014–1510000––100Perugia2015–1634020––360Atalanta Serie A2016–1730020––3202017–181801060–250Összesen4803060–|570JuventusSerie A2018–19100101000120RomaSerie A2019–202410081―3222020–2127210110―392Összesen51310191–|714Karrier összes1895131261002287
A válogatottban 2021. július 2-án frissítve.
VálogatottÉvPályára lépésGólOlaszország201750201800201930202020202180Összesen180
Sikerei, díjai Juventus Torneo di Viareggio: 2012 Olasz Szuperkupa-győztes: 2018
Egyéni elismerés Torneo di Viareggio, a torna legjobb játékosa: 2012
Jegyzetek
Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Perugia labdarúgói Kategória:A Vicenza Calcio labdarúgói Kategória:Az Atalanta BC labdarúgói Kategória:Az SS Virtus Lanciano 1924 labdarúgói Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:Az AC Siena labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:Olasz bajnok labdarúgók