Kolonits Klára (Budapest, 1969. október 15. –) Kossuth-as és Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő (koloratúrszoprán), a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel kitüntetett magánénekese, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Bartha Dénes zenetörténész unokája, Dinyés Dániel karmester felesége.
Életpályája Énektanulmányait Schultz Katalinnál kezdte, majd 1995-ben szerzett diplomát Forrai Zsuzsa tanítványaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének magánének szakán. Részt vett Anne Reynolds, Walter Berry és Ileana Cotrubas mesterkurzusain. 1995–1997 között a Debreceni Csokonai Színház, 1997–1998 között vendégként a Szegedi Nemzeti Színház, illetve a Szolnoki Szigligeti Színház, majd 1998–2001 között a Budapesti Operettszínház tagja volt. Korai szerepei között Annuska (Verdi: Falstaff), Almaviva grófné (Mozart: Figaro lakodalma) Olympia-Giulietta-Antónia (Offenbach: Hoffmann meséi), Fiordiligi (Mozart: Così fan tutte) és az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola) találhatóak.
Miután számos nemzetközi énekversenyen díjat nyert, 2002-ben a Magyar Állami Operaház magánénekesnője lett. 2003. január 30-án debütált Fiordiligiként.
Vendégként La Traviatát énekelt Pozsonyban, Ljubljanában, Eszéken, Ostravában, Debrecenben, a Schloss-Kirchstetteni Fesztiválon és Szombathelyen, Gildát Kolozsváron és Miskolcon, Odabellát Budapesten (BudaFest) és Miskolcon, Olympiát-Giuliettát-Antóniát Szolnokon, Brnóban, Gijónban és a Miskolci Operafesztiválon, a Puritánok Elviráját Pécsett és Zamárdiban, a Lammermoori Lucia címszerepét Szombathelyen és a Ferencvárosi Ünnepi Játékokon a Bakáts téren, Beatrice di Tendát és Lucrezia Borgiát Koppenhágában, Donna Annát Prágában, Brnóban, Zágrábban, Kassán és a Gars am Kamp-i Open Air Fesztiválon, az Éj királynőjét pedig Amszterdamban, Hágában, Weimarban, Linzben és a Savonlinnai Operafesztiválon, ez utóbbin finn nyelven.
Hangverseny-repertoárja Mozarttól és Handeltől Verdi Requiemjén és az eredeti nyelveken énekelt dal-koncerteken át egészen a kortárs zenéig ível (Kurtág, Eötvös, Boulez) – többek között Dinyés Dániel, Jörg Widmann és Gia Kancseli műveinek magyarországi bemutatóin is részt vett.
2009-ben a Hunnia Recordsnál megjelent Liszt-dalokból álló kompakt lemeze, amelyet Fonogram-díjra jelöltek. 2013-ban majd 2018-ban anyaszínháza, a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel tüntette ki. Szintén 2018-ban a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa lett. Nyertes projektje az énekpedagógiára, a fiatalok stílusválasztásának megkönnyítésére, hangfajokra, útválasztásokra és neves művészek pályakezdésének bemutatására koncentrál.
Szerepei
Vincenzo Bellini: Norma – címszerep Vincenzo Bellini: Montague és Capulett párt – Júlia Vincenzo Bellini: A skóciai puritánok – Elvira Dohnányi Ernő: A vajda tornya – Iva Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia – címszerep Erkel Ferenc: Hunyadi László – Szilágyi Erzsébet Erkel Ferenc: Bánk bán – Melinda Giacomo Meyerbeer: A hugenották – Valois Margit Wolfgang Amadeus Mozart: Ascanio Albában – Fauno Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból – Konstanza Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro lakodalma – Almaviva grófné Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte – Fiordiligi Wolfgang Amadeus Mozart: Don Juan – Donna Anna Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Az Éj királynője Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia; Giulietta; Antonia Giacomo Puccini: Bohémélet – Mimì Johann Strauss d. S.: A denevér – Rosalinda Giuseppe Verdi: Luisa Miller – Luisa Giuseppe Verdi: Attila – Odabella Giuseppe Verdi: Rigoletto – Gilda Giuseppe Verdi: La Traviata – Violetta Valéry Giuseppe Verdi: ''Falstaff – Annuska
Díjai Trevisói Toti dal Monte énekverseny – különdíj (1997) III. Budapesti Nemzetközi Énekverseny – 2. helyezés (1997) Magyar Rádió Énekversenye – 1. helyezés és különdíj (2000) Nemzetközi Haydn Énekverseny – 2. helyezés és különdíj (2003) Artisjus-díj (2005) Liszt Ferenc-díj (2010) A Magyar Állami Operaház Kamaraénekesnője (2013, 2018) Debrecen Város nívódíja (2016) Székely Mihály-emlékplakett (2016) A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja (2018) Kossuth-díj (2020) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2022)
Jegyzetek
Források Kolonits Klára a Magyar Állami Operaház adatbázisában Medveczky Attila: A méltatlanul mellőzött operákat is repertoáron kéne tartani. Liszt Ferenc varázslatos dalaival külföldön is nagy sikert arattam = Függetlenség 2014. január 14. (Hozzáférés: 2019. október 9.)
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Szopránok Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek