Gianluigi Buffon (Carrara, 1978. január 28. –) világbajnok olasz labdarúgókapus. 176 válogatottságával első helyen áll az örökranglistán a válogatottban lejátszott meccsek száma alapján.

Eleinte nem kapus, hanem középpályás, sőt néha szélső volt. 12 éves korától állt a háló elé, azzal az indokkal, hogy lusta volt annyit futni, amennyit kellett volna. A sportolás a vérében van, édesapja olasz juniorbajnok volt súlylökésben, édesanyja 16 éven át tartotta a diszkoszvetés országos csúcsát, két nővére első osztályú röplabdázó volt, egyik nagybátyja az A1-ligában kosarazott, édesapja másodunokatestvére a Milan, az Inter és a Genoa kapusaként 15-ször szerepelt az olasz válogatottban.

Tizenhatodik születésnapja után felfigyelt rá az AC Parma éles szemű játékosmegfigyelője, aki a sonka és a kolostor városába csábította a langaléta legényt. Alighanem az égvilágon senki nem gondolta volna, hogy szűk egy évvel később már a nagycsapat hálóját őrzi egy Serie A-meccsen. 2001 nyarán a Juventus eladta első számú kapusát Edwin Van der Sart és legnagyobb csillagát, Zinédine Zidane-t. Az értük bezsebelt nem kevés pénzből a torinóiak megvették Lilian Thuramot és Buffont. A kapusért fizetett 105 milliárd líra minden idők legdrágább hálóőrévé emelte a még mindig csak a 23. életévében járó fiatalembert. 20 éves kora óta tagja volt az olasz válogatottnak.

Bemutatkozása a zebráknál máig emlékezetes maradt: a Chievo elleni szezonnyitón az első percekben egy szöglet után kiejtette a labdát, amiből az újonc kiscsapat vezetést szerzett. Később egész éves kiváló teljesítményével hozzásegítette a Juventust története 26. bajnoki címéhez.

A 2002-es ázsiai világbajnokságon valamennyi meccsen az ő nevével kezdődött a válogatott összeállítása, tehát kiszorította a kapuból az Eb-hős Toldót. A nyolcaddöntőben, a házigazda koreaiak az utolsó percekben fejelt Ahn-góllal ejtették ki a Trapattoni-legénységet. 2006-ban Yasin díjat kapott és bekerült a FIFA World Cup All-Star Team csapatába. Ugyanebben az évben a Serie A legjobb kapusa, a IFFHS Világ legjobb kapusa és FiFPro Az év kapusa lett. A 2006-os UEFA Év csapatába is beválasztották. 2007-ben ismét a IFFHS Világ legjobb kapusa és a FiFPro Az év kapusa címeket tudhatta magáénak. Új szerződést írt alá és így a Juventus csapat tagja 2012-ig. A családi nevének a jelentése bohóc. Buffon egyszer úgy nyilatkozott, hogy:

2018. május 17-én a sajtótájékoztatón, amit ő hívott össze, bejelentette, azon a héten szombaton, 19-én húzza utoljára magára a Juventus mezét, és a következő szezonban már nem lép pályára.

2018. május 19-én a Hellas Verona elleni hazai bajnokin játszotta utolsó mérkőzését a Juventus játékosaként. Gólt nem kapott, a 63. percben Carlo Pinsoglio váltotta, a cserénél díszsorfalat kapott. A mérkőzést végül a Juventus 2–1-re nyerte, melynek már tétje nem volt, mert a bajnoki címet már korábban bebiztosították.

2018. július 6-án a 40 éves Buffon egy éves szerződést írt alá a Paris Saint-Germain csapatával. 2019-ben visszatért a Juventushoz, ahová egy évre szerződött le, majd 2021. június 17-én visszatért a Parma-hoz.

Sikerei, díjai Első mérkőzése az olasz élvonalban: 1995. november 19. Parma-AC Milan 0-0 Első mérkőzése az olasz válogatottban: 1997. október 29. Oroszország -Olaszország 1-1

Egyéni díjak FIFA 100 Yasin díj: 2006 2006 FIFA World Cup All-Star Team UEFA Euro 2008 Team of the Tournament Serie A legjobb kapusa: 1999, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006 Serie A második legjobb kapusa: 1997, 1998 Bravo-díj: 1999 UEFA Bajnokok Ligája legjobb játékosa: 2003 UEFA legjobb kapus: 2003, 2017 IFFHS Világ legjobb kapusa: 2003, 2004, 2006, 2007 FiFPro Az év kapusa: 2006, 2007 UEFA Év csapata: 2003, 2004, 2006 IFFHS Az évszázad kapusa Aranyláb díj: 2016

Klub díjak Parma Serie A második helyezett: 1996–1997 Coppa Italia: 1999 Coppa Italia második helyezett: 2001 Supercoppa Italia: 1999 UEFA-kupa: 1999

Juventus Serie A bajnok: 2001–2002, 2002–2003, 2011–2012, 2012–2013, 2013–2014, 2014–2015, 2015–2016, 2016–2017, 2017–2018, 2019–2020 Olasz kupa második helyezett: 2002, 2004 Olasz szuperkupa győztes: 2002, 2003 Olasz szuperkupa második helyezett: 2005 Bajnokok Ligája második helyezett: 2003, 2015, 2017 Serie B bajnok:2006-07 Olasz kupa:2014-15,2015-16,2016-17,2017-18

Paris Saint-Germain Ligue 1: 2018–19 Francia szuperkupagyőztes: 2018 Válogatott díjak U-21 Európa-bajnok: 1996 Mediterrán játékok: 1997 Világbajnok: 2006 Európa-bajnoki ezüstérmes: 2012

Egyéni Bravo-díj: 1999 Az év kapusa a Serie A-ban: 1999, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2008, 2012, 2014, 2015, 2016, 2017 Az év kapusa az UEFA-nál: 2002–03, 2016–17 UEFA – Év labdarúgója: 2002–03 UEFA – Év csapata: 2003, 2004, 2006, 2016, 2017 ESM – Év csapata: 2002–03, 2016–17 Európa legjobb kapusa:2003, 2016, 2017 IFFHS Világ legjobb kapusa: 2003, 2004, 2006, 2007, 2017 FIFA 100 Világbajnokság Jasin-díj: 2006 Világbajnokság All-Star Team: 2006

Játékos-statisztika Klub

2020. július 4-én frissítve Csapat Szezon Bajnokság Osztálya Olasz kupa Európai Egyéb ÖsszesenBajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokParma1995–1996Serie A90000000901996–19972700010–2801997–19983206080–4601998–199934060110–5101999–200032000904302000–20013402070–430 összesen 168 0 14 0 36 0 2 0 220 0Juventus2001–2002Serie A34010100–4502002–2003320001504802003–200432000603902004–200537000110–4802005–20061802040002402006–2007Serie B37030–4002007–2008Serie A34010–3502008–20092302050–3002009–20102701070–3502010–20111601000–1702011–201235000–3502012–201332010100104402013–201433000140104802014–201533000130104702015–20163500080104402016–201730000120104302017–2018210309010340 Összesen50901501240806560Paris Saint-Germain2018–19Ligue 1170205010250Juventus2019–20Serie A80501000140Teljes karrier702036016601109150

Válogatottban

2018. március 23

OlaszországÉvekPályára lépésekGólok19971019983019998020004020017020021202003702004120200530200615020078020089020091102010202011100201211020131502014802015802016130201780201810összesen1760

Jegyzetek

Források

Fűrész Attila–Privacsek András: Buffon. Több mint győztes; Inverz Media, Bp., 2018 Gigi Buffon: Numero 1. Önéletrajz; közrem. Roberto Perrone, ford. Vincze Hajnalka; Jaffa, Bp., 2018

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Olasz olimpikonok Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Carraraiak Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Az 1996. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók