bélyegkép|300px|A csillagkapu A csillagkapu, vagy több idegen faj nyelvén "chapai" egy nagy, gyűrű alakú eszköz a Csillagkapu univerzumában, fejlett technológiát használ szinte azonnali utazáshoz az űr távoli pontjai között. Ezeket az eszközöket először a Roland Emmerich által rendezett Csillagkapu című filmben, majd a Csillagkapu, a Csillagkapu: Atlantisz, a Stargate Universe és a Stargate Infinity című sorozatokban lehetett látni. A csillagkapu ezen sorozatok cselekményének középpontjában áll, egy kisebb, főszereplőkből álló csapattal együtt, akik más bolygókat derítenek fel, és idegen fajokkal találkoznak.

A csillagkapukon kilenc ékzár van, amelyből hetet használnak a galaxison belüli utazásra. A nyolcadik ékzárat először a második évadban, az Asgard fajjal való első kapcsolatfelvételkor használja Jack O’Neill az ŐsökA kapuk építőinek egyik elnevezése a sorozatban tudásának birtokában, később pedig Csillagkapu: Atlantiszban használják a galaxisok közötti utazásra. A kilencedik ékzár a Destiny nevű ős űrhajó elérésére szolgál, ennek használatához viszont mérhetetlenül sok energia és egy kód szükséges (a kód a hajó nyolcszimbólumos címe és a Föld jele). Ezt a tárcsázási funkciót a Stargate Universe-ben használták első ízben. Az ékzárak egyenlően vannak elosztva a kapu szélén, és 39 szimbólum található a belső gyűrűn. Általában 6,7 méter az átmérőjük, súlyuk kb. 29 tonna (64 000 lbs) és a naqahdah nevű kitalált nehézfémből készültek. A legtöbb kapu függőlegesen áll.

A sorozat története szerint a kapuk készítői az Ősök néven ismert idegen faj, akik évmilliókkal ezelőtt rengeteg bolygón és holdon elhelyezték el őket szerte a Tejútrendszerben és más galaxisokban. Teal’c azt állította, hogy ezen világok közül a Goa’uld később sokat terraformált. Közösen ezeket „Csillagkapu hálózatnak” hívják, mivel megkönnyíti az utazást a bolygók között. A Csillagkapu cselekménye valójában akkor kezdődik, mikor az Egyesült Államok Légiereje rájön, hogyan használja a Földön felfedezett szerkezetet, és elkezdi felderíteni a galaxist a használatával. Habár csillagkapuk sok bolygón megtalálhatóak, a fajok, melyekkel találkoznak rendkívül kezdetlegesek, és számukra a kapu nem több, mint szent vagy félelmetes ereklye, bizonyíték erre az általuk használt „Istenek gyűrűje” és a „Sötétség köre” kifejezések.

Az ötlet eredete A csillagkapu ötletét az eredeti film írói, Dean Devlin és Roland Emmerich találták ki. Hasonló eszközök már voltak előző művekben is, de a csillagkapu elképzelése egészen eredeti. A név logikus választás volt ("kapu a csillagokba"), de ennek hatására később a Star Trek-hez és Star Wars-hoz hasonlították, azonban ezeknek nincs köze hozzá. Az ötletet a későbbiekben a Csillagkapu sorozat készítői, Brad Wright és Jonathan Glassner fejlesztette tovább.

A csillagkapu működése nagyrészt az elméleti fizikán alapul, részben a fekete lyukakon és a féregjáratokon. A féregjárat a téridő görbülete, amely az űr "hajlítását" idézi elő, valószínűleg rövidebb utat biztosítva két pont között ezáltal. Habár ezek valójában is létezhetnek, kevesen hiszik azt, hogy az ehhez hasonló jelenségek biztonságos emberi utazást tehetnek lehetővé, mivel létrehozásukhoz rengeteg gravitációra van szükség, ami megölné a lehetséges utasokat. Ezt a problémát a csillagkapu, az utazó részecskékre bontásával hidalja át.

Az utazók kapujának ötlete gyakran megjelenik a fantasy és a sci-fi történetében is, gyakran hasonló alakot öltve: egy szabályos vagy szabálytalan, zárt geometriai formájú eszköz vagy egy mágikus tárgy vízhez hasonló, hullámzó tócsával kitöltve, amely a két hely közötti határt jelképezi (lásd lentebb: általános szemlélet). A csillagkapu is ezen az elképzelésen alapul, a mai technológia minden lehetséges módszerével megmagyarázva.

Működés thumb|A kép a működést szemlélteti. A 6 koordináta-pont egyértelműen megadja a cél elhelyezkedését, míg a fennmaradó 1 (a hetedik) a kiindulási pontot jelöli

A Csillagkapu című film csak felületesen írta le, hogyan működik a szerkezet, de a későbbi műsorok részletesen belemennek a magyarázatába. A Csillagkapu sorozatban elmondják, hogy a kapu célpontja nincs meghatározva, a tárcsázás nevű folyamat során választódik ki. Miután az utazó kiválasztotta a célt, a kapu féregjáratot készít maga és a kiegészítő eszköz között, amit a tárcsázó oldalon lévő kapu lát el energiával. A tárgyak vagy emberek a kapuk közötti utazás közben elemi összetevőikre esnek, majd átmennek a féregjáraton, és a másik oldalon helyreállnak. A működés feltételezi a - mai kvantumfizika alaptörvényének számító - bizonytalansági elven túlmutató törvény létét.A harmadik évadban a Tollanaról megmentett idegenek is beszélnek Samantha Carternek a kvantumfizika tévedéseiről.

Tárcsázás Minden helynek, amely rendelkezik csillagkapuval, van egy saját, egyedi címe, amely hat vagy több, nem ismétlődő szimbólumból áll, ezek a tárcsázó csillagkapun megjelennek. Ezen szimbólumok helyes sorrendben való tárcsázásával az utazó kiválasztja a célt.

A műsorban megegyező a tárcsázás folyamata, ez magába foglalja egyedi szimbólumok társítását a belső gyűrűről legalább hét ékzárral a külső részéről. A fő "cím" tárcsázódik először, ezt követi a kapu eredetszimbóluma, ami a címsor végét jelenti. Ahogy minden egyes szimbólum tárcsázva lett, azt mondjuk, hogy az ékzár kódolva és ezt általában világosodás vagy mozgás követi. Az utolsó szimbólum tárcsázása és az ékzár kódolása után a féregjárat megnyílik. Ha a cím hibás vagy nem felelnek meg egy létező vagy működő csillagkapunak, az utolsó ékzár nem kódolódik, és az összes többi lekapcsol.

Címek

A címek létrehozásához használt szimbólumok a konstellációk képei. Hat konstelláció azonosításával az űrben egyetlen pontot lehet kivetíteni, amely meghatározza a kívánt célt. A történet szerint ez elegendő a galaxisban található bármelyik csillagkapu tárcsázásához. A tárcsázott szimbólumok gyakran "koordinátákként" vannak azonosítva, és rendezett szövegként írják; például az Abydos címe: .

A nyolc szimbólumból álló címek Az ötödik faj című részben lettek bemutatva, ezek a különböző galaxisban található csillagkapuk összekötésére valók. A nyolcadik szimbólum úgy működik, mint egy "körzeti hívószám". Stabil féregjárat létrehozásához lényegesen több energia kell – sokkal több, mint amennyit egy átlagos tárcsázás nyújthat. Ezt többféleképpen is elő lehet állítani, általában ZPM-et használnak.

Kilenc szimbólumú címeket még sohasem tárcsáztak, de a "Stargate: Universe" című harmadik sorozatban jelent meg (2009. október 2.). Az ősök régen két hatalmas csillaghajót küldtek el az univerzum egy ősöreg szegletébe: az első hajó járt elöl, ugyanis ez gyártotta és rakta le az új Csillagkapukat az idegen világokra; majd ezt követte a második hajó, amelynek legénysége a felderítést végezte. A felderítők a Csillagkapuk 9. ékzára segítségével juthattak vissza az űrhajójukra. A nyolcadik és a kilencedik ékzár olyan ritkán használt, hogy azok gyakran a kaput tartó kőtalapzatba vannak ágyazva. Emiatt sokat azt hiszik, hogy a kapun csak hét ékzár van.

7 db ékzár használatával egy kapuról elméletileg 1 987 690 320 cím tárcsázható (kézzel vagy más külső eszközzel), de az eredeti tárcsázón a 39-ből csak 38 szimbólum szerepel (amiből egy a kapu eredetszimbóluma) így a variációk száma csak 1 673 844 480.A kapuk címe 6 külső pont fizikai helyéből adódik (a referenciapontokat jelöli a 38 szimbólum), tehát a valódi célok szempontjából a cím első hat elemének sorrendje közömbös (vagy ugyanazt a kaput nyitja meg, vagy nem hoz létre féregjáratot), a 7 szimbólummal címezhető kapuk száma tehát:

DHD

A sorozatokban többféle módszer létezik, melyekkel kaput lehet tárcsázni, a legáltalánosabb a DHD használata. A rajta lévő gombok jelképezik a csillagkapu szélén levő szimbólumokat, megnyomásukkal az utazó létrehozza a címet. A középen levő félgömb Enter gombként szolgál, vele lehet aktiválni egy csillagkaput, miután a cél már tárcsázva lett. A Tejútrendszerben a DHD-k a 39-ből csak 38 szimbólumot tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy mindig van egy hiányzó, ami nem a helyszín eredetét kifejező szimbólum. Az megerősített, hogy a hiányzó szimbólum számos DHD-n különbözik, függően attól, hogy a csillagkapu hogyan van elhelyezve az adott bolygón. A szimbólum, amely a csillagkapu talapzata alá van rejtve, nem látható a két ékzárral együtt, és nem tárcsázható a DHD-vel. Ez azt jelenti, hogy a galaxis egyes részeiről csak bizonyos címeket lehet tárcsázni. Az egyetlen mód az összes lehetséges cím tárcsázására a kapu kézi tárcsázása, vagy egy alternatív tárcsázó használata, mint például a CSKP-n.

A sorozat tisztázza, hogy eredetileg minden csillagkapu rendelkezett saját DHD-vel, a kapu előtt elhelyezve. Az idők folyamán azonban néhány DHD megsérült vagy elveszett. Ez számos nehézség okozója a főszereplők számára, mivel az olyan csillagkapuk tárcsázása, amely nem rendelkezik DHD-vel, még mindig lehetséges, de ez azt jelenti, hogy a hazatárcsázás már sokkal nehezebb, vagy egyáltalán nem is sikerül. A CSK-csapatokat megelőző MALP-ok egyik fő funkciója, hogy megerősítse a DHD létezését.

A féregjárat Miután egy címet tárcsáztak, a kapu létrehozza a stabil féregjáratot maga és a tárcsázott kapu között. A készítési folyamatot nagy pontossággal ábrázolták, és ezért ez lett a Csillagkapu film fő motívuma, néha pedig a Csillagkapu sorozat és a Csillagkapu: Atlantisz főcímében is. Bemutatja a „víztócsa” készítését, ami kb. 2 másodpercig tart, és a bizonytalan energiaörvény kidobásával fejeződik be, ezt hívják kawoosh-nak, a vízáradathoz vagy a higanyhoz való hasonlósága miatt. A kawoosh-t a csillagkapu erejeként írják le, általában félelemmel tölti el a karaktereket, ez áthat a film és a sorozat közönségére. A kawoosh nyom nélkül megsemmisít mindent, ami az útjába kerül. Képes üreget vágni a jégbe. vagy a földbe is – és ugyanezt a tulajdonságát a Jaffák olykor hamvasztási szertartáshoz használják fel.

A féregjáratok ereje kizárólag a kiindulási pontból származik (például a tárcsázó csillagkapu energiaforrása). A Samantha Carter által felfedezett tudományterületnek, a féregjáratok fizikájának egyik alapigazsága, hogy a másik végén létrehozott rendkívül nagy mennyiségű energia nélkül egy féregjárat csak 38 percig tartható fenn.

A csillagkapu valóságos kapuja a gyűrűkön belül található, ha megfelelő címet tárcsáztak. Megjelenésében egy, a kapu helyzetével megegyező irányú víztócsa, melyet eseményhorizontnak hívnak. Valóságban az eseményhorizont a fekete lyukak felszíne, amelyen keresztül az állítólagos féregjáratba lehet jutni; a csillagkapu különlegessége a téridő eltorzítása a fekete lyuk gravitációs hatása nélkül. A tócsán látható hullámzást az eseményhorizonton való ingadozásokként írják le. Ebbe a tócsába be lehet lépni (általában csobbanáshoz hasonló hang kíséri), és az utazó egy hasonlóból lép ki a célkapunál.

A műsor elég zavaros a féregjáraton történő utazás ábrázolásában, néha azonnali, máskor 20 másodpercig is tarthat, leggyakrabban 3 másodperc hosszú. A folyamatot általában az űrben lévő alagútban való utazás vizuális effektje kíséri, és nincs tisztázva, hogy ez az, amit az utazó lát, vagy egyszerűen csak a látvány miatt van. Az első változat, ami technikailag lehetetlen (mivel az utazó szeme a teste többi részével együtt atomjaira van szedve), gyakran megjelenik a sorozatban, az új utazók általában remegve jönnek ki a kapuból, mintha hullámvasúton lettek volna.

Fizikája Ahogy a kitalált Csillagkapu univerzumból megtudtuk, a féregjáratok fizikája egy olyan tudományos ág, ami a csillagkapuk és a féregjáratok használatát és tulajdonságait tanulmányozza. Samantha Carter tanulmányozta, és a csillagkapu utazások során könyvet is írt róla.

A leghosszabb idő amíg a féregjáratot nyitva lehet tartani 38 perc. Ez az idő kibővülhet magas fokú energia jelenlétében. A féregjárat 38 percnél hosszabb ideig is nyitva maradhat ha időtorzítás miatt az idő lassabban telik a féregjárat fogadó felén.