František Drtikol (Příbram, 1883. március 3. – Prága, 1961. január 13.) nemzetközi hírű cseh fotóművész és festőművész. Főleg epikus, gyakran aktokat ábrázoló fotóiról és arcképeiről ismert. Képzőművészeti munkássága keleti bölcseletek, főként a buddhizmus hatását mutatja.

Életpályája Már 1907 és 1910 között is saját fotóműterme volt. Később 1935-ig a prágai Vodickova utca 9. negyedik emeletén rendezte be nevezetessé vált portréműtermét. (Az épületet azóta lebontották.) Drtikol igazi avantgárd művész volt, megérintette – többek között – a kubizmus és a futurizmus is. Sokat kísérletezett, például papírkivágásokkal, melyek az emberi test kontúrjaira emlékeztettek. Miután műtermét eladta, pályája második szakaszában főleg a festészetre összepontosított.

Publikációi

Zdvorků a dvorečků staré Prahy (1911) Le nus de Drtikol (1929) Žena ve světle (1938)

Díjak, elismerések Az 1920-as – 1930-as évek során több nemzetközi fotószalon díját nyerte el.

Irodalom Anna Fárová: "František Drtikol. Photograph des Art Deco", 1986 Vladimír Birgus: "Drtikol. Modernist Nudes", Robert Koch Gallery, San Francisco, 1997 Vladimír Birgus and Jan Mlčoch: "Akt in Czech Photography", 2001 Alessandro Bertolotti: "Books of nudes", 2007 Stanislav Doleža, Anna Fárová, Petr Nedoma: František Drtikol – fotograf, malíř, mystik. Galerie Rudolfinum, Praha 1998 Karel Funk: Mystik a učitel František Drtikol – Pokyny pro duchovní cestu, Fontána, 2001 Jan Mlčoch: František Drtikol – Fotografie 1901–1914. KANT, Praha, 1999

Magyarul Jan Němec: A fény története. Egy fotográfus életregénye. Regény František Drtikolról, a világhírű cseh fotográfusról; ford. J. Hahn Zsuzsanna; Noran Libro, Bp., 2017 (K-európai történetek)

Jegyzetek

További információk interjú Jan Nemec íróval epa.oszk.hu (2010 – 2011) Teachings of František Drtikol The57Persones of Central Bohemia Region – FRANTISEK DRTIKOL Radio Prague SK Josefsberg Studio – František Drtikol František Drtikol on photography.about.com Fototorst: František Drtikol Art of the photogravure Fostinum: František Drtikol

Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Cseh fotográfusok Kategória:Cseh festők