Barta Dóra (Eger, 1975. július 8. –) Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas magyar táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balettigazgatója, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Életpályája 1986-1992 között a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanult. 1994-ben megalapította a Pódium Tánc- és Balettiskolát, amelyet 2005-ig vezetett. 1995-2001 között a Budapest Táncszínház táncosa volt. 2001-2006 között az Egri Fesztivál Balett művészeti vezetője volt, ezen időszakban a Erlau Táncfesztivál igazgatója volt. 2001-2007 között a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa. 2007-2011 között az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője volt.
2007-2009 között, majd 2011-től a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára. 2013-tól a kecskeméti Katona József Színház tánctagozatának, a Kecskemét City Balettnek balettigazgatója. 2008-tól a Badora Társulat vezetője. 2019-ben a Magyar Táncművészeti Egyetemen szerzett diplomát, később elvégezte a Soter-Line Oktatási Központ közművelődési szakember felsőfokú szakképzését. 2021 júniusától a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója. 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának köztestületi képviselője, 2024-től a kecskeméti Magyar Művészeti Akadémia Regionális Munkacsoportjának képviselője.
Férje Katonka Zoltán táncművész.
Díjai és kitüntetései
Harangozó Gyula-díj (2002) Imre Zoltán-díj (2003) EuróPAS Magyar Táncdíj (2005) Érdemes művész (2007) Bács-Kiskun Megyei Príma Díj (2016) Seregi László-díj (2022) XIV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó – Legjobb Előadó (2011) XIV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó – Badora Társulat – Post Scriptum díj (2011) Prima-díj – Egri Fesztivál Balett (2006) Veszprémi táncfesztivál: Legjobb táncosnő díja (2002) Az év táncművésze-díj a Magyar Táncművészek Szövetsége által (2001) Táncpedagógusok Országos Szövetsége által adományozott Nívódíj (1999) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2024) A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2025)
Önálló koreográfiái, rendezései 2024 A makrancos hölgy Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház / Kecskemét City Balett
2024 Puccini: Turandot Magyar Állami Operaház
2024 Purcell: Dido és Aeneas Nemzeti Opera Vilnius
2022 Időn kívül Művészetek Palotája / Badora Társulat
2022 Purcell: Dido és Aeneas Magyar Állami Operaház
2022 Erkel Ferenc: Bánk bán Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház / Kecskemét City Balett
2022 Lotus projekt Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2021 Les Enfants Terribles – Veszedelmes éden Magyar Állami Operaház / Magyar Nemzeti Balett
2021 Szentivánéji álom Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház / Kecskemét City Balett
2021 Kingdom Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2020 Hamupipőke Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház / Kecskemét City Balett
2020 Anna Karenina Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház / Kecskemét City Balett
2019 SACRE Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2019 Lélekmadár Hirös Agóra / Badora Társulat
2019 Bittersweet DEPO / Badora Társulat
2019 Szentivánéji álom Miskolci Nemzeti Színház / Miskolci Balett
2018 Traviata Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2018 Danse Noir MStudio / Sepsiszentgyörgy
2018 Gyöngyhalász Művészetek Palotája / Badora Társulat
2018 Rómeó és Júlia Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2018 Balett+Kőszegi Kecskeméti Katona József Színház
2017 Kodály Promenád Kodály Fesztivál / Kecskemét City Balett
2017 Lajtha Pesti Vigadó / Badora Társulat
2016 Balett+Airtist Kecskeméti Katona józsef Színház / Kecskemét City Balett
2016 Pianissimo Nemzeti Színház / Badora Társulat
2016 Bolero Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2016 Requiem Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2016 Ördöghomok Erkel Színház / Badora Társulat
2016 Megbolydult bolygó Magyar Állami Operaház / Magyar Nemzeti Balett
2016 Lulu Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2016 Balett+Fotográfiai Múzeum Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2015 Balett+Csík+Esszencia Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2015 Carmen Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2015 Üvegbúra Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2015 A Diótörő Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2014 Garcia Lorca Háza MStudio / Sepsiszentgyörgy
2014 A négy évszak Kecskeméti Katona József Színház / Kecskemét City Balett
2013 Hoffmann meséi Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2013 Szigetek Magyar Táncművészeti Főiskola
2012 Bartókodály Bethlen Téri Színház / Badora Társulat
2012 A Per MStudio / Sepsiszentgyörgy
2012 Oversharing MU Terminal
2011 Rómeó és Júlia Nemzeti Táncszínház / Badora Társulat
2010 La Fontaine Állatmesék Gárdonyi Géza Színház
2010 Sans Visage Mu Színház
2010 Mozart Requiem NOZONE Gárdonyi Géza Színház
2009 A kaméliás hölgy Gárdonyi Géza Színház
2009 Internest Mu Színház
2009 Szentivánéji álom Gárdonyi Géza Színház
2009 Bifidus Essensis, avagy tűsarkon a téboly Gárdonyi Géza Színház
2008 Diótörő Gárdonyi Géza Színház
2008 Garcia Lorca háza Kecskeméti Katona József Színház
2008 Bernarda Alba Háza Nemzeti Táncszínház
2007 Bolero, Tabula Rasa Egri Fesztivál Balett
2006 Mozart táncok/Púder Szegedi Kortárs Balett
2005 Egy faun délutánja Egri Fesztivál Balett
2004 A Halál és a Lányka Egri Fesztivál Balett
2004 Falba zárva Egri Fesztivál Balett
2004 Mozart Requiem Szegedi Kortárs Balett
2004 A Bár Harlekin Bábszínház
2003 Vivaldi: Négy Évszak Egri Fesztivál Balett
2003 Fiesta Egri Fesztivál Balett
2002 Gyökerek Egri Fesztivál Balett
2002 Wilcsek-Úr Egri Fesztivál Balett
2001 Angyalok háborúja Egri Fesztivál Balett
2001 Hüvelyk Panna Egri Fesztivál Balett
2001 Mozart hajnal Egri Fesztivál Balett
2000 Titkok forrása Egri Fesztivál Balett
Színpadi szerepei Kecskemét City Balett
Balett+Kőszegi koreográfus: Barta Dóra (2017)
Badora Társulat
Bartókodály koreográfus: Kun Attila, Barta Dóra (2012)
Nemzeti Táncszínház
Villik koreográfus: Feledi János (2012) Bestia koreográfus: Kun Attila (2011) A szikra koreográfus: Zachár Lóránd (2011) Töredék koreográfus.: Gustavo Ramirez Sansano (2011) Az idők folyamán koreográfus: Feledi János (2010) Dido koreográfus: Fodor Zoltán (2008) Bernarda Alba Háza koreográfus: Barta Dóra (2008)
Gárdonyi Géza Színház, Eger
Requiem NOZONE koreográfus: Barta Dóra (2010) Fiatal fiú és a halál koreográfus: Kulcsár Noémi (2010) Sok hűhó semmiért koreográfus: Kulcsár Noémi (2010) A kaméliás hölgy koreográfus: Barta Dóra (2009)
Fortedanse
Kalevala koreográfus: Horváth Csaba (2008) Evangélium koreográfus: Horváth Csaba (2008)
Magyar Balett Színház
Tűzmadár (főszerep) koreográfus: Egerházi Attila (2007)
Szegedi Kortárs Balett
XX.század (főszerep) koreográfus: Juronics Tamás (2007) Táncszvit koreográfus: Juronics Tamás (2005) Mozart táncok koreográfus: Barta Dóra (2005) Kis semmiségek koreográfus: Fodor Zoltán (2005) A piacere koreográfus: Nagy Zoltán (2005) Háry János rendező: Juronics Tamás (2005) Ismeretlen koreográfus: Fodor Zoltán (2005) Tybalt (Júlia) koreográfus: Juronics Tamás (2005) Atlantisz (Emberpár) koreográfus: Juronics Tamás (2005) Szentivánéji álom (Helena) koreográfus: Juronics Tamás (2004) Új Világ (Tűzkirálylány) koreográfus: Juronics Tamás (2004) Carmen (Carmen) koreográfus: Uri Ivgi (2004) Mozart: Requiem koreográfus: Juronics Tamás (2003) Homo ludens koreográfus: Juronics Tamás (2003) Türelem-játék?! koreográfus: Venekei Mariann (2003) Tűzmadár (főszerep) koreográfus: Juronics Tamás (2002) Bolero (főszerep) koreográfus: Juronics Tamás (2002) A csodálatos mandarin (A Lány) koreográfus: Juronics Tamás (2002) Tavaszi áldozat (A Kiválasztott) koreográfus: Juronics Tamás (2002) Carmina Burana koreográfus: Juronics Tamás (2002) A fából faragott királyfi, (Királylány) kor.: Juronics Tamás (2001)
Budapest Táncszínház
The time of the fiddle koreográfus: Neil Verdoorn (2001) Semmi és soha koreográfus: Juronics Tamás (2001) Fehér Lótuszok koreográfus: Egerházi Attila (2001) Bocs koreográfus: Földi Béla (2001) Jazz sekt koreográfus: Földi Béla (2001) Metszetek koreográfus: Földi Béla (2000) Védd magad koreográfus: Raza Hammadi (2000) Triplex, Blue koreográfus: Frenák Pál (1999) Szavanna koreográfus: Raza Hammadi (1999) Esküvő, Temetés koreográfus: Glenn van der Hoff (1999)
Company Jazz Art
Entres dos Aquas koreográfus: Robert North (1999) Para Bongo koreográfus: Raza Hammadi (1999) Koprodukció és előadássorozat Limogesban (Franciaország) Arabesque Vache-ment Danse Póle de Lanard (1999)
Budapest Táncszínház