Szöllősy Kálmán (Pécs, 1887. szeptember 10. – Budapest, 1976. augusztus 1.) magyar fényképész, fotóművész.

Életpályája 1906-ban kezdett fényképeket készíteni. Sikeres volt az akkor elterjedt „nemes eljárások”-kal. 1908–1932 között irodatiszt, vasúti tisztviselő, hivatalnok, cégvezető volt több vállalatnál. Kereskedelmi érettségit tett, majd magántisztviselő lett. Az 1920-as években Vidarény Iván, Kankowszky Ervin és Balogh Rudolf tanította. 1927–1940 között a Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSZ) és a Budapesti Fotóklub tagja volt. 1928–29-ben a Fotóművészeti Hírek című lap ügyintézője volt. 1932-ben leépített magántisztviselőként engedélyt kapott a fényképészet folytatására. 1941-ben a Budapesti Fényképészek és Fényképnagyítók Ipartestületének tagja lett. 1945 előtt tájakról, városokról és a lakosok életéről készített fényképeket. 1956-ban a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja volt.

40 éves munkássága alatt öt világrész közel ezer nemzetközi kiállításán vett részt, melyeken 11 arany, 6 ezüst és számos bronzérmet nyert. Gyűjteményes kiállítását 1969-ben a Műcsarnokban rendezte meg.

Sírja az Új köztemetőben található (91/7-1-20). bélyegkép|jobbra|200px|Szőllősy Kálmán fényképész, fotóművész sírja Budapesten. Új köztemető: 91/7-1-20.

Kiállításai Egyéni 1964, 1969, 1987, 1997 Budapest Válogatott, csoportos 1947, 1954 Budapest

Díjai A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (EFIAP) kitüntetettje (1969)

Művei Képmódosító eljárások (Csörgeő Tiborral, Budapest, 1965)

Jegyzetek

Források

Artportal.hu

További információk Kovács I. K.: A magyar fotográfia mesterei. Szőllősy Kálmán 80 éves (Fotó, 1967) Végvári Lajos: Szőllősy Kálmán (katalógus bevezető, Budapest, 1969) Kiállításismertetés (Fotóművészet, 1969. 2. sz.) Szőllősy Kálmán (Fotóművészet, 1976. 4. sz.) Chochol K.: A lélek fotográfusa (Fotó, 1987/8) Gera M.: A rend őrzői (Fotó, 1990/1) Fotólexikon. Főszerkesztő: Barabás János. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963. Kincses Károly: Fotográfusok - Made in Hungary. Kecskemét-Milano, Magyar Fotográfia Múzeum-Federico Motta, 1998.

Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek