Babonić I. János (, ? – † 1334. 07. 25. körül) a 13./14. század fordulójának egyik legjelentősebb horvát főura és hadvezére volt, aki 1316 és 1322 között szlavón bánként, rövid ideig (1322-ben) horvát-dalmát bánként, 1326–1333 között pedig a királyné tárnokmestereként is szolgált. A nagyhatalmú Babonić család tagja volt, amely az 1270-es évek óta uralkodott Alsó-Szlavóniában, ahol tartományúri birtokot alapított. A görzi és tiroli grófok rokonaként számos katonai hadjáratban vett részt az Aquileiai patriarkátus ellen. Egyike volt az Anjouk magyarországi trónigényét legkorábban támogató nemeseknek. Bátyja, Babonić IV. István 1316-os halála után, megörökölve annak tisztségét, szlavón bánná nevezték ki. Emiatt szembekerült István fiaival, de legyőzte őket. I. Károly magyar király bárójaként harcolt a Kőszegi család ellen Felső-Szlavóniában, ésa király szolgálatában megtörte a Šubić nemzetség hatalmát Horvátországban és Dalmáciában. Jutalmul Károlytól megkapta a horvát és dalmát bán tisztségeit is, a horvátok azonban fellázadtak ellene. Ezért Károly leváltotta tiszteiről, és a Gutkeled nembeli Felsőlendvai Miklóst tette szlavón bánná. János ezt nem akarta elfogadni, és megpróbálta őt feltartóztatni, amikor Miklós a tengerpartra próbált eljutni, az új bán magyar fegyveresei azonban legyőzték seregét. Ennek következtében a Babonići család fokozatosan elvesztette hatalmát és befolyását a régióban. Ezután újra a Károly hívéül állt; így lehetett a királyné tárnokmestere.1326 után további birtokokat szerzett Magyarországon. Felesége III. Albert görzi gróf leánya volt. Bizonyosan volt egy lányuk, aki (1328-ban?) Kőszegi II. Péterhez ment feleségül; tőlük ered a szekcsői Herceg család (a Kőszegi család egyik alága).
Élete Ifjúkora Babonić I. János a hatalmas Babonić család krupai ágába született, Babonić II. Babonjeg fiaként. Testvérei I. Miklós, IV. István, Ottó és II. Radoszló voltak – utóbbi a Blagay család őse volt, beleértve annak oldalágát, a Blagay-Orsini grófokat is.Engel: Genealógia (Babonić [Blagaj] family)
János, Baboneg harmadik fiaként, feltehetően valamikor az 1250-es évek végén vagy az 1260-as évek elején született. Valószínű, hogy 1278-ban még kiskorú volt, mert csak két idősebb testvérét (Miklóst és Istvánt) nevezték meg a Babonićok és a Gutkeledek közötti szlavóniai fegyveres összecsapásokat követő szerződésben. Neve először 1284-ben jelenik meg a korabeli feljegyzésekben, amikor Jazen (I.), Senk és Isan (II.), a Rata nemzetség tagjai a zágrábi káptalan (mint hiteleshely) oklevele szerint 12 ezüstmárkáért eladták a Buzeta patak mentén fekvő Pelava nevű földjüket Jánosnak és testvéreinek. A közép szlavón bánsági régióban a Babonić fivérek már korábban megvásárolták a Rata családtól Kresnić, Bojna és Buzeta nevű örökös birtokait. János fiatal éveitől már a Babonići család volt Szlavónia legbefolyásosabb családja; birtokaik keleten az Orbász-folyótól nyugaton a Kulpa-folyóig és a Német-római Birodalom határáig, délen pedig a Kapela-hegység lejtőiig húzódtak.
Három kortárs észak-olasz krónika és mű (a „Fragmenta chronici Forojuliensis auctore Juliano canonico Cividatensi”, a „De gestis Italicorum, liber III.” és a „Vitae patriaricharum Aquileiensium”) is megnevezi Babonić Jánost III. Henrik görzi gróf sógoraként. Thallóczy Lajos történész szerint János Klára Eufémiát, I. Albert görzi gróf lányát vette feleségül, akit már korábban, 1286-ban eljegyeztek András herceggel, a leendő III. András magyar királlyal, de az esküvő végül elmaradt. Jánosnak és Klára Eufémiának volt egy ismeretlen lánya, akit magyar nemes, a Kőszegi család sarja, szekcsői Herceg Péter vett feleségül.
A trónharcok időszaka 260px|bélyegkép|II. Károly nápolyi király és felesége Árpád-házi Mária nápolyi királyné, V. István magyar király lánya, az Anjouk trónigényének megalapozója Az 1290-es években a Babonić család és más vezető horvát és szlavón nemesi családok ingadoztak a magyar trónért küzdő III. András és riválisa, az Anjou-ház Capeting ága között. Az évtized második felére, amikor unokatestvéreik, III. István és I. Radoszló meghaltak, János bátyja, IV. István lett a család feje. 1299-ben és 1300-ban János és testvérei követeket küldtek a Nápolyi Királyságba, hogy tárgyaljanak Anjou II. Károllyal. Eközben ugyanezekben az években hűséget esküdtek III. Andrásnak is, aki 1299 augusztusában megerősítette örökölt és szerzett birtokaikat. A király visszafoglalta Szomszédvár, Orbász és Glaž várait, de megengedte nekik, hogy örököljék a férfi örökös nélkül elhunyt néhai I. Radoszló várait és egyéb birtokait. III. András a Babonićokat fontos feladattal, a határvárak védelmezésével bízta meg, mivel ezek a várak a bosnyák hatalmasság, a Hravatinić család őse, Hrvatin Stjepanić területével voltak szomszédosak, aki az Anjouk trónigényét támogatta. 1299 szeptemberében II. Károly és Mária királyné megerősítették az összes jogot és birtokot, valamint a négy Babonić testvér – IV. István, I. János, Ottó és II. Radoszló – örökös szlavón báni címét is. 1300 májusában a testvérek Zágrábba költöztek, hogy kibéküljenek Bői Mihály zágrábi püspökkel, akit kénytelen volt hatalmának és joghatóságának nagy részét átadni a Babonić családnak, és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötni velük. A püspököt arra is rávették, hogy Medvevárat Istvánnak és Jánosnak ajánlja fel. Albertino Morosini, III. András nagybátyja, Szlavónia hercege 1300 júniusában megerősítette a király és a Babonićok közötti megállapodást.
III. András halálát és az Árpád-ház 1301 januárjában bekövetkezett kihalását követően egy évtizedes interregnum kezdődött Magyarországon és Horvátországban. Bár a Babonićok Anjou Károlyt támogatták riválisaival (Vencellel, majd Ottóval) szemben, a családnak szinte semmilyen kapcsolata nem volt az Anjoukkal ezekben az években, mivel a korszak konfliktusai elsősorban Nyugat- és Észak-Magyarországon, azaz távol a Babonićok tartományától zajlottak. Ebben az időszakban, annak ellenére, hogy II. Károly nápolyi király (a magyar trónkövetelő nagyapja) korábban azt a Babonići családnak adta, Kőszegi Henriket nevezték ki szlavón bánnak. 1307 júniusában István, János és Radoszló egy perben a zágrábi Szent Jakab ciszterci kolostor apátjának javára döntöttek. Mivel az okirat Sztenicsnyákban, a Babonićok fő erődjében készült, arra lehet következtetni, hogy a testvérek 1307 közepén ott éltek. 260px|bélyegkép|Az oligarchák uralmi területei a 14. század elején
1308-ra I. Károly vált a magyar–horvát királyság egyedüli uralkodójává, de az oligarchikus birtokok egymás melletti létezése miatt, ahol a főúri hatalmasságok – köztük a Babonićok – de facto a királyi hatalomtól függetlenül igazgatták tartományaikat, birodalmának csak egy kis részét uralta. Károly csekély érdekeltsége és jelenléte miatt Szlavóniában és Horvátországban a Babonićok új, nagyobb hatalommal rendelkező védelmezőket próbáltak találni. János házassága miatt rokonságban álltak nyugati szomszédaikkal, a Görzi grófokkal, akik a Német-római Birodalmon belül Görzöt (Gorizia) és Tirolt is uralták. Rajtuk keresztül próbáltak szövetséget létesíteni a Habsburg-házzal. Viktringi János krónikás szerint szolgálatuk alatt Babonić János és sógora, III. Henrik kifosztották a Krajnai hercegséget, és 1307-ben elfoglalták II. Henrik cseh királynak a régióba eső birtokait. 1308 kora tavaszán Babonić János Marburgba (Maribor) utazott, hogy találkozzon Szép Frigyessel. A márciusban lezajlott tárgyalások során János 300 bécsi ezüstdénárt kölcsönzött a hercegnek katonai hadjáratai finanszírozására. Cserébe Frigyes több ausztriai falut adott Jánosnak és testvéreinek a magyar határ mentén. A Steirische Reimchronik elmondja, hogy testvérei és Frangepán Duim is elkísérték, és megígérték, hogy a következő évben csatlakoznak egy Csehország elleni hadjárathoz. Ezt követően, 1308 nyarán János csatlakozott Frigyesnek az Aquileiai patriarchátusba I. Walsee-i Ulrich parancsnoksága alatt vezetett hadjáratához. János csapataival júliusban megostromolta és elfoglalta Windischgrätzet (Slovenj Gradec), majd 1308. augusztus közepén tért vissza Sztenicsnyákba. 260px|bélyegkép|I. Károly magyar király ábrázolása a Képes krónikában
Miután III. Henrik és II. Albert, Görz és Tirol grófjai 1308 júliusában kibékültek III. Ottóval, Karintia hercegével (szintén cseh II. Henrik testvérével), a Görzi-ház és a Babonić család elidegenedett egymástól, mivel utóbbiak a Habsburgokat támogatták Henrik ellen a cseh koronáért folytatott küzdelemben. Annak érdekében, hogy javítsa és elmélyítse kapcsolatait sógoraival, János 1308. augusztus 16-án örökös jogokat engedett át nekik néhány, a Krka folyó bal partján, Krajnában fekvő birtokra. Bár a dokumentumban név szerint nem említették őket, mégis azt állították, hogy ezek a birtokok Görz területén helyezkedtek el. Hrvoje Kekez úgy vélte, hogy János azért nevezte ezeket a földeket „örökletesnek”, mert néhai apósa, I. Albert görzi gróf fiává fogadta. Ezért lemondott a birtokokhoz fűződő jogokról anélkül, hogy bármit is kapott volna cserébe. János minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy nehéz lesz birtokot szereznie Görzben és Tirolban, mivel két sógora, III. Henrik és II. Albert akkor még élt, és biztosan ellenezni fogják ezt. Jánost hamarosan Zágrábba hívták, hogy találkozzon az érkező pápai legátussal, Gentile Portino da Montefiorével, aki Budára sietett, hogy megkoronázza I. Károlyt. Ott vita alakult ki Medvevár birtoklási jogáról Babonić (IV.) István és Kažotić Ágoston zágrábi püspök között. A legátus István javára döntött és János tanúként szerepel az okiratban. A Babonić testvérek nem vettek részt a pesti országgyűlésen, ahol I. Károlyt 1308. november 27-én egyhangúlag királlyá kiáltották ki és Károly 1309. június 15-i második koronázásán sem voltak személyesen jelen; csak követüket, Pétert, a csázmai főesperest küldték el.
Az itáliai háború 260px|bélyegkép|Zriny várának romja 1309 közepén János sógora, III. Henrik nevében Friuliban háborút indított Ottobuono di Razzi pátriárka ellen. A katonai hadjárat előkészületeként János arra kérte a velencei szenátust, hogy adják vissza a korábban megőrzésre átadott pénzt. Egy velencei válaszlevél maradt fenn János 1309. március 7-én Zrinből küldött levelére. A levélben János teljes követelése 120 márka volt. A hadjárat során János csapatai 1309. május 15-én ostrom alá vették, elfoglalták és kifosztották Morteglianót. Ezt követően Ottobuono di Razzi kénytelen volt egészen Piacenzáig visszavonulni. János 1309 nyarának végére visszatért Sztenicsníákba. Őt és testvéreit (Istvánt és Radoszlót) Közép-Magyarországra – Lórévre, a Csepel-szigetre – hívták, ahol találkoztak I. Károllyal, aki elrendelte a zágrábi püspök jogainak megvédését a várostól délre fekvő egyes birtokokon. A következő évben János visszatért Friuliba. Addigra III. Henrik és Treviso ura, IV. Rizzardo da Camino szövetsége megbomlott, és az előbbi szövetséget kötött korábbi ellenségével, Ottobuonóval. Babonić János 1310 májusában, hogy sógorát megsegítse, 600 főnyi sereggel érkezett Friuliba. Miután átkeltek a Tagliamento folyón, megtámadták Sacile erődjét, ahol Rizzardo de Camino menedéket talált. Másnap, május 13-án János segítséget nyújtott Henriknek a Rizzardo elleni csatákban, és Udine közelében, Cussignaccónál legyőzte seregét. Rizzardót üldözve az egyesített erők megpróbáltak átkelni a Livenzán, de kudarcot vallottak, ezért Valvasone városa felé fordultak, ahol csapataik számos atrocitást követtek el. Rizzardót 1310 júniusának végén legyőzték. A győzelem után Babonić János egy ideig a régióban maradt. 1310. július 10-én Udinében tartózkodott, amikor VII. Henrik német király küldöttségét III. Henrik és Ottobuono fogadta, Jánost pedig kíséretük tagjaként említik. 260px|bélyegkép|Gorizia (Görz) vára