Natasha Henstridge kanadai színésznő, modell.
A tizenévesen modellként dolgozó Henstridge 1995-ben debütált a filmvásznon A lény című sci-fi-thrillerrel, melynek még két további folytatásában szerepelt: A lény 2. (1998) és A lény 3. (2004). Egyéb, fontosabb filmjei közé tartozik a Bérgyilkos a szomszédom (2000), A Mars szelleme (2001) és a Már megint bérgyilkos a szomszédom (2004).
Gyermekkora és családja Springdale-ben (Új-Fundland és Labrador) született, Brian és Helen Henstridge gyermekeként, majd Fort McMurrayben (Alberta) nőtt fel. Egy fiútestvére van, Shane.
Pályafutása Modellként Tizennégy évesen megnyert egy modellversenyt, ezután szerződést ajánlottak fel neki. Egy évvel később Párizsba költözött, ahol reklámfilmekben és nyomtatott sajtótermékekben is szerepelt. Két, Európában töltött év után visszatért az amerikai kontinensre és további reklámfilmes szerepeket vállalt. Ekkor kezdett el érdeklődni a filmezés iránt és választotta a modellkedés helyett a színészi pályát.
Színészi tevékenysége Első filmjében, az 1995-ben bemutatott A lény című sci-fiben egy Sil névre hallgató, genetikailag módosított, földönkívüli-ember hibridet alakított. A fogságból kiszabadulva a női alakot öltött és magas libidóval rendelkező Sil gyilkolásba kezd, ezért egy szakértőkből álló csapat próbálja megállítani, mielőtt szaporodni tudna. A film bevétel szempontjából jövedelmezőnek bizonyult, 113 millió dolláros bevétellel. Henstridge a következő évben ezzel a filmjével MTV Movie Awards-ot nyert legjobb csók kategóriában. 1998-ban a film második részében Sil klónját, Eve-t formálta meg, de a folytatás pénzügyileg és kritikailag is megbukott.
A lény mellett Henstridge az 1990-es évek folyamán szerepelt még az Adrenalin (1996) című sci-fi-akciófilmben (Christopher Lambert) oldalán, valamint a szintén 1996-os Mindhalálig című Jean-Claude Van Damme-akciófilmben. A 2000-es évek elején feltűnt a Bérgyilkos a szomszédom (2000) és a Már megint bérgyilkos a szomszédom (2004) című bűnügyi vígjátékokban. 2001-ben főszerepet osztottak rá John Carpenter A Mars szelleme című sci-fi-horrorfilmjében, mely negatív kritikákat kapott. A lény harmadik, 2004-ben videón kiadott részében Henstridge rövid időre ismét Eve bőrébe bújt.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1995 A lény Species Sil Németh Zsuzsa 1996 Adrenalin Adrenalin: Fear the Rush Delon Németh Kriszta Mindhalálig Maximum Risk Alex Minetti Huszárik Kata 1998 Ostrom alatt Standoff Mary Agócs Judit A lény 2. Species II Eve Zakariás Éva Belladonna Bela Donna Donna Rövid pórázon Dog Park Lorna 2000 Szerelem a négyzeten It Had to Be You Anna Penn Ruttkay Laura Bérgyilkos a szomszédom The Whole Nine Yards Cynthia Tudeski Ősi Ildikó A Girl, Three Guys, and a Gun ötórai lány Halálnemek A Better Way to Die Kelly Xantus Barbara Szívörvény Bounce Mimi Prager Spilák Klára Second Skin Crystal Ball 2001 A Mars szelleme Ghosts of Mars Melanie Ballard hadnagy Fullajtár Andrea Szánon nyert örökség Kevin of the North Bonnie Livengood Solecki Janka 2002 Sporttolvajok Steal Karen Spilák Klára 2004 Már megint bérgyilkos a szomszédom The Whole Ten Yards Cynthia Ozeransky Bertalan Ágnes A lény 3. Species III Eve 2008 Szex telefonhívásra Deception Simone Wilkinson 2009 Anytown Carol Mills 2010 Let the Game Begin Angela 2014 Anatomy of Deception Alison Briggs nyomozó The Bronx Bull Sally Badge of Honor Rebecca Miles The Christmas Switch Susan Wells 2016 Beront a terror Home Invasion Chloe Szávai Viktória Orosz Anna The Bronx Bull Sally Carlton Inconceivable Valerie 2017 The Black RoomJennifer 2019 House Red Mary 2021 The Unhealer Bernice Mason Night of the Sicario Taylor Ward Hero Dog: The Journey Home Susan Wade This Game's Called Murder Mrs. Wallendorf Why? Nina 2022 7th Secret Olivia Divine 2024 Cinderella's Revenge tündéri keresztanya
Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1999 Caracara – Az utolsó szemtanú The Last Witness Rachel Sutherland 2002 Hatalom és csillogás Power and Beauty Judy Exner 2005 Özvegy a hegyen Widow on the Hill Linda Dupree Cavanaugh 2010 Kutyaszerencse You Lucky Dog Lisa Rayborn Kökényessy Ági Az ördög könnycseppje The Devil's Teardrop Margaret Lukas Ruttkay Laura 2011 The Perfect Student Nicole Johnson 2012 A karácsonyi ének A Christmas Song Diana 2013 Cold Spring Sara Against the Wild Susan Wade A Sister's Nightmare Cassidy Ryder 2014 Nowhere Safe Julie Johnson 2016 Ice Girls Rose Divatos szerelem Summer in the City Kendall
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1997 Végtelen határok The Outer Limits Emma 1 epizód Homeboys in Outer Space Zima 1 epizód 1998 South Park South Park Ms. Ellen (hangja) 1 epizód (Tom szépségklinikája) 2000 Az aranygyapjú legendája Jason and the Argonauts Hüpszipülé 2002–2004 Kémcsajok She Spies Cassie McBain főszereplő (40 epizód) Mostly True Stories? önmaga (házigazda) dokumentumsorozat 2005–2006 Az elnöknő Commander in Chief Jayne Murray visszatérő szereplő (16 epizód) 2007 Shark – Törvényszéki ragadozó Shark Nicolette Ross 1 epizód 2008 Kiskirályok Would Be Kings minisorozat (2 epizód) 2008–2009 Eli Stone Taylor Wethersby főszereplő (26 epizód) 2009 Impact – A becsapódás napja Impact Dr. Maddie Rhodes minisorozat (2 epizód) 2009–2010 Time Jumper Charity Vyle (hangja) főszereplő (10 epizód) 2010 Haláli testcsere Drop Dead Diva Claire Harrison 2 epizód 2011 CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Renee Locklear ügynök 2 epizód 2011–2012 The Secret Circle Dawn Chamberlain főszereplő (21 epizód) 2014 Doyle Köztársaság – Ketten bevetésen Republic of Doyle Valerie O'Brien felügyelő 3 epizód Selfie Mrs. Saperstein 3 epizód Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Caroline Porter 1 epizód 2015 A szépség és a szörnyeteg Beauty & the Beast Carol Hall 3 epizód 2019–2022 Diggstown Colleen 11 epizód 2020–2023 Medinah Salma 6 epizód
Fontosabb díjak és jelölések ÉvDíjKategóriaJelölt műEredmény 1996 MTV Movie & TV Awards legjobb csók(Anthony Guiderával megosztva) A lény (1995) legjobb feltörekvő színész 2008 Gemini-díj legjobb női főszereplő (dráma- vagy minisorozat) Kiskirályok (2008)
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színésznők Kategória:Kanadai szinkronszínészek Kategória:Kanadai modellek