Szőke Olivér (Budapest, 1995. március 28.) magyar színész, műsorvezető, zenész.
Életpályája Gyermekkorát Győrben töltötte. Első szerepeit a győri Csörgősipka Meseszínházban játszotta hat éves korától kezdve. A Győri Nemzeti Színház stúdiójában, a Proszcénium Színitanodában tanult Dósa Zsuzsa és Varga Viktor osztályában. A középiskolát a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium dráma tagozatán végezte el.
Első zenekarában (Zoom) gitárosként tevékenykedett, sokat koncerteztek a Republic, valamint a Hooligans zenekarokkal is. A Kefalonia és a The Psychocean zenekarok énekes-gitárosaként számos budapesti klubban adott koncertet. Első szólódala 2018 nyarán jelent meg Jingle Jangle címmel. OLIWEIRD művésznéven a magyarországi pop-punk revival eljövetelén munkálkodik. A Gór Nagy Mária Színitanodában, a Kossuth-díjas Csiszár Imre osztályfőnöksége alatt tanulta a színészmesterséget.
2017-ben a Szép Ernő Színház színésze lett, Szinovál Gyula igazgatása alatt. 2018-ban feltűnt az RTL Klubon futó A Tanár című sorozat első évadában, ahol Máté karakterét alakította. Az M2 Petőfi TV-n futó Holnap Tali! c. sorozatban Danit játszotta az 5., 6. évadban. A Radnai Márk által rendezett Holnap tali – A premier c. nagyjátékfilmben szintén Dani szerepét formálta meg. 2018-tól az M2 Petőfi TV, Én vagyok itt c. magazinműsorának műsorvezetőjeként is ismerhetik a TV nézők.
Színészként a Szép Ernő Színház, a Spirit Színház, a Debreceni Független Színház, a Fészek Művészklub, a Cervinus Teátrum, valamint a Csokonai Nemzeti Színház előadásaiban láthatta őt a közönség. 2019 óta foglalkozik zenés drámatáborok vezetésével, valamint általános iskolában drámatanárként is dolgozik. Saját színjátszó stúdióját 2020-ban alapította Varázsvilág Diákszínpad néven, ahol gyermekszínjátszó csoportokat vezet. 2021-2024 között az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt.
Színházi szerepei
Gárdonyi Géza Színház ElőadásSzerepRendezőÉvThornton Wilder: A házasságszerző (Hello Dolly!)Barnaby TuckerBlaskó Balázs2023Eisemann Mihály – Baróti Géza – Dalos László: Bástyasétány 77Bakos Ödön, régészBal József2023Charles Perrault: Csizmás kandúrCsizmás KandúrBaráth Zoltán2024Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyveMajomkirály, VérfarkasBal József2024Békeffi István – Stella Adorján: JanikaBoyFrigyesi András2023A XXI. század költője (Petőfi 200)Petőfi SándorFehér István2023Romhányi József–Nepp József: Dr. BubóMárton, a szamárFehér István2023Gárdonyi Géza: Isten rabjai II. Ottokár, cseh királyMoravetz Levente2022Szőke Andrea: CilindercirkuszKöltöztető, Rendőr, OrvosBaráth Zoltán2022Grimm testvérek: Rigócsőr királyfiKarakán HercegBaráth Zoltán2021Szívedbe rejtesz (monodráma József Attila életéről)József AttilaSzőke Olivér2022Csiky Gergely: NagymamaPincérBlaskó Balázs2021Benedek Elek: Kolontos PalkóKolontos PalkóBaráth Zoltán2021Grimm testvérek: Széttáncolt cipellőkRubatoBaráth Zoltán2022Ray Cooney: Páratlan Páros FényképészKiss József2017
Csokonai Nemzeti Színház ElőadásSzerepRendezőÉvDés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúkÁts FeriKeszég László2019
Cervinus Teátrum ElőadásSzerepRendezőÉvGulyás Levente – Belinszki Zoltán – Varga Viktor: Holle AnyóJakubVarga Viktor2019 Spirit Színház ElőadásSzerepRendezőÉvTom Lycos – Stefo Nantsou: KövekYahoo/RussoCzeizel Gábor2019Szőke Olivér: A Plafonon túlFiúcskaSzőke Olivér2019
Debreceni Független Színház /vendégelőadások a Gárdonyi Géza Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban és a Mezőkeresztesi Sportcsarnokban/ ElőadásSzerepRendezőÉvMóricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhaláligTörök JánosPinczés István2019
Gózon Gyula Kamaraszínház ElőadásSzerepRendezőÉvAstrid Lindgren: Harisnyás PippiAdolf, Betörő, Postás, Rendőr, HajóskapitányLaborfalvi Mária2019
Szép Ernő Színház ElőadásSzerepRendezőÉvRejtő Jenő: Vesztegzár a Grand HotelbenFélixSzinovál Gyula2021Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhaláligTörök JánosSzinovál Gyula2017Machiavelli: MandragóraLigurioSzinovál Gyula2017Fazekas Mihály: Lúdas MatyiMatyiSzinovál Gyula2017Baranyi Ferenc: A Lónak vélt menyasszonyGergely DeákSzinovál Gyula2017Alexandre Dumas: A három testőrWinter LordSzinovál Gyula2017Szigligeti Ede: LiliomfiLiliomfiSzinovál Gyula2017Charles Perrault: Csizmás KandúrHansSzinovál Gyula2018Magyar népmese: Csupaháj, Nyakigláb és MálészájNyakiglábSzinovál Gyula2019
Gór Nagy Mária Színitanoda /vizsgaelőadások a Thália Színházban és a Turay Ida Színházban/ ElőadásSzerepRendezőÉvPetőfi Sándor: János VitézJános VitézKovács Gábor Dénes2016Henrik Ibsen: Peer GyntPeer GyntCsiszár Imre2017Spiró György: CsirkefejSrácCsiszár Imre2018Harold Pinter: ÉtelliftBenCsiszár Imre2019
Fészek Művészklub ElőadásSzerepRendezőÉvTalálkozások Ady Endrével – irodalmi estAdy EndreSzőke Olivér2017
Holle Anyó Gyermekszínház ElőadásSzerepRendezőÉvJacob Grimm: HófehérkeHercegLaborfalvi Mária2017Lewis Carroll: Alíz CsodaországbanFehér NyúlLaborfalvi Mária2017Hans Christian Andersen: A hókirálynőKayLaborfalvi Mária2017Székely népmese: A székely menyecskeÖrdögLaborfalvi Mária2017Illyés Gyula: A mindentlátó királylányMiskaLaborfalvi Mária2017Wilhelm Hauff: A kis MukkKis MukkLaborfalvi Mária2017
Filmek, sorozatok Holnap Tali! – Dani r.: Szente Vajk, Derék Bence, Kovács Ádám (2018) A Tanár – Máté r.: Kovács Dániel Richárd (2018) - Holnap tali – A premier – Dani r.: Radnai Márk (2018)
Műsorvezetőként 2018 szeptemberétől az M2 Petőfi TV Én vagyok itt című zenés magazinműsorának műsorvezetője Rókusfalvy Lili, Lola, Forró Bence, Csitáry Gergely, Fodor Imre, Koltay Anna és Réti Nóra mellett.
Zenészként
Zoom A pop-rock zenét játszó Zoom zenekarnak 2012 és 2014 között volt tagja gitárosként, vokálosként, de két dalban énekesként működött közre (Paranoia, Vámpír). Tagsága alatt a Republic és a Hooligans zenekarokkal turnéztak együtt, valamint megjelent egy lemezük „Pont ott” címmel.
Kefalonia A Kefalonia zenekar egy 2015-ben alakult pszichedelikus rock együttes. Egy éves fennállásuk alatt megjelent egy kislemezük „Multicolour Shadows“ címmel, mely 5 számot tartalmazott, s melynek producere az Ivan and the Parazol billentyűse, Beke István volt. Egy videóklipjük is napvilágot látott Lady Universe c. dalukhoz, mely szerzemény a Petőfi Rádióban debütált. Gyakori vendégek voltak budapesti szórakozóhelyeken, utolsó koncertjüket a Kuplung nevű klubban adták a Meteo együttessel.
The Psychocean A powerpop/pop punk/punk rock műfajában utazó zenekar 2017 októberében alakult, s rögtön ebben a hónapban megnyerték a Petőfi Rádió Saját zenéd c. versenyét „Running with the Devil“ c. dalukkal. Első videóklipjüket „Madame Heroin” c. dalukhoz forgatták a The Hype csapatának közreműködésével. Első EP-jük a A Plafonon túl címmel jelent meg, mely 6 számot tartalmazott. Utolsó koncertjüket az A38 Hajón adták 2018 májusában.
Jegyzetek
Kategória:Magyar színészek Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek