A FIPRESCI-díj (nevezik a nemzetközi filmkritikusok díjának is) egy filmművészeti elismerés, amelyet a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) által felkért filmkritikusokból álló független zsűri 1946 óta oszt ki a cannes-i fesztiválon, a filmművészet támogatása, az új és fiatal mozi ösztönzése, a vállalkozói filmkészítés bátorítása céljából.
A díjazás Az évek során többször változott a kiválasztás és elismerés módja. a FIPESCI által delegált, filmkritikusokból álló nemzetközi zsűri tekinti meg a hivatalos válogatás és a párhuzamos rendezvények szekcióinak filmjeit. 1971-ig néhány kivételtől eltekintve egy díjat osztottak ki a versenyfilmek között. 1972 és 2000 között két díjat ítéltek oda: egyet a hivatalos válogatásban, egyet pedig a párhuzamos rendezvények filmjeinek. 2002 óta három FIPRESCI-díjat ítélnek oda: kettőt a hivatalos válogatásban (nagyjátékfilmek versenye {VPR}, Un certain regard {UCR}), egyet pedig a párhuzamos rendezvények (Kritikusok Hete, Filmkészítők Kéthete {F2H} {korábban: Rendezők Kéthete, R2H}) valamelyikében bemutatott első- vagy második filmes alkotó művének.
A Cannes-i fesztivál hivatalos válogatásának zsűrijei nem kötelesek követni a trendet, éppen ezért, mivel köztudott, hogy a versenyprogram zsűrije főleg filmesekből áll, nem pedig kritikusokból, a FIPRESCI-díj nyertesét a média gyakran szerepelteti a díjazottak listáján.
Díjazottak
Év Magyar cím Eredeti cím Rendező Ország Szekció 1946 Késői találkozás Brief Encounter Farrebique, a négy évszak Farrebique ou Les quatre saisons 1949 Az eladott mérkőzés The Set-Up 1951 Csoda Milánóban Miracolo a Milano Elhagyottak Los Olvidados 1952 Nem került kiosztásra. 1953 Hulot úr nyaral Les Vacances de monsieur Hulot 1954 Özönvíz előtt Avant le déluge 1955 Egy kerékpáros halála Muerte de un ciclista Gyökerek Raíces 1956 Nem került kiosztásra. 1957 Nem került kiosztásra. 1958 A bosszú La Venganza 1959 Szerelmem, Hirosima Hiroshima mon amour ––– Araya 1960 Szűzforrás Jungfrukällan 1961 ––– La mano en la trampa Egy nyár krónikája Chronique d'un été és 1962 Az öldöklő angyal El ángel exterminador 1963 Egy ember ára This Sporting Life Szép május Le joli mai és 1964 Egy nő a hajón Pasażerka 1965 Egyre távolabb Tarahumara (Cada vez más lejos) 1966 Az ifjú Törless Der junge Törless A háborúnak vége La guerre est finie Falstaff Campanadas a medianoche • 1967 A föld transzban Terra em Transe Találkoztam boldog cigányokkal is Skupljači perja 1968 Az 1968. májusi zavargások miatt félbeszakadt. 1969 Andrej Rubljov Андрей Рублёв 1970 Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto 1971 Johnny háborúba megy Johnny Got His Gun 1972 Solaris Солярис Húszévesen a hegyekben Avoir vingt ans dans les Aurès 1973 A nagy zabálás La Grande Bouffe A mama és a kurva La maman et la putain 1974 A félelem megeszi a lelket Angst essen Seele auf Lancelot, a Tó lovagja Lancelot du Lac 1975 Kaspar Hauser Jeder für sich und Gott gegen alle Vándorszínészek Ο Θίασος, O Thiasos 1976 Az idő múlása Im Lauf der Zeit Az erős Ferdinánd Der starke Ferdinand 1977 Apámuram Padre padrone Kilenc hónap Mészáros Márta 1978 A márványember Człowiek z marmuru ––– Miris poljskog cveća 1979 Apokalipszis most Apocalypse Now Angi Vera Gábor Pál ––– Black Jack 1980 Amerikai nagybácsim Mon oncle d'Amérique A jöttmentek Gaijin - Os Caminhos da Liberdade Vidéki színészek Aktorzy prowincjonalni 1981 Mephisto Szabó István ––– Malou 1982 Az út Yol és Egymásra nézve Makk Károly ––– Les fleurs sauvages 1983 Nosztalgia Ностальгия • Szerencsés Dániel Sándor Pál 1984 Párizs, Texas Paris, Texas • Utazás Kithirára Ταξίδι στα Κύθηρα (Taxidi sta Kythira Börtönemlékek Memórias do Cárcere 1985 A papa szolgálati útra ment Отац на службеном путу, Otac na službenom putu Kairó bíbor rózsája The Purple Rose of Cairo ––– Visages de femmes 1986 Áldozathozatal Offret • Az amerikai birodalom hanyatlása Le Déclin de l'empire américain 1987 Vezeklés მონანიება, Monanieba Bárcsak itt lennél Wish You Were Here Esküvő Galileáben Wedding in Galilee • 1988 Rövidfilm a gyilkolásról Krótki film o zabijaniu ––– Hôtel Terminus Távoli hangok, csendélet Distant Voices, Still Lives ––– Une femme pour l'hiver Külön dicséret 1989 Szex, hazugság, videó Sex, Lies, and Videotape ––– Yaaba • 1990 A halál fullánkja 死の棘, Si no toge Hattyúk tava. A Zóna Лебедине озеро. Зона, Lebegyine ozero. Zona • Tiszteletbeli díj 1991 Veronica kettős élete Podwójne życie Weroniki • Lim-lom Riff-Raff 1992 A birsalmafa árnyéka El sol del membrillo 1993 Isten veled, ágyasom! 霸王別姬, Bàwáng biéjī Gyerekgyilkosságok Szabó Ildikó 1994 Exotica Utolsó találkozás Bab El-Oued City 1995 Odüsszeusz tekintete Το Βλέμμα του Οδυσσέα, To Vlemma tou Odyssea Föld és szabadság Land and Freedom A fehér léggömb بادکنک سفید, Badkonake sefid 1996 Titkok és hazugságok Secrets and Lies A kaukázusi fogoly Кавказский пленник, Kavkazszkij plennik • ––– ''Pasts / Pramis 1997 Eljövendő szép napok The Sweet Hereafter Utazás a világ kezdetéhez Viagem ao Princípio do Mundo 1998 A lyuk Dong • A boldogságtól ordítani Happiness 1999 Új bőr Peau neuve ––– M/Other 2000 Eureka ユリイカ, Jurīka A kis családfő زمانی برای مستی اسبها, Zamani barayé masti asbha 2001 A fiú szobája La stanza del figlio ––– 降霊, Kōrei ––– Martha... Martha A pornófilmes Le Pornographe 2002 Deus ex machina يد إلهية, Yadon ilaheyya Boldogságra várva Heremakono • Az agyag madár মাটির ময়না, Matir moina • 2003 Apa és fia Отец и сын, Otec i szün Sikersztori American Splendor és Nap mint nap Las horas del día 2004 Fahrenheit 9/11 Fahrenheit 9/11 Whisky és ––– عطش, Atash / צימאון, Tzimaon • 2005 Rejtély Caché • ––– Sangre ––– Jumeogi unda 2006 Éghajlatok İklimler ––– Hamaca Paraguaya Bogárűző Bug 2007 4 hónap, 3 hét, 2 nap 4 luni, 3 săptămâni și 2 zile A zenekar látogatása ביקור התזמורת, Bikur Ha-Tizmoret Neve: Sabine Elle s'appelle Sabine 2008 Delta Mundruczó Kornél Éhség Hunger ––– Eldorado 2009 A fehér szalag Das weiße Band • Rendészet, nyelvészet Polițist, adjectiv Amreeka 2010 Turné Tournée Pál Adrienn Kocsis Ágnes ––– Todos vós sodes capitáns 2011 Kikötői történet Le Havre • Államérdekből L'Exercice de l'État • ––– Take Shelter 2012 Ködben В тумане, V tumane A messzi dél vadjai Beasts of the Southern Wild Lejárt lemez Rengaine 2013 Adèle élete – 1–2. fejezet La Vie d'Adèle ––– دستنوشتهها نمیسوزند, Dast-Neveshtehaa Nemisoosand A múlt hamvai Blue Ruin 2014 Téli álom Kış Uykusu Jauja A küzdők Les Combattants 2015 Saul fia Nemes Jeles László ––– मसान, Masaan Paulina La Patota 2016 Toni Erdmann Kutyák Câini Nyers Grave 2017 120 dobbanás percenként 120 battements par minute Elzárva Теснота, Tesznota Pedro Pinho A Fabrica de Nada 2018 Gyújtogatók 버닝, Beoning Lány Girl Egy nap 2019 A mennyországnak kell lennie It Must Be Heaven • ––– Dilda (Дылда) A világítótorony The Lighthouse • 2020 A Covid19-pandémia miatt nem osztottak ki díjat. 2021 Vezess helyettem Doraibu mai kâ Hamagucsi Rjúszuke Játszótér Un Monde Tollak Feathers • • • 2022 Leila testvérei Leila’s Brothers (برادران لیلا) Saeed Roustaee ––– Le bleu du caftan Maryam Touzani • • • ––– Dalva Emmanuelle Nicot • 2023 Érdekvédelmi terület The Zone of Interest Jonathan Glazer • • ––– Los colonos Felipe Gálvez • • • • ––– Levante Lillah Halla • • 2024 A szent füge magja The Seed of the Sacred Fig Szulejmán története L’Histoire de Souleymane • • • • ––– Namibia no szabaku Jamanaka Jóko 2025 A titkosügynök O Agente Secreto A mihaszna Urchin ––– Planétes Momoko Seto • 2026 ––– Fjord • ––– Everytime • ––– Ben’imana Marie-Clémentine Dusabejambo •
Jegyzetek Megjegyzések
Hivatkozások
Források
További információk A FIPRESCI hivatalos oldala A Cannes-i Fesztivál hivatalos oldala , , , A Rendezők Kéthete hivatalos oldala , A Kritikusok Hete hivatalos oldala , A Cannes-i fesztivál évente az IMDb adatbázisában A Cannes-i fesztivál évente sur Allociné adatbázisában
Kapcsolódó szócikkek Cannes-i fesztivál Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége
Kategória:A cannes-i fesztivál díjai