Iga Natalia Świątek (kiejtése: ), (Varsó, 2001. május 31. –) olimpiai bronzérmes, hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, év végi világbajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018).

2016 óta tartó pályafutása során egyéniben 26 WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. Juniorként egyéniben 2018-ban Wimbledonban, párosban a 2018-as Roland Garroson nyert Grand Slam-tornát, A felnőtt mezőnyben egyéniben négyszer győzött a Roland Garroson, 2020-ban, 2022-ben, 2023-ban, valamint 2024-ben, és megszerezte a trófeát a 2022-es US Openen, valamint a 2025-ös wimbledoni teniszbajnokságon is. Ő az első lengyel teniszező, aki a Roland Garroson, az első, aki a US Openen, és az első, aki Wimbledonban győzni tudott. A 2023-as WTA Finals megnyerésével év végi világbajnoki címet szerzett. A 2020-as Roland Garroson párosban az elődöntőbe jutott, ezzel az eredményével 100 helyet javítva a páros világranglistán is a Top100-ba, a 75. helyre jött fel. A 2021-es Roland Garroson párosban döntőt játszott. A 2025-ös US Openen vegyes párosban a norvég Casper Ruud párjaként a döntőig jutott.

Egyéniben először 2022. április 4-én került a világranglista élére, miután Ashleigh Barty váratlanul abbahagyta profi pályafutását, és 75 héten keresztül, 2023. szeptember 10-ig őrizte helyét. 2023. november 6-án ismét átvette a világelsőséget, amit 2024. november 20-ig, újabb 50 héten át tartott. Összesen 125 héten keresztül állt a női egyéni világranglista élén. Legmagasabb világranglista-helyezése párosban a 2022. február 14-én elért 29. hely.

2024-ben bronzérmet szerzett a párizsi olimpián.

Apja Tomasz Świątek, aki az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagja volt.

Pályafutása 2015-ben egyéniben és Maja Chwalińska párjaként is U14 korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett, majd 2016-ban az U16-os Európa-bajnokságon egyéniben a döntőben alulmaradt, párosban azonban Maja Chwalińskával újabb aranyérmet szerzett.

Juniorként 2017-ben Maja Chwalińskával bejutott az Australian Open lány párosok döntőjébe, de alulmaradtak a Bianca Andreescu—Carson Branstine párossal szemben. 2018-ban Wimbledonban egyéniben, a Roland Garroson az amerikai Caty McNally párjaként párosban győzött. 2016-ban Lengyelország csapatával megnyerte a junior Fed-kupát. 2018-ban párosban a szlovén Kaja Juvan párjaként aranyérmet szerzett a 2018. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon.

A felnőtt mezőnyben első kiemelkedő eredményét a 2020-as Roland Garroson érte el, ahol megnyerte az egyéni versenyt, ugyanezen a tornán párosban az elődöntőbe jutott. A Roland Garroson 2022-ben is győzni tudott, ezzel második Grand Slam-tornagyőzelmét szerezte. 2022-ben A Roland Garros befejezéséig 35 egymás utáni mérkőzésen nem akadt legyőzőre.

Junior Grand Slam döntői Egyéni Győzelmei (1) ÉvBajnokságBorításEllenfélEredmény 2018 Wimbledon Fű Leonie Küng6–4, 6–2

Páros Győzelmek (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2018 Roland Garros Salak Caty McNally Yuki Naito Naho Sato 6–2, 7–5

Elveszített döntői (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2017 Australian Open Kemény Maja Chwalińska Bianca Andreescu Carson Branstine1–6, 6–7(4)

Grand Slam döntői Egyéni Győzelmei (6) ÉvBajnokságBorításEllenfélEredmény 2020 Roland Garros Salak Sofia Kenin6–4, 6–1 2022 Roland Garros Salak Cori Gauff6–1, 6–3 2022 US Open Kemény Unsz Dzsábir 6–2, 7–6(5) 2023 Roland Garros Salak Karolína Muchová6–2, 5–7, 6–4 2024 Roland Garros Salak Jasmine Paolini6–2, 6–1 2025 Wimbledon Fű Amanda Anisimova6–0, 6–0

Páros Elveszített döntői (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény2021Roland GarrosSalak Bethanie Mattek-Sands Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková4–6, 2–6

Vegyes páros Elveszített döntői (1) ÉvTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenDöntő eredménye 2025 US Open Kemény Casper Ruud Sara Errani Andrea Vavassori 3–6, 7–5, [6–10]

WTA-döntői Egyéni Győzelmei (26) Összesítés Grand Slam-torna (6)Premier Mandatory (0) WTA 1000 (kötelező)* (9)Premier Five (0) WTA 1000 (nem kötelező)* (3)Premier (0) WTA 500* (6)International (0) WTA 250* (1) WTA Finals (1) Tournament of Champions/WTA Elite Trophy (0) Olimpia (0) *2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése. DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2020. október 10. Roland Garros, Párizs Salak Sofia Kenin 6–4, 6–1részletek2. 2021. február 27. Adelaide International, Adelaide Kemény Belinda Bencic 6–2, 6–23. 2021. május 16. Internazionali BNL d'Italia, Róma Salak Karolína Plíšková 6–0, 6–04. 2022. február 26. Qatar Total Open, Doha Kemény Anett Kontaveit 6–2, 6–05. 2022. március 20. Indian Wells Masters, Indian Wells Kemény María Szákari 6–4, 6–16. 2022. április 2. Miami Masters, Miami Kemény Ószaka Naomi 6–4, 6–07. 2022. április 24. Stuttgart Grand Prix, Stuttgart Salak (f) Arina Szabalenka 6–2, 6–28. 2022. május 15. Italian Open, Róma Salak Unsz Dzsábir 6–2, 6–29. 2022. június 4. Roland Garros, Párizs Salak Cori Gauff 6–1, 6–3részletek10. 2022. szeptember 10. US Open, New York Kemény Unsz Dzsábir 6–2, 7–6(5)részletek11. 2022. október 16. San Diego Open, San Diego, USA Kemény Donna Vekić 6–3, 3–6, 6–012. 2023. február 18. Qatar Total Open, Doha, Katar Kemény Jessica Pegula 6–3, 6–013. 2023. április 23. Stuttgart Open, Stuttgart Salak (f) Arina Szabalenka 6–3, 6–414. 2023. június 10. Roland Garros, Párizs Salak Karolína Muchová 6–2, 5–7, 6–4részletek15. 2023. július 30. WTA Poland Open, Varsó Salak Laura Siegemund 6–0, 6–116. 2023. október 8. China Open, Peking Kemény Ljudmila Szamszonova 6–2, 6–217. 2023. november 5. WTA Finals, Cancún Kemény Jessica Pegula 6–1, 6–0részletek18. 2024. február 17. Qatar Open, Doha Kemény Jelena Ribakina 7–6(8), 6–219. 2024. március 17. Indian Wells Open, Indian wells Kemény María Szákari 6–4, 6–020. 2024. május 5. Madrid Open, Madrid Salak Arina Szabalenka 7–5, 4–6, 7–6(7)21. 2024. május 19. Italian Open, Róma Salak Arina Szabalenka 6–2, 6–322. 2024. június 8. Roland Garros, Párizs Salak Jasmine Paolini 6–2, 6–1részletek23. 2025. július 12. Wimbledon, London Fű Amanda Anisimova 6–0, 6–0részletek24. 2025. augusztus 18. Cincinnati Open, Mason Kemény Jasmine Paolini 7–5, 6–425. 2025. szeptember 21. Korea Open, Szöul Kemény Jekatyerina Alekszandrova 1–6, 7–6(3), 7–526. 2026. augusztus 14. Canadian Open, Toronto Kemény Jelena Ribakina 6–2, 6–3

Elveszített döntői (5) DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2019. április Ladies Open Biel Bienne, Lugano Salak Polona Hercog 7–5, 6–7(4), 3–62. 2022. október 9. Ostrava Open, Ostrava Kemény (f) Barbora Krejčíková 3–6, 6–3, 3–63. 2023. február 25. Dubai Tennis Championships, Dubaj Kemény Barbora Krejčíková 4–6, 2–64. 2023. május 7. Madrid Open, Madrid Salak Arina Szabalenka 3–6, 6–3, 3–65. 2025. június 28. Bad Homburg Open, Bad Homburg Fű Jessica Pegula 4–6, 5–7

ITF döntői Egyéni: 7 (7 győzelem) Díjazás $100,000 torna $80,000 torna $60,000 torna (2–0) $25,000 torna (1–0) $15,000 torna (3–0) $10,000 torna (1–0)BorításonkéntKemény (2–0)Salak (5–0)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményGy-DDátumTornaBorításEllenfélEredményGyőztes 1–0 2016. október 30. ITF Stockholm, Svédország Kemény (f) Laura-Ioana Andrei 6–4, 6–3Győztes 2–0 2017. február 18. ITF Bergamo, Olaszország Salak (f) Martina di Giuseppe 6–4, 3–6, 6–3Győztes 3–0 2017. május 7. ITF Győr, Magyarország Salak Gabriela Horáčková 6–2, 6–2Győztes 4–0 2018. február 25. ITF Sharm El Sheikh, Egyiptom Kemény Britt Geukens 6–3, 6–1Győztes 5–0 2018. április 15. ITF Pelham, Egyesült Államok Salak Allie Kiick 6–2, 6–0Győztes 6–0 2018. szeptember 1. ITF Budapest, Magyarország Salak Katarina Zavacka 6–2, 6–2Győztes 7–0 2018. szeptember 9. ITF Montreux, Svájc Salak Kimberley Zimmermann 6–2, 6–2

Páros: 1 (1 döntő) Díjazás $100,000 torna $80,000 torna $60,000 torna $25,000 torna $15,000 torna (0–1)BorításonkéntKemény (0–1)Salak (0–0)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményGy-DDátumTornaBorításPartnerEllenfelekEredményDöntős 0–1 2018. február 12. ITF Sharm El Sheikh, Egypt Kemény Constanze Stepan Anna Morgina Valerija Szolovjova 4–6, 2–6

Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéni Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2019 2. kör Camila Giorgi 4. kör Simona Halep 1. kör Viktorija Golubic 2. kör Anastasija Sevastova 2020 4. kör Anett Kontaveit Győztes Sofia Keninelmaradt 3. kör V Azaranka 2021 4. kör Simona Halep Negyeddöntő María Szákari 4. kör Unsz Dzsábir 4. kör Belinda Bencic 2022 Elődöntő Danielle Collins Győztes Cori Gauff 3. kör Alizé Cornet Győztes Unsz Dzsábir 2023 4. kör Jelena Ribakina Győztes Karolína Muchová Negyeddöntő Elina Szvitolina 4. kör Jeļena Ostapenko 2024 3. kör Linda Nosková Győztes Jasmine Paolini 3. kör Julija Putyinceva Negyeddöntő Jessica Pegula 2025 Elődöntő Madison KeysElődöntő Arina Szabalenka Győztes Amanda Anisimova Negyeddöntő Amanda Anisimova 2026 Negyeddöntő Jelena Ribakina 4. kör Marta Kosztyuk 3. kör Alexandra Eala4. kör Cseng Csin-ven

Páros Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2019––– 2. kör Magda Linette Hszie Su-vej Barbora Strýcová 2020–Elődöntő Nicole Melichar Alexa Guarachi Desirae Krawczykelmaradt– 2021–Döntő B Mattek-Sands Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková––

Év végi világranglista-helyezései Év 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024 2025 Egyéni 858. 690. 175. 61. 17. 9. 1. 1. 2. 2. Páros — — 1097. 453. 75. 41. — — — —

Díjai, elismerései Arany Érdemkereszt (Złoty Krzyż Zasługi) Kedvenc egyéni játékos (WTA szurkolói díj) (2020)

Jegyzetek

Források

Kategória:Lengyel teniszezők Kategória:Lengyel nők Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Grand Slam-győztesek (tenisz) Kategória:Junior Grand Slam-tornagyőztesek (tenisz) Kategória:Varsóiak Kategória:Lengyel olimpiai bronzérmesek Kategória:WTA Finals résztvevője