Gitanas Nausėda (Klaipėda, 1964. május 19. –) litván közgazdász, egyetemi oktató és politikus, 2019. július 12-től Litvánia elnöke.

Életútja 1982 és 1987 között a Vilniusi Egyetem iparszervezési karán, 1987 és 1989 között pedig közgazdaság-tudományi karán tanult.citeseerx.ist.psu.edu 1990-től 1992-ig a Mannheimi Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. PhD fokozatát „Jövedelempolitika infláció és stagfláció idején” címmel 1993-ban szerezte meg a Vilniusi Egyetemen.

1992-től 1993-ig a litván Közgazdasági és Privatizációs Kutatóintézetben dolgozott, 1993-94-ben pedig a Versenytanács pénzpiacosztályát vezette. 1994 és 2000 között a Litván Nemzeti Banknál volt állásban, előbb a kereskedelmi bankokat felügyelő osztályon, majd a monetáris politikai osztály vezetőjeként. 2000-től 2008-ig az AB Vilniaus Bankas vezető közgazdásza és elnöki tanácsadója, 2008 és 2018 között a SEB Bankas pénzügyi elemzője, majd elnöki főtanácsadója és vezető közgazdásza.bloomberg.com

2010 óta a Vilniusi Egyetem közgazdaság-tudományi karának oktatója.

Politikusi karrierje 2004-ben Valdas Adamkust támogatta az elnökválasztási kampányban. 2018. szeptember 17-én bejelentette, hogy függetlenként indul a 2019-es elnökválasztáson,Lithuanian opposition party names favorites for presidential election Xinhua, 2018. szeptember 18. amelynek második fordulójába második helyen jutott tovább. A második fordulóban kétharmados aránnyal legyőzte ellenfelét, Ingrida Šimonytėt, és Litvánia elnöke lett.

Magánélete

1990-ben feleségül vette Diana Nepaitėt. Két leánygyermekük van.D. Nausėdienė: Gitanas man pateikė viliojantį pasiūlymą, kurio negalėjau atsisakyti Delfi, 2015. október 31.

Anyanyelvén kívül angolul, németül és oroszul beszél.G.Nausėdos kelias į ekonomiką aplaistytas ašaromis Delfi, 2010. február 24.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Litvániai politikusok Kategória:Litvánia elnökei Kategória:Közgazdászok