Az ókori római társadalom szerkezete a Város és a birodalom fennállása során sok változáson ment keresztül, de meg is őrizte számos eredeti vonását. Egészében véve is, de különösen számos részletében példaként szolgált a későbbi civilizációk, sőt a mai modern társadalom számára is.
Róma őstörténete
A római Palatinus dombon 35 ezer évnél régebbre datált őskőkori leleteket is feltártak.Tájékoztató táblák a Palatinus Múzeumban A későbbi Róma magja, az állandó település a Palatinus nyugati oldalán, a Germaluson, amelyhez a későbbi Forum Romanum helyén kialakított temető tartozott, a régészet tanúbizonysága szerint már az i. e. 14. században létezett.Heiken, G., Funiciello, R. and De Rita, D. (2005), The Seven Hills of Rome: A Geological Tour of the Eternal City. Princeton University Press Pásztorok éltek itt a bronzkor és a korai vaskor idején, csakúgy, mint a többi jelentősebb dombon a Capitolinus és a tenger között a Tiberis folyó mentén.Coarelli (1984) p. 9
Lakói az i. e. 12. századtól latinok voltak, a latin-faliszkusz népcsoporthoz tartoztak, amely más indoeurópai bevándorlókkal együtt telepedett meg az Appennini-félszigeten, és főleg állattenyésztésből, részben pedig földművelésből élt. A szomszédos Quirinalis dombon szabinok telepedtek meg, akik az indoeurópai bevándorlók oszk-umber csoportjához tartoztak. A szabin nemzetségek, mint például a Fabii és az Aurelii, valamint a Rómába feltehetőleg csak később bevándorolt Claudii fokozatosan olvadtak be a latin ajkú közösségbe.
A város a környező települések bevonásával jelentősen megnőtt, területét a környező földektől jól meghatározott mezsgyével (pomerium) választották el. A mezőgazdaság termelékenységének növekedésével megjelenhetett az elkülönült kézműipari tevékenység és a kereskedelem is. Róma, azaz a városállam keletkezésének folyamata legkésőbb az i. e. 6. század elejéig befejeződött. Kiépült az állandó jellegű állami intézményrendszer, hivatalnokokkal. Az állam élén király állt, őt azonban választották.
A városállam fejlődése elválaszthatatlan volt egy döntő fontosságú történelmi eseménytől: az etruszk uralom kiterjesztésétől Rómára. A városi hatalom Rómában ugyanis etruszk fennhatóság alatt, etruszk előképek nyomán alakult ki. Még a város neve is valószínűleg egy etruszk nemzetség vagy a víz etruszk nevéből (Ruma) ered. A hatalmat etruszk királyok gyakorolták. Róma a vallási és kulturális tradíciók mellett az etruszkoktól átvette a társadalmi szerkezetet is: a korai római társadalom, a plebs öntudatra ébredése előtt, a mindent uralmuk alatt tartó patricius előkelők, valamint az ő clienseik és a rabszolgák kettősségével megfelelt az etruszk mintának. Az indoeurópai latin hagyományok csak egyes vallási kultuszok továbbélésében mutathatók ki.
Az etruszk befolyás mellett érvényesült még a görög kultúra hatása is a fiatal Rómára, az i. e. 8. század óta Dél-Itáliában és Szicíliában megtelepedett görögség befolyása révén.
Az etruszkok uralma Róma felett az i. e. 6. századig tartott. Valószínűleg egymás után különböző etruszk városok, mint Vulci, Tarquinia és Clusium fennhatósága érvényesült. Róma uralkodóinak címe (rex) nem etruszk, hanem indoeurópai eredetű, azonban etnikailag biztosan etruszkok voltak, mint Lucius Tarquinius Superbus. aki a monda szerint Róma hét királya közül az utolsó volt, és Porsenna, Clusium királya is, aki Rómát az utolsó Tarquinius elűzése után átmenetileg elfoglalta. Az utolsó Tarquinius elűzéséről szóló hagyomány (a tradíció szerint i. e. 508-ban) minden bizonnyal egy valós történelmi esemény emlékét őrizte meg legendás formában.
Az archaikus Róma társadalmi szerkezete Róma archaikus társadalmi rendje, korábbi hagyományokat is figyelembe véve, az i e. 6. században, az etruszk királyok uralma alatt alakult ki. Ez a rendszer a királyság bukása után is fennmaradt, mindössze a király feladatait (hadvezér, bíró és főpap) az előkelők osztották fel maguk között. Óvintézkedésként az egyeduralom újbóli kialakulása ellen a vezető tisztségviselőket, így a consulokat is csak egy évre, és kettesével választották, hogy egymást is ellenőrizhessék. A kialakult szisztéma számos eleme a római köztársaság korát is túlélte.
Az archaikus társadalmi rendet erős horizontális tagozódás jellemezte a család központi szerepe alapján. Az idők során a családok, nemzetségek, curiák és „törzsek” bonyolult rendszere alakult ki, ami a homéroszi görög társadalom törzsek, phratriák, nemzetségek és családok szerinti tagozódásával vethető össze.
A társadalom vertikális szerkezete viszonylag egyszerű volt, mivel legalábbis kezdetben csupán az előkelőkből és a tőlük függő helyzetben levő népből állt. Az alacsonyabb származású személyeknek és családoknak az egyes előkelőkhöz való rendkívül szoros kötődése, a cliensi viszony vagy klientúra különböző formákban Róma egész történelme folyamán fennmaradt.
Az archaikus társadalmi rend feszültséggócai is egyszerűek voltak: a függő helyzetben lévők időről időre harcot indítottak az előkelők ellen gazdasági helyzetük javítására és politikai egyenjogúságra törekedve.
A család
Az archaikus Róma társadalmi szerkezetének alapja – csakúgy, mint az azt is megelőző pásztortársadalmaké – a család volt, ami gazdasági, társadalmi és kultikus egységként is funkcionált. A családfő (pater familias) korlátlan hatalommal rendelkezett felesége, a gyermekek, a rabszolgák és a család vagyona fölött. Ő vezette a család gazdasági tevékenységét, döntött jogi ügyekben – esetleg a felnőtt családtagok véleményének meghallgatása után – például új tagok felvételéről a családba, vagy családtagok kilépéséről (például házasságkötés eredményeképpen) vagy bűntett esetén a büntetésükről. Ő képviselte a családot az állam és a többi család felé, papként ő gondozta az ősök kultuszát is. Gyakorlatilag korlátlan hatalmát a Tizenkét táblás törvények is bizonyítják, miszerint saját gyerekeit is eladhatta rabszolgának. A családfő tekintélye minden mást megelőzött, az apa még consuli rangot viselő fiának is ura volt.
Nemzetség (gens) Az egymással rokon, esetleg szomszédos családok a nemzetségben (gens) tömörültek, és közösen ápolták a nemzetség, mint szakrális közösség kultuszát. Tagjai saját személynevük mellett a közös nemzetségnevet is viselték, mint például a Fabius, (azaz a Fabia nemzetség tagja) nevet. A nemzetségek először a tekintélyes családfők, a patríciusok tömörüléseként jöttek létre, de erre mintára később a létrejöttek a plebeius nemzetségek is.
A nemzetségek soraiba tartoztak a családtagokon kívül a híveik, clienseik is, akik gazdasági érdekeiket követve csatlakoztak az előkelő nemzetségekhez, és a fegyveres küzdelmekben is mellettük álltak. A hagyomány szerint a gens Fabia i. e. 479-ben egy csatában a nemzetség 306 patricius tagját és több ezer clienst tudta felvonultatni, illetve az ekkoriban Rómában befogadott szabin eredetű gens Claudia 5000 családot számlált.
Curia A társadalmi szerkezetben a nemzetségek felett a curiák helyezkedtek el. A hagyomány szerint a curiákat Romulus alapította, összesen 30 volt belőlük. A nemzetségeknek nem volt elöljárója, de minden curia élén állt egy curio, az összes curiones fölött pedig egy curio maximus. Ezek a szervezeti egységek alkották a népgyűlés, valamint a hadsereg szervezeti alapját, és fontos szakrális funkcióik is voltak. A fegyverforgatásra alkalmas férfiak curiák szerint vonultak hadba; a hagyomány szerint minden curiának 10 lovast (decuria) és 100 gyalogost (centuria) kellett kiállítania. Feltehetőleg ezek összessége alkotta eredetileg a legio elnevezésű katonai szervezeti egységet, 300 lovassal és 3000 gyalogossal.
Tribus A curiák feletti szervezeti egység a tribus, a törzs volt. Egy tribus 10 curiát foglalt magába. A három tribus neve etruszk (Tities, Ramnes, Luceres), ami jól mutatja az etruszk hatás kiemelt szerepét a korai római társadalmi rend kialakulásában. A törzsek részvétele a közéletben csekélyebb volt, mint a curiáké, és az i. e. 5. században, amikor területi alapon szervezték újjá a tribusokat, a tribus-beosztás régi formája még inkább háttérbe szorult. Eredetileg azonban az archaikus társadalomban a három tribus együtt alkotta az egész római népet (populus Romanus vagy Ouirites, az utóbbi név a Quirinalis-dombbal, vagy esetleg a covirites – „a curiák férfiai” – szóval hozható kapcsolatba).
Patriciusok A római társadalom felső rétegét a patriciusok adták. Családjaik az ősi földműves és állattenyésztő családok leggazdagabbjai közül emelkedtek ki, további hatalmuk alapját is földtulajdonuk és állatállományuk jelentette. A rendszeres háborúk is elsősorban az ő vagyonukat gyarapították, mivel a zsákmányból nagyobb arányban részesültek, és a megszerzett földek fő részét is ők kapták meg.
A patriciusok közül kerültek ki a vének tanácsának (senatus) a tagjai is, ami szintén megvolt már az etruszk királyok alatt, és a köztársaság létrehozása óta a római állam legfőbb döntéshozó testülete volt. Ők hozták meg a népgyűlési határozatokat érvényesítő döntéseket. A később ide bekerült plebeius származású senatorok (conscripti = a hozzáírottak) eleinte nem rendelkeztek szavazati joggal.
Kizárólag a patriciusok közül kerültek ki az évenként váltakozó közösségi tisztségviselők, akiket kezdetben praetornak, később consulnak neveztek, továbbá a dictator, akit, amennyiben a katonai helyzet indokolta, legfeljebb fél évre korlátlan teljhatalommal ruháztak fel, és patriciusok voltak a papok is.
Plebs A korai római társadalom összpolgárságának másik rendje a plebs, a „tömeg” volt, tagjai a plebeiusok. Ennek a társadalmi csoportnak nem volt etruszk előzménye, mivel az etruszk társadalomban csak patriciusok, kliensek és rabszolgák voltak, szabad köznép nem létezett. A római plebeiusok is rendelkeztek egyszerű polgárjoggal, de kiváltságokkal nem. Főleg kisbirtokosok, illetve a családi vagyon elaprózódása folytán nincstelenné vált parasztok voltak. Az i. e. 500 után a patricius arisztokrácia ellen indított társadalmi küzdelem révén váltak szervezett közösséggé. Hozzájuk csatlakozott a kézművesekből, kiskereskedőkből álló városi réteg is, akiknek foglalkozását a korai római társadalomban lebecsülték, valamint a bevándorlók (az érkező gazdagokon kívül), illetve a terjeszkedés során legyőzött őslakosság nagy része is.
A cliensek és a plebs közötti határvonal nem volt éles, ennek ellenére a két társadalmi csoport között jelentős különbségek léteztek. A cliensek túlnyomórészt parasztok voltak. Előkelő „pártfogóikhoz” fűződő kapcsolatukból időnként meg is szabadulhattak és csatlakozhattak a plebshez. A plebeiusok előtt is általában nyitva állt a lehetőség, hogy egy patricius családhoz való személyes kötődés révén jussanak előbbre a társadalomban. A plebeiusoknak azonban idővel sikerült saját, zárt rendet formálniuk, a clienseknek viszont az előkelőkhöz fűződő személyes függőségük miatt nem.
Bevándorlás Róma kétségkívül készségesen befogadta az idegeneket, bevándorlókat: a hagyomány szerint az idegen menekültek számára már Romulus menedéket biztosított. A bevándorlók általában a plebs részei lettek, társadalmi helyzetük nyilván kedvezőtlen volt, de személyileg valószínűleg kevésbé függtek a hatalmas arisztokrata családoktól, mint a legtöbb római paraszt.
Rabszolgák A rabszolgaság korai, patriarchális formája erősen különbözött a késői köztársaság és a császárkor tömeges, differenciált rabszolgatartásától.
A rabszolga urának tulajdona volt, adás-vétel tárgyát képezte, jogai nem voltak. Ugyanakkor azonban a családon belül a rabszolga helyzete alig különbözött a (szintén a családfő teljes hatalmában álló) családtagokétóI. Még a tradíciókhoz erősen ragaszkodó Catóról is fennmaradt, hogy katonaként együtt főzött szolgájával, a birtokán is együtt étkezett velük, felesége pedig saját gyerekén kívül szolgáinak gyerekeit is szoptatta .(Plut., Cato 1,9; 3,2; 20,S. skk.)