Hámos László (Párizs, 1951. június 22. – New York, 2019. április 16.) amerikai magyar emberjogi aktivista, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke.

Életpályája Felvidéki apa (Hámos Ottó) és erdélyi anya (Margit) gyermeke, New Jersey-ben nőtt fel, Massachusettsben járt iskolába, majd a Pennsylvaniai Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán tanult.

Pályafutását jogászként kezdte, hogy aztán élete végéig a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF)Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) , hungarianhouse.org irányításának szentelje életét. Angol és magyar nyelvtudása a magyar ügyek szószólójává tette.Hámos László az AMRE Igazgatótanácsának új elnöke, Nyugati Hírlevélfüggetlen elektronikus újság 117. szám 2008. november 5. , epa.uz.ua 1976-ban társalapítója volt a Romániai Emberi Jogokért Bizottságnak, amely 1984-től Magyar Emberi Jogok Alapítvány néven az egyetemes emberi jogok szemszögéből elemezte a kisebbségi jogsértéseket és harcolt a magyar kisebbségek érdekében. 1996-ban az Amerikai Magyar Református Egyesület (Hungarian Reformed Federation of America - HRFA) igazgatójának választották.

Kitüntetései Kisebbségekért Díj (1996) Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2001) Az Amerikai Magyar Alapítvány Lincoln-díja (2007) A Magyar Tudományos Akadémia Arany János-érmeDr. Leslie L. Megyerit és Hámos Lászlót kitünteti az American Hungarian Foundation és a Magyar Tudományos Akadémia , hacusa.org (2011)

Emlékezete Domokos János: Mégis (dokumentumfilm, 2020)

Jegyzetek

Források Magyar Emberi Jogok Alapítvány Elhunyt Hámos László, az erdélyi magyarság egyik lelkes pártfogója, Székelyhon, 2019. április 17. Online hozzáférés A HHRF igazgatótanácsa Szekeres Zsoltot bízta meg az elnöki teendőkkel, Maszol.ro. 2019. május 16. Online hozzáférés További információk In Memoriam László Hámos 1951-2019, hhrf.org

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Emberjogi aktivisták Kategória:Magyar jogászok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei